A NovaLogic idén két játékkal volt jelen a kiállításon egy kis emeleti szobában. Első játékuk a Tachyon: The Fringe, melyet a cég a nemrég adott ki hosszas fejlesztések után, erről egy ismertetőt is olvashattok már magazinunkban.
A másik program a Delta Force harmadik része, a Delta Force Land Warrior, melyet épp a kiállításon jelentették be.
Delta Force: Land Warrior
(2000. ősz)
A folytatás fő erénye vagy vesztesége - attól függ ki hogy áll hozzá -, hogy a jó öreg VoxelSpace motort el kell hogy felejtsük. A készítők ugyan megpróbálják átmenekíteni az előd erősebb tulajdonságait, de a program egy teljesen új grafikus motort fog használni. Természetesen most is hihetetlen távolságokat láthatunk be, És óriási épületeket járhatunk be. Legjobb példa erre a piramis, ahol a program egyszerre tudja megjeleníteni az óriási külső és belső tereket. A helyszínek is rendkívül változatosak lesznek, nem csak üzbég terroristákkal kell randiznunk, hanem több küldetés is vezet Kínába és Egyiptomba is. Mondanom se kell, rengeteg új fegyvert és felszerelést lesz módunkban kipróbálni. A készítők szerint az új Delta Force igazi jövőbéli harcprogram lesz, mert a lehető legmodernebb eszközöket használhatjuk a misszióinkhoz, pl lézeres keresőt, GPS navigátort, és mindenféle műholdas ketyerét. A küldetések többsége a szokásos lesz, tehát szabotálás, túszszabadítás, gyilkolás, és maradnak a jól megszokott hálózati játékmódok is.