Hát megérkezett. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, hogy az idei év egyik legvártabb játéka a Return to Castle Wolfenstein volt. Mindenkinek ott él emlékezetében a PC-s játékok hőskorából megismert, a FPS-ek atyjának tekintett Wolfenstein 3D, melynek második részét végre felpakolhatjuk gépünkre. A telepítés után megszűnt számomra a világ létezni. Bezárkóztam szobámba, bekészítettem egyheti élelmet, elköszöntem szüleimtől, mondván, hogy megyek a frontra és kezembe vettem fegyverem (azaz egy optikai egeret :).
Mint aki a messiást várja, úgy ültem monitorom előtt, mikor az intro elindult. Első gondolatom az volt, hogy véletlenül a Diablo 2-őt indítottam el, de hamar ráébredtem, hogy a csuklyás szerzetes látványának semmi köze Diablohoz, pontosabban van, csak egy teljesen másikhoz. A történet szerint Heinrich herceg talál egy messzi keleti (Made in Taiwan :) írást, melynek köszönhetően elő-übermenscheket tud teljes gőzzel legyártani hazája érdekében. Szerencsétlenségére a tréfás népirtást azonban megszakítják, mert i. sz. 943-ban a nagyon rossz Heinrich bácsit a már említett szerzetes egy ákombákom Harry Potteres rúnaírással bebörtönzi. Ám ezer évvel később a fritzek éppen buktak az übermensch technológiára, ezért gyorsan megtalálják Heinrich nagybácsi sírját és innentől kezdve nagyon véres, zombis, élőhalottas, csontvázas, trutyis és robotos kísérletekbe kezdenek Herr Himmler boszorkánykonyhájában.
Persze a szövetségesek sem restek, gyorsan ledobnak két überkirály legényt, hogy többet megtudjanak a dolgokról, ám a talpraesett káposztaevők elkapják őket, és olyan módszerekkel próbálják megtörni a kémeket, amelyek kifejezetten beleütköznek a hágai meg genfi egyezményekbe, de ez persze nem érdekli őket. Szerencsére társunkat veszik először kezelésbe és nem minket, így végigjátszhatjuk a programot :) Sajnos kollégánk nem élvezi sokáig a német vendégszeretetet, mely főleg abban merül ki, hogy az elektromos áram ember általi vezetését tanulmányozzák, ezért értünk küldenek egy őrt, hogy rajtunk is kipróbálják Edison találmányát, de mi igazi überrágógumis mivoltunkra nem cáfolunk rá, úgyhogy Pókembert lealázó technikával felmászunk a plafonra és várjuk Hans jövetelét...
Miután leütöttük az őrt, megkezdődnek kalandjaink. Egy kés, egy pisztoly és lábmunkánk segítségével indulunk neki cellánkból, hogy megállítsuk, leleplezzük, kifilézzük a Harmadik Birodalmat. Innentől kezdődik az a rész, amit át kell élni, elmesélni nem nagyon lehet. A játék hangulata végig nagyon jó, folyamatos izgalom járja át a játékost. A fegyverek palettája széles és változatos, bár már a többi játékban megszokhattuk. Kés, ami a kedvencem, tekintve, hogy halk, nem pazarolja a lőszert, és persze ezzel a fegyverrel történő deutsch irtás a legizgalmasabb (még hogy a játékok nem tesznek erőszakossá :). Persze mondanom sem kell, ez a fegyver csak magányos katonák ellen hatásos, tömeg ellen nem éppen eredményes. Az elején kell szeretnünk Lüger pisztolyunkat, melyet a későbbiekben hangtompítóval is elláthatunk, majd jön a Desert Eagle, amit kétkezes üzemmódban is lehet használni. Persze a pisztolykorszak után kész felüdülés a géppisztolyok áradata. MP40-es Made in Krupp Fabrik német csúzli és ennek hangtompítós (a fegyver rendszeresen felmelegszik, szóval csak óvatosan a vigéckedéssel) változata, és a kedvencem az amcsi Thomson géppityu, ami elég hatásos, bár sajnos kevés töltényt prezentálnak hozzá.
A németek bánatára a Mauser egy nagyon kellemes puska, főleg távcsővel ellátva tud kivágni minket a kritikusabb helyzetekből. Az FG-42 ejtőernyős puska a kedvencem, ami igazán halálos és célzásban is nagyon jól jön a fegyver másodlagos tulajdonsága. A tipikus Ramboschwarzeneggeres forgócsöves ellenségkaszáló gépágyú a Venom, aminek kisebb hátránya, hogy kell egy kis idő, amíg érzelmeinket megmutathatjuk a németeknek, bár be lehet állítani, hogy folyamatosan forogjanak a csövek, így rögtön tüzelhetünk, csak ennek nagy hátránya, hogy hangosak leszünk és hát ki szereti, főleg multiban az ilyet, hogy fegyverünknek köszönhetően szinte azt üvöltözzük, hogy „hahó jövök, bújj el!”. Gyermekkoromban piromániás voltam, szüleim és a környékbeli macskák legnagyobb örömére, úgyhogy a lángszóró a másik kedvenc fegyverem a játékban. Persze a Panzerfaust is elég hatásos, kifejezetten vicces ezzel a mángorlóval tekézni embereken. A Tesla-gun sem rossz fegyver (multiban nincs), bár szerintem a többi fegyvernek jobb hangulata van (már ha illik ilyet mondani fegyverre). Vannak gránátjaink is, bár szerintem ezeket nem lehet túl szakszerűen használni, egyrészt azért, mert kicsi a hatósugara, másrészt azért, mert a pofátlanabb németje még vissza is dobja. Dinamithoz is lesz szerencsénk, melyek segítségével előrébb robbanthatjuk magunkat a pályákon.
Na és kiket, miket is lehet ezekkel a fegyverekkel irtani? Természetesen főleg németeket, akik különböző rangban és nemben képviseltetik magukat, karácsonyfa kinézetű tisztektől kezdve az SS-en át a sima bakákig. Aztán jönnek az élőhalott csonti-zombik, végül pedig a bionémetek, pontosabban szólva robot-Bishop-fritzek végül pedig nem más, mint Első Heinrich. A mesterséges intelligencia elképesztően ott van. A németek visszadobják a gránátokat, fedezik egymást, ha lövök rájuk, megpróbálnak elhajolni a lövések elől, töltésnél fedezékbe vonulnak, ha már messziről meglátnak, akkor nem elénk futnak, hanem megvárnak mondjuk egy szobában és elbújnak, leguggolnak asztal, szék stb. mögé. Nagyot néztem, amikor egy pályát végigvittem, de valami kapcsolót nem leltem, ezért visszarobogtam olyan helyekre is újra, ahol már jártam. Békésen mendegélek, keresem a kapcsot, mindenhol kihűlt németek, erre egyszer csak frászt kaptam, amikor egy újabb német őrjárat a sarkon szembefordult velem. Ez az első játék, ahol ott is vannak újra ellenségek, ahol már réges-rég járt az ember (legalábbis azok közül, melyekkel már játszottam).
A riadót itt komolyan veszik, kijönnek a szobákból keresni minket. Minket, akik már úgy is totálisan idegesek vagyunk a riadó monoton hangja miatt. Még szerencse, hogy ki lehet kapcsolni :) Vannak olyan arcok is a pályákon, akiket nem kell kiütni, mint például a kedves, teltidomú mädchenek vagy más civilek. A játék elején például van egy nagyobb szoba, ami csurig van németekkel. Kaszabolok balra-jobbra, már épp kezdem elhinni, hogy én vagyok az új Mátrix-gyerek, erre egyszer csak kiírja a program a játékosok rémálmát: Game Over. Nem értettem, hogy mi van, visszahúzom, lekaszab megint a németeket, erre megint vége. Na, jól van, mehetek patchet tölteni, erre akkor kapcsoltam, hogy mintha azt hallottam volna az akció alatt, hogy Don’t shoot. Kiderült, hogy azért dobált ki a játék, mert a sarokban az egyik ember nem német, hanem egy francia überpartizán, akivel beszélnünk kell. Szóval csak óvatosan, civileket ne henteljük le.
Maga a játék menete viszonylag elég egyszerű: menni, ölni, kijáratot, jobb fegyvereket, elsősegély csomagokat, titkos ajtókat, kapcsolókat megkeresni. Azért van, hogy dokumentumokat kell elcsórni, spéci arcokat legályázni, nagyon kémesen lopakodni. Szinte mindent, amit látunk, valamire használható. Bútorokat, berendezési tárgyakat szét lehet törni, vagy például a székeket lehet tologatni, így magasabb helyekre is felugorhatunk. Zászlókat, képeket kötelező mindig szétrúgni, lőni, mert a rejtekhelyek, kapcsolók főleg ezek mögött vannak. Hatalmas rejtély számomra, hogy miért tartották meg azt a butaságot, hogy kincseket lehet gyűjtögetni, mikor semmi értelmük. Az ennivalóknak viszont van, életet és staminát regenerálnak (már ebben a játékban is erőnk fogy a futástól, ugrástól, de persze idő után magától is regenerálódik a stamina). A pályák is nagyon változatosak, hangulatosak. Harcolnunk kell börtönben, temetőben, kisvárosban, különböző katonai létesítményeken, szóval abszolút biztosítva van a játékélmény.
A program legerősebb, leghúzósabb része tagadhatatlanul a multiplayer rész. Hét pályán (single missionből ismertek) kell a csapatjáték érzékünkről tanúbizonyságot tennünk. Különböző karakterek közül választhatunk. Lehetünk sima katonával, aki bármely fegyver közül választhat, plusz kézigránát, választhatjuk a tisztet is, akinek géppisztolya van és kézigránátja, de társainak tud muníciót adni és légi támogatást is kérhet. Vagy lehetünk a szintén géppityus, gránátos dokival, aki társait megtudja gyógyítani, illetve van még a mérnök, aki dinamitokat tud letenni és hatástalanítani, plusz a megszokott géppisztoly és kézigránát is vele van.
A fejlesztést amúgy tudvalevő, hogy nem közvetlenül az id Software végezte, ők inkább a többi játékukra koncentrálnak mostanában. Viszont egyszerre két csapatot is megbíztak a Wolfenstein folytatásának készítésével, ténykedésüket pedig folyamatosan felügyelték, segítették. A Gray Matter Studios – korábban a Redneck Rampage vagy a Kingpin került ki kezeik közül – dolgozott az egyszemélyes játékrészen, míg a Nerve Software feladata volt a multiplayer rész elkészítése.
A játék grafikája lenyűgöző. A falakon a fáklyák fénye csodásan hat (igaz, a fényforrásokat nem semmisíthetjük meg), a katonák abszolút élethűen mozognak, halnak meg és a lángszóró pedig egyenesen hihetetlenül szép. Nem volt rossz döntés a Quake III: Team Arena továbbfejlesztett motorjára voksolni (persze egy id Software támogatta játéknál mi másra is gondolhattak volna :). A hangok is tökéletesek, német katonák poénos párbeszédeit is kihallgathatjuk, de főleg a zene nagyon penge.
Hibákat nem is nagyon tudnék felsorolni, csak ha muszáj. Talán annyi, hogy látvány szempontjából jó, amikor Venomról pisztolyra váltva emberem gyorsabban fut, főleg ha még az extra sprintet is bekapcsoljuk, csak épp nem logikus. Miért futnánk gyorsabban csak azért, mert nem a kezünkben, hanem a hátunkon cipeljük az ötszáz kilós gépágyút? Persze ez már csak szőrszálhasogatás, és különben is, más játékban is meglépték már ezt a hibát. Nekem az sem jött be, hogy különböző szörnyek ellen is kellett harcolni, szerintem hangulatilag jobban bejött volna, ha csak emberek az ellenségek.
Egyszóval tökéletes a játék és hiába való minden írás és elemzés. Egyszerűen nem szabad kihagyni, ki kell próbálni, át kell élni. Talán még annyi, hogy nem volt nagyon olyan játék, ami hangulatban és grafikában ennyire megfogott volna: Egyik brutál pályán már csak a pisztolyomba maradt pár töltény. A játékban nem csak oldalazva lehet menni, hanem oldalra ki is lehet nézni. Szóval állok a sarkon, kezemben a hangtompítós Lüger és kinézek oldalra. És hogy mi ebben a nagy szám? Az, hogy utólag kaptam azon magam, hogy az oldalra kitekintést követtem a fejemmel a monitor előtt :-) Na de ennyire azért még nem 3Ds a program :-)
