A múlt év végén már megjelent egy stratégiai játék sorozat újabb része (a Civilization III), amely a Microprose gazdag hagyatékából maradt meg. A hagyaték jelenlegi tulajdonosa, az Infogrames, elődeivel ellentétben úgy tűnik, hogy tényleg gazdája lesz ezeknek a játékoknak, és sorba megjelenteti a klasszikusok újabb és újabb részeit. Ebbe a sorba illeszkedik egy nagysikerű űr-stratégiai játék a Master of Orion (MOO) III része is. Az előző részek sokak véleménye szerint ennek a típusnak a csúcsait jelentették, és remények szerint a harmadik rész is ebbe a kategóriába fog esni.
A játékról sok és egyúttal kevés az információ egyszerre. Nagyon korrekt és részletes tájékoztatás jelent meg már a játéknak szinte minden aspektusáról, a bolygó-fejlesztésektől a kutatás irányításán keresztül egészen az űrharcig. Az összefüggések és a grafikai részek viszont teljes homályban vannak még, néhány megjelentetett és kiszivárgott képen kívül más információ nem igen áll rendelkezésünkre. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a játék léptéke minden eddigi űrbeli játékét felül fogja múlni. Szó szerint több ezer benépesíthető terület (bolygó, hold) áll majd a játékosok rendelkezésére. (A jelenlegi állapot szerint maximálisan 12.000-nél is több bolygó és hold állhat a játékosok rendelkezésére.)
A játék hatalmas volta miatt a játszhatóság érdekében néhány érdekes döntést hoztak a játék előkészítési fázisában. Az egyik az úgynevezett birodalmi fókusz pont (imperial focus point), amely azért lett a játék szerves része, hogy a játékosok ne merüljenek el az ilyen jellegű játékok végső fázisaiban jellemző unalmas mikro-menedzselésbe. A pontokból minden fordulóban egy bizonyos mennyiség áll majd a játékosok rendelkezésére, minden pont egy parancs, esetleg egy bizonyos típusú parancssorozat kiadását teszi lehetővé, és ha a pontokat a játékos felhasználta, nem lesz képes újabb parancsokat kiadni az adott fordulóban. Ez a döntés teszi lehetővé azt, hogy valaki akár 500-1000 benépesített bolygóval, vagy holddal rendelkezhet, mégsem kell egy-egy fordulóban órákat töltenie az egyes bolygók, holdak egyenkénti beállítgatásával. A pontokat mindenki tetszése szerinti módon használhatja fel, így lehetővé válik, hogy mindenki csak az általa fontosnak tartott, illetve kedvelt területtel foglalkozzon, kivéve persze azokat az eseményeket amelyek a játékos azonnali beavatkozását követelik meg.
A másik érdekes döntés pedig az volt, hogy a játékban az űrharc valós idejű, és ezt itt szó szerint kell venni, mert a harc lefolyása nem C&C vagy Starcraft jellegű (nem is értem miért hívnak egy játékot valós idejűnek, ha 5-10 másodpercenként gördül le egy-egy tank a futószalagról) gyors, egérkattintgatós taktikai játék, hanem valóban stratégiai, inkább a Close Combat sorozatban megismert léptékű és sebességű. A döntés oka az volt, hogy egy-egy űrcsatában akár több ezer űrhajó is összecsaphat, és ezeknek egyenkénti mozgatása dög unalomba fulladna.
Az MOO sorozatban eddig megismert fajok egy részét feláldozták a fejlett grafikai megoldások oltárán. Csak 16 faj maradt meg az eredetileg tervezett 32-ből, de ezek valóban idegen életformáknak tűnnek, és nem gumimaszkos színészeknek. Még saját nyelvet is kaptak, amit persze angol tolmácsolásban hallgathatunk.
A rengeteg új megközelítéssel a játékfejlesztők óriási kockázatot vállaltak. A végeredményt ebben a fázisban még senki sem tudja megjósolni. Azt viszont már most is ki lehet jelenteni, hogy a polcokra kerülő játék teljesen új játék élményt jelent majd a játékosoknak, és ha a megvalósítás sikeres, akkor bizonyára követőkre is fog találni. Lehet, hogy ez a játék indítja majd el a fordulónkénti stratégiai játékok reneszánszát?