25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Evil Islands

Az orosz Nival csapat egy új RPG-t készített, igen szép grafikával.

Írta: Warhawk 1 hozzászólás

A Nival Entertainment annak idején egyike volt az első olyan kelet-európai fejlesztőbrigádnak, akinek sikerült egy igazi világszínvonalú játékot megjelentetnie, a Rage of Mages-t. Bár az orosz fiúk játékában volt pár kisebb-nagyobb baki, összességében egy igen élvezetes hack 'n slash játékot tudtak összedobni. Viszonylag nagy várakozás előzte meg ezért az Evil Islands megjelenését is, mert jópár igen hangzatos állítás volt a reklámanyagában. Be kell ismernem, kivételesen legtöbbjük igaz volt.

Az Evil Islands világába (pontosabban Gipath szigetére) egy Zak nevű fickóként csöppenünk, aki valószínűleg előző éjszaka túl sokat ihatott a helyi alkoholos csodaszerből, mivel abszolút nem emlékszik a múltjára, vagy arra, hogy hogyan is került egy rakás rom közé. Igazából a játékot a főhős múltja utáni keresés viszi tovább, persze közben mindenféle kisebb üggyel is foglalkoznia kell (világ megmentése, stb.).

Ami először a szemünkbe ötlik (méghozzá már a menünél), az a csodaszép grafika. Azt hiszem, nem hazudok, ha azt mondom, hogy ilyen szépen kidolgozott 3D-s látványvilág még RPG játékban nem nagyon volt! A napszakok, és az időjárás változása pedig már csak hab a tortán (egyébként van egy jó poén a játékban! Ha késő éjszaka kezdtek neki a játéknak, akkor a menüben is éjszakai kép fogad, nappal pedig nappali). Persze, ahogy az egy jó 3D-s játékhoz illik, lehet zoomolgatni, forogni, meg minden. Ez viszont szerencsére nem megy a játék rovására, köszönhetően az idő finom állítási lehetőségének. Itt bizony nem csak normál és pause van, hanem akár begyorsítani is lehet, ha át akarjuk ugrani a sok sétálást.

Mint a legtöbb RPG, ez a játék is különböző questek megoldásával halad előre. Ezeket a feladatokat a falukban kapod, és van belőlük vagy 80 darab. Nem mindegyik kötelező a sztori továbbgörgetéséhez, de jó cuccokat, pénzt, vagy XP-t lehet belőlük nyerni. Apropó XP! Az Evil Islands egyik eredeti vonása, hogy nincs benne szintlépés, ehelyett a nyert experience pontokat direkt lehet elosztani a különböző képességek közt. Ellenben ezt a pontosztogatást nem lehet bárhol végrehajtani, csak a vásárlóhelyeken. Ez elsőre kicsit szokatlan lesz, de hozzá lehet szokni. A másik érdekesség, hogy karakterosztályok sincsenek. Ez elsőre nagyon jól hangzik, de azért úgy van megoldva a rendszer, hogy szinte lehetetlen mondjuk egy szupererős sólyomszemű (hehe) varázslómestert létrehozni. pláne, mert a megölt ellenfelekért itt iszonyatosan kevés XP-t lehet kapni, és bizonyos skillek turbózásához néha már több milliónyi pont kell! Nagyobb mennyiségű tapasztalati pontot általában csak a feladatok megoldásakor kapunk. Csapatunkban egyszerre (főhőssel együtt) három ember lehet. Általában úgy jön ki, hogy lesz egy izomember, egy íjász/varázsló és Zak a "mindenes" (nálam legalábbis ez vált be).

Persze egy jó játékhoz jó fegyverek és varázslatok kellenek! Itt megint remekelt az EI egy remek újítással. Bár se fegyverből, se varázslatból nincs túl sok, viszont van lehetőségünk arra, hogy saját, testre szabott cuccokat hozzunk létre! Vannak ugyanis különböző tervrajzok, melyek alapján létre tudjuk hozni álmaink sárkányölő kardját. Ahhoz, hogy ezt megtehessük a tervrajzon kívül kellenek még alapanyagok. Ezek egy részét ellenfelektől szerezhetjük (pl. farkasról a bőrét, csontváztól csontokat), de néha találhatunk is. ha pedig kész a fegyverünk, akkor rakhatunk bele különböző rúnákat (melyeket szintén lehet kézzel csinálni, pl. egy tűzlabdát fel lehet turbózni, hogy nagyobb területen robbanjon, vagy erősebb legyen, stb.), amik külön erőt adnak neki. Egyébként a karakterünk fejlettsége is befolyásolja, milyen bonyolult fegyvereket tud létrehozni. Persze ezeket az alapanyagokat el is adhatjuk, és akár "gyári" csodafegyvereket is vásárolhatunk!

A varázslatokról már szóltam, most egy kicsit bővebben is szót ejtenék róluk. Tehát a játék mágia része csoportokra van osztva, szám szerint háromra. Mindegyik csoportba más fajta varázslatok tartoznak, az elementálisba pl. a tűz, villám, méreg mágiák, az érzékelés (sensory) csoportba pl. az Eagle Eye (növeli a látóteret), és az asztrál csoportba a testre ható mágiák többsége (lassítás-gyorsítás, stb.). A varázsboltokban ezeket a varázslatokat is lehet turbózni, mégpedig úgy, hogy a kiválasztott spellhez hozzáillesztünk egy-egy (legfeljebb nyolc) rúnakövet. Ezekből igen sokfajta van, növelhetik a varázslat hatóerejét, területét, hogy hány ellenfélre hasson, stb.

Tehát lehet látni, hogy igen sokféle tárgyunk lehet, és meg kell mondanom, hogy ellenfelekből is kb. hasonló mennyiség van. A reklámanyagban 300 féle szörnyről írnak, én nem számoltam, de biztos, hogy erősen megközelíti a mennyiségük azt a számot! Ráadásul nem csak a megszokott ork, goblin, troll hármas képviselteti magát, hanem jó pár igen eredeti szörny is (pl. különböző elementálok, sárkányok, csontharcosok, pszichopata alienekhez hasonlító erdei manók, mutáns békák, védőrobotok), a legtöbb szörnyből ráadásul van több alfaj is. A kidolgozásuk pedig szinte tökéletes.

Másik nagy újítás a játékban a különböző kúszó módok megjelenése. Hőseink tudnak futni, gyalogolni, óvatosan közlekedni, és kúszni. És aki azt hiszi, hogy ezek csak felesleges látványelemnek vannak benne, az nagyon téved! Ugyanis a legtöbb szörny olyan iszonyatosan erős, olyannyira, hogy amíg hőseink megsebezni se tudják, addig azok egy csapással leteríthetik őket! Ezért nyer nagy fontosságot az, hogy csöndben elkússzunk mellettük, sőt akár ki is rabolhatjuk őket. Plusz, ha a hátuk mögül támadunk, akkor kapunk egy bizonyos mennyiségű bonuszt, amivel talán lesz esélyünk győzni. Ezért a játék nagy részét bizony hason fogjuk tölteni! És ha már a harcnál tartunk, akkor megemlítem egy másik okos újítást, mégpedig azt, hogy lehet testrészre célozni! Ezeket alapból a numerikus billentyűkkel állítjuk, és ha nagy a karakterünk ügyessége, akkor pár jól irányzott fejcsapással sokkal könnyebben lehet az ellenséget likvidálni.

A hanghatások és a zene elég felemás képet mutatnak. Míg a zene, és a külső zajok csodaszépek, addig a karakterek hangjai szerintem nincsenek túl jól megcsinálva. A multiplayer részt nem volt alkalmam kipróbálni, viszont többen állítják, hogy Diablot megközelítő szórakozás.

Az egyetlen nagy gondom mégis a játék nehézségével volt. Bár állítható két fokozaton, de néha még a gyengébb fokozat sem túl könnyű, néhány nagy szörny pedig egyenesen a sérthetetlen kategóriába tartozik. Ez bizony sokakat eltántoríthat a folytatástól. Ezen kívül semmilyen nagyobb negatívuma nincs a játéknak, és nyugodtan ajánlhatom minden hack 'n slash játékosnak!

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

80%
grafika
8
hangok
7
játszhatóság
8
hangulat
9
Pozitívumok
  • Csodaszép grafika
  • Nagyon jó játékmenet
Negatívumok
  • Nagyon nehéz
  • Viszonylag nagy gépigény

További képek

  • Evil Islands
  • Evil Islands
  • Evil Islands
  • Evil Islands
  • Evil Islands
  • Evil Islands
  • Evil Islands

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hubert
Hubert [1984]
Az Evil Islands egy Dungeon-Siege-nél sokkal szebb és jobb játék. A grafikája tényleg lélegzetállító, gyönyörû helyszínekkel és színes karakterekkel, és sokkal izgalmasabb a játékmenete is; ez nem csak egy hack&slash, hanem RPG a javából.
Amit Warhawk írt, az igaz: nehéz, de csak az elején. Egy kis türelemmel rengeteg dzsúszt lehet kipréselni belõle !!!
Az angol nyelv középfokú ismeret is ajánlott a teljes élvezethez; a párbeszédek nagyon jópofák !
Majd ha befejeztem, írok egy kis olvasói cikkt róla ...
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)