Az elmúlt két év hagyományainak megfelelően az Electronic Arts ismét saját irodájába szállította az ECTS-re Londonba érkezett újságírókat. Itt a termékmenedzserek beszéltek a fejlesztés alatt álló játékaikról, melyeket sok más játékkal együtt ki is lehetett helyben próbálni. Emellett persze arról is gondoskodtak az EA munkatársai, hogy senki se maradjon éhesen a sok játék között. :-)
Sajnos az idei ECTS-nek helyet adó Earls Court bejárati őreinek fogalmuk sem volt, merre is kéne keresnünk az EA buszait, így másokkal együtt egy óra várakozás és pár telefon után derült csak ki, hogy a másik kapunál kellett volna a buszt lesnünk. Miután viszont ezt megtudtuk, hamarosan elő is állt a busz, és elvitt a Chertsey-beli főhadiszállásra. Ez előtt – szintén mondhatjuk, hogy szokás szerint – különleges autók sorakoztak, most azonban nem a legújabb F1 játék miatt, hanem a James Bond szoftver és egy autóverseny, a Shox volt az apropó. Az épület földszintjén minden eddiginél több gép volt kitéve körös-körül, minden lehetséges fajtából a PC-ktől az Xboxig.
Az étkezés közben a GameStaros Bad Sectorral futottunk össze, aki addigra már elég jól kiismerte, melyik tálban mi van, így segítségével könnyen kiigazodtunk, hogy melyik az a tengeri herkentyű, amit nem nekünk találtak ki :-). Nem sokkal később megkezdődött egy bemutató, ahol a Need for Speed: Hot Pursuit 2-ről, majd a FIFA Football 2003-ról hallhattunk. Az előbbi grafikailag nem tűnt sokkal többnek az eddigi résznél, néhány új autótípussal és játékmóddal gazdagodott az NFS család ősszel megjelenő új tagja. Később mindenesetre mindketten jót játszottunk vele, miközben a mellettünk lévő gépen a hazai forgalmazó Ecobit képviselőjét a rendőrök kapták el gyorshajtásért :-). A FIFA 2003-nál az új passzrendszert és a jelentősen javított labda-fizikát emelték ki, valamint hogy a játékosok mozgását 1000 animációt rögzítésével tették még élethűbbé. Három világhírű focista is a nevét adta a játékhoz, mégpedig Davids, Giggs és Roberto Carlos. Közülük Davids nagy rajongója a sorozatnak, tanácsaival sokat segített a fejlesztőknek az élmények még élethűbb visszaadásában. Ezzel a játékkal is játszottunk közel egy órát, bár még eléggé fejlesztés alatt álló verziót vehettünk szemügyre, egy gépen le is fagyott, de emellett is produkált érdekes dolgokat, például néha hárman rohangáltunk a labda körül, mégsem tudott senki belerúgni.
A következő prezentáció a konzolos Gyűrűk Ura játékról, a James Bond: Nightfire-ről és a Medal of Honor játékokról szólt. Sajnos PC-re nem készül el a The Lord of the Rings: The Two Towers, a MOHAA rajongók viszont egy küldetéslemezzel lesznek gazdagabbak év végére. Végül a legújabb James Bond filmből készülő játékot is láthattuk, melyhez élethűen modellezték Pierce Brosnan arcát, így remekül felismerhető a játékban. Rengeteg extra felszerelést használhatunk, mint például a mobiltelefonnak álcázott szigonyt, mellyel magasabb helyekre húzhatjuk fel magunkat, vagy a hegyét kilövő tollat. Természetesen a multiplayer opció se marad ki, akár harminc 007-es rohangálhat a pályán egyszerre.
A földszint egy kastély-díszlettel elkerített sarkában láthattuk a második Harry Potter játékot is. Ez alapvetően ugyanúgy nézett ki, mint az első rész, új pályákkal és varázslatokkal. A rajongók azonban biztos, hogy ennek ellenére is várni fogják a filmmel egy időben megjelenő programot.
Annak ellenére, hogy zárásig ott voltunk, nem jutott elég időnk az összes játék megtekintésére, de a kapott sajtóanyag alapján az elkövetkező hetekben azokról is írunk majd.