U-bootwaffe necesse est, sed vivere non – mondja az ősi vizigót közmondás: tengeralattjárózni muszáj, de élni nem. Ez különösen igaz a II. Világháború német tengeralattjárósaira, mivel nem volt éppen egy életbiztosítás terrorizálni az Atlanti óceán északi részét, különösen a háború második felében, amikor rendbejött az angol hadigazdaság...
Pedig nem volt mindig így. 1939 végén Prien besurrant az U-47-tel a sebezhetetlennek vélt Scapa Flowba és elég fájdalmas pusztítást vitt végbe, amiért élő – majd nem sokkal később már halott – legendává vált a német tengeralattjárósok körében.
A Ubi Soft kiadásában és az Ultimation fejlesztésében kikerült Silent Hunter II-vel mindkét helyzetbe bőven belekóstolhatunk: lehetünk periszkóp mélységből torpedózó vadászok, de ennél sokkal könnyebben válhatunk a rombolók és repülőgépek által fenyegetett üldözöttekké. Az Ultimationnak ez már a második szimulátora világháborús témakörben, hiszen az SHII a 3. része az SSI által indított Digital Combat Seriesnek (az első kettő a Panzer Commander és a Luftwaffe Commander, melyek közül az előbbit követte el ez a nagyszerű fejlesztőcsapat). Viszont az SSI kezében volt egy nagyon jól csengő név, hiszen a Silent Hunter első része eszméletlen nagy siker volt, sokan még ma is játszanak ezzel a 2D-s játékkal és a fan site-ok még most is élnek.
A játék csodálatos. Nem egyszerűen a Silent Hunter folytatása – ez egy vadonatúj játék! Egyrészt nem Amerika oldalán ereszkedünk a víz alá és japókat küldünk a tengerfenékre, hanem a Das Boot című film hangulatában a Kriegsmarine kötelékében németként irányíthatjuk tengeralattjárónkat lengyeleket, angolokat, amerikaiakat pusztítva bruttóregiszter-tonnaszámra. Másrészt a külső nézetek teljesen 3D-sek, ami nagyon nagyot dobott a látványon. Mivel a játékot nem az eredeti csapat készítette, hanem az az Ultimation, amelyik a Panzer Commandert követte el, így sok mindenben hasonlít erre a játékra. Például itt is beállíthatjuk, hogy ne angolul beszéljenek hozzánk – ha már egyszer egy fritz koporsóban szorongunk – hanem németül, ami nagyon fantasztikus hatást kelt a többi hanghatással egyetemben.
Na de előbb nézzük a játékmenetet. A játékban egy kampány található és néhány egyedi küldetés valamint egy egyedi küldetés generátor, ami sajnos meg sem közelíti azt, amit ígértek, hogy küldetés-szerkesztőt kapunk majd a pénzünkért. Mi csak néhány paramétert állíthatunk be, és kezdődhet a víz alatti harc, ami ugye nem ad akkora megunhatatlanságot, mint egy valódi szerkesztő. Ezen a hibán azonban a rajongó oldalak már igyekeznek segíteni, és kiraktak egy kézikönyvet „Hogyan készítsünk kézzel küldetéseket” címmel. De ez csak fanatikusoknak ajánlott. Sajnos a multiplayert is kifelejtették ebből a verzióból, de sokat sejtető az a tény, hogy a CD-n már rajta van a multis dialógus ablak grafikája, úgyhogy várható, hogy a Destroyer Command megjelenésével egy többjátékos patchre is számíthatunk. Ennek azért volna értelme – nem csak a DC-vel együtt – mert ugye a valós történelemben a tengeralattjáró háború második szakaszában a farkasfalka taktika volt a német irányvonal. A single mission-ök közt most is van néhány olyan, amihez egy u-boot kevés, nem a nehézség miatt, hanem mert olyan sok elsüllyesztendő célpont van. Persze a nehézség sem elhanyagolható, hiszen nem mindegy, hogy egy konvojt kísérő romboló raj csak téged bombázz, vagy eloszlanak a falka többi tagjaira is. Természetesen a mindenki által várt nagy durranás a Destroyer Commanddal multyban játszott csaták lesznek, ahol a játékosok egy része angol és amerikai rombolókon próbálja elkapni a játékosok másik részét, akik pedig a tenger alól torpedózzák a rombolók védelmére bízott tartályhajókat...
Amíg azonban ez nincs, addig marad a kampány, ami elég izgalmasra sikeredett. Bár egyszerű lineáris kampány, ami azt jelenti, hogyha elrontod, akkor nekivághatsz még egyszer és kész. És addig nem is tudsz továbbmenni, amíg egy küldetést meg nem csináltál, de érzésből simán visszaadja a Das Boot film világát. Ha nem használnánk az időgyorsítót, akkor napokig tartana egy-egy küldetés, ami telis-tele van izgalommal. Még a legkihaltabb vizeken is belebotolhatunk egy brit felderítőgépbe, a partokhoz és a konvojokhoz közel pedig ott cirkálnak a rombolók, a legveszélyesebb ellenfeleink. Közben persze folyamatosan változnak a napszakok (eh, azok a napfelkelték...!), az időjárás, a hullámzás és néha a politikai helyzet is. Aztán az akció során már nem érdemes gyorsítani, óvatosan be kell cserkészni a vadat. A legizgalmasabb talán Prien küldetése, amikor Scapa Flowba kell besunnyognunk, úgy, hogy annyira kicsi a vízmélység, hogy épp csak le bírunk picit merülni, miközben rombolók járőröznek mindenfelé... De a torpedótalálataink kárpótolnak mindenért! Amikor a periszkópunkba befogott cirkáló vagy teherhajó mellett felcsap a hullám, majd nem sokkal később kigyulladnak az első lángnyelvek és megvilágítják az éjszakát... gonosz, de szép látvány. Ha valaki nem hard fokozatban játszik, akkor sajnos ezen a látványon kívül nincs más jutalma, hiszen könnyebb fokozatban iszonyatosan nehéz kitüntetéseket szerezni. Még közepes nehézségnél is csak a vízen kint töltött idő után kaptam meg a szolgálati jelvényt, de egy rozsdás vaskeresztet sem vágtak hozzám, pedig nem kevés tonnát süllyesztettem el. Bezzeg hard fokozatban! Akkor kap az ember jó néhány plecsnit a kék bársonypárnára, pont annyi tonnáért járót, mint a történelemben.
A kampányban egy sokat vitatott problémát is megoldottak. Ez a „lehet-e menteni a küldetés közben?” című probléma. Mert ha lehet, akkor a hardcore gyerekek sírnak, hogy így már nem is nagy kihívás a játék, ha meg nem lehet, akkor a softcore-osok kiabálnak, hogy mi van ha egy küldetés közben anyuci vacsizni hív. A problémának egyszerű a megoldása: nem lehet menteni, de ha kiszállunk a játékból a mission közben, akkor a legközelebbi újrakezdéskor felajánlja, hogy folytathatjuk onnan, ahol legutóbb abbahagytuk. Ez persze nehezít az egész játékmeneten, hiszen ha már mindent megcsináltál és hazafelé úton történik valami kis gixer, kezdheti az ember elölről, amiben persze szintet tuti, hogy nem fog sikerülni olyan jól, mint az előbb... Ez az élethűség ára, ami olyan izgalmassá teszi az egészet.
Persze sok minden függ a valósághű beállításoktól, amik a majdnem arcade stílustól a fanatikus szimulátorig terjed egyedi beállíthatósággal. Például állíthatunk a sebezhetőségünkön – amit nem érdemes egyből 100-ra felhúzni, mert a rombolókon elég ügyes MI-vel rendelkező személyzet szolgál, és csúnyán helyben tudnak hagyni minket. Olyan pontosan szórnak meg minket mélységi bombákkal, hogy egyetlen egy darab simán végez velünk. Ami azért nem túl sportszerű. Ezt a részét kicsit túlnehezítették a készítők. Ezen kívül választhatunk reális vagy végtelen torpedót és üzemanyagot is. Választhatunk a mindig jó és a reális torpedó között, ami azt jelenti, hogy a kilőtt torpedók majdnem 50%-a csütörtököt fog mondani – sírtak is emiatt rengeteget az igazi tengeralattjárósok, akiknek nem létezett ez a beállítási paneljük... Azért nagyon idegesítő tud lenni, amikor eljutsz Scapa Flow öblébe, ott van előtted a cél: egy csatahajó és két cirkáló és nem tudod elsüllyeszteni őket, mert egyrészt nincs elég torpedód, hogy a csatahajóra 6-ot, a cirkálókra meg 3-3-at kilőj, másrészt a kilőtt torpedókból egy csomó nem robban fel... Vagy amikor egy II-es típusú tengeralattjáró összesen 5 db torpedójából 3 csütörtököt mond. De hát ilyen az élet.
A grafika fantasztikus. Amikor fent vagy a felszínen – és ugye ez egy II. világháborús u-boot szimulátor, ami azt jelenti, hogy a legtöbbet fent vagy a felszínen, mert lemerülnének az akkuk – és a hídról körbenézel, miközben az egész hajó dülöngél, ahogy a hullámok dobálják. A hajó orra néha eltűnik a habokban, majd fehéren tajtékozva újra előbukkan. Ahogy a hold fénye fehérre festi a tengert a távolban vagy ahogy a nap felkel és szikrázóan kék ég alatt duruzsolva húzzuk a farhullámunk habjait... Ezt át kell élni! Vannak akik keveslik a 800X600-as felbontást 32 bites színmélység mellet – mert sajnos ez a maximum – számomra ez elég volt és így is elkápráztatott a grafikája. Aki pedig azt mondja, hogy ez csúnya, az nem játszott vele eleget, nem volt annyi helyzetben, viharban, víz alatt, megbombázva, stb. Mert ezekben az izgalmas és változatos helyzetekben derül csak ki, hogy mennyire jól sikerült a 3D-s grafika.
A belső 2D-s képernyők is szépek és főleg hasznosak. Karácsonyra megszereztem a Das Boot-ot DVD-n és összehasonlítottam a műszereket. Mivel mindkét produkcióhoz igazi tengeralattjárókból fotózták ezeket, nem csoda, hogy teljesen azonosak voltak. Könnyen átválthatunk egyik nézetről a másikra az alsó menüvel vagy a hot key-ekkel. És minden nézeten létezik két autóhide stílusú panel. A bal oldali, az adott nézethez leginkább fontos parancsokat tartalmazza ikon formájában. Például ha a hídon vagyunk, és távcsővel körbenézünk, akkor egy gomb segítségével parancsot adhatunk, hogy fordítsák a hajót arra amerre nézünk. A jobb oldali panelen pedig az adott nézethez is tartozó, de másik nézeten lévő műszereket láthatjuk. Például a periszkópra tapadva lessük a kijelölt célpontot és közben behúzzuk a torpedó panelt oldalról és úgy állítjuk be a paramétereket aztán adjuk ki a tűzparancsot.
A játék alapfelépítése olyan, mint a legtöbb – csapatot igénylő – harci jármű szimulátor. A különböző feladatokhoz, különböző nézetek tartoznak. Az első a periszkóp nézet. Ez egy vegyes 2D/3D-s nézet, hiszen a műszereken (melyekkel a periszkópot irányíthatjuk) kívül, a periszkóplátvány térhatású. Természetesen ennek a nézetnek csak víz alatt van értelme, de a felszínen is használhatjuk, ha ingerenciánk támad egy kis csőlátásra. A periszkóp négyszeres nagyítású távcsővel van megtoldva. A második a térkép asztal, amin a kontinenseket, szigeteket láthatjuk és persze a saját hajónkat is. Ezen kívül különböző jelzésekkel felkerülnek rá mindazok az objektumok, amelyekről információt kapunk. Például azok a hajók vagy repülők, amelyeket látunk, amelyeket a szonárral hallunk, vagy amiket a társaink rádión jelentenek. Persze az utóbbi nem mozgó jel és lehet, hogy pár perc múlva már nincs ott az objektum, de attól a jel addig ott marad, amíg máshonnan infót nem szerzünk. Természetesen ha a víz alatt vagyunk, akkor rádión keresztül igencsak nem kapunk jelentéseket. A térképasztal tájékozódásra és taktikai tervezésre való. A harmadik a vezérlő műszerfal. Ezt minden háborús filmből ismerjük. Ez előtt ül a két muksi, akiknek a Főnök parancsol, aki pedig a kapitánytól kapja a parancsokat. Ezen a falon található a sebesség állító tárcsa, melyen négy előre és négy hátra fokozatot adhatunk meg, illetve ezen állíthatjuk át a meghajtást dízelről elektromosra vagy fordítva. Itt van a mélységmérő, a misztikus zöld, sárga is piros zónájával. A tárcsa valamely részére kattintva parancsot adunk az addig történő merülésre vagy emelkedésre. Az iránytűn is hasonló módon jelölhetjük ki az új irányt. Persze mint a merülést, mint a fordulást vezérelhetjük kézzel is a függőleges és vízszintes lapátok elfordításával is.
A következő nézet a legizgalmasabb a torpedó irányító nézet. Itt lehet megadni azt a sok adatot a lőelemképző számítógépnek, amitől a torpedó tudja, hogy merre menjen. Szerencsére lehet automatikusra állítani, amikor egy okos tisztünk végzi el ezt a beállítást, aki elég jól végzi a munkáját... Ez után a fedélzeti ágyú és a fedélzeti géppuska közetkezik, majd az UZO (uboot ziel optik), melyet a felszínen használhatunk célzásra, hasonlóan a periszkóphoz. Ezt követi a híd, mely inkább csak látványos, mint hasznos, majd egy szomorú hely következik, a kárfelmérő szoba. Itt láthatjuk a tengeralattjárónkon esett csorbákat és itt rangsorolhatjuk, hogy milyen sorrendben javítsák ki őket. Azután a torpedó raktár nézete következik és a 3D-s külső nézeté, mely szintén csak a látványt szolgálja. Az után jön a rádiós szoba, ahol üzeneteket kaphatunk és adhatunk is, illetve a szonár fülelője, mely anélkül is folyamatosan működik, hogy mi beleszólnánk és kezelője hangosan bekiáltja, amit meghall belőle. Utolsó előtti a radarszoba, mely csak a késői tengeralattjárókon van. És végül a kapitány szobája, ahol a hajónapló van. Ebbe a naplóba automatikusan is bejegyződik minden, de mi magunk is szúrhatunk be sorokat. Ennek azért van értelme, mert mindez elmentődik egy text file-ba, hogy megörökíthessük – vagy esetleg eldicsekedhessünk – kalandjainkkal.
A Silent Hunter II hangja is megér egy misét! A zene – de hisz ezt a Panzer Commander óta megszokhattuk – patetikus és jól illeszkedik a hangulathoz. De a hangokról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Ez fontos is, mert a víz alatt töltött játszóidő nagy részében nincsenek frenetikus látványok, amit a hanghatásoknak kell pótolnia. De ezt megteszik. Nem hiába írtam az elején, hogy klausztrofóbiások ne próbálják ki. A víz alatti hangok csodálatosak. Amikor a vaskoporsónkkal próbálunk elmenekülni a rombolók elöl és egyre mélyebbre süllyedünk... Hallhatjuk az üldözőink hajócsavarjainak zaját, a hajótestünkre nehezedő víz acélt hajlító reccsenéseit, az ASDIC készülékek egyre sűrűsödő ping-jét... Félelmetes. Aztán egyszerre beleordít az agyunkba egy német hang: Achtung, wasserbomben! ...és térdig összecsináljuk magunkat. Persze a rajongók már most elkezdték lecserélni a hangokat a Das Boot film hangjaival, de szerintem az eredetieket is nagyon jól eltalálták.
A menüben találhatunk még egy virtuális múzeumot is. Ilyet először a Jane’s WWII Fightersben láttam, de nagyon jó ötletnek tartom, ha marad még egy kis hely a CD-n. Ezt persze csak egyszer érdemes megnézni (legfeljebb évek múlva megint), de az az egy alkalom elég szórakoztató. Két részből áll ez a múzeum. Az egyikben a játék összes 3D-s modelljét szemlélhetjük meg, a hozzá tartozó adatokkal együtt (hajók, repülők, tengeralattjárók). A másik részben, pedig a játék történelmi tanácsadója – Erich Topp (200 ezer tonna) – u-boot kapitány mesél néhány sztorit a bevetéseiből.
A Silent Hunter II nem tömegjáték. Nem fog megdönteni eladási csúcsokat és éppen emiatt nem is lesz túltámogatva patchekkel, AddOn-okkal és küldetéslemezekkel. Ennek az az oka, hogy a tengeralattjáró-szimulátorok nem annyira népszerűek, mint a repülőgépeké. És bár a készítők igyekeztek a hangolással kielégíteni az u-boot fanatikusokat és a laikusokat egyaránt, azért ez a játék mégiscsak egy kisebbség játéka. De az ő polcukon ott kell, hogy legyen. És ha hivatalos kiegészítőket csak félve merünk is remélni, az már bizonyos, hogy a rajongói oldalak tömve lesznek a házi készítésű MOD-okkal és kampányokkal. Ez egy nagyon jó tengeralattjáró szimulátor! Egyes és kettes torpedó... LOS!!!
