25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Rendezvények

E3 2000: Videokártya-gyártók

Írta: Dino

A jelentősebb 3D gyorsítókat készítő cégek is képviselték magukat a kiállításon, igaz hogy egyik se nagy csinnadrattával volt jelen, de szinte minden fontos információt meg lehetett tudni termékeikről.

3dfx Interactive

A 3dfx három eldugott kis szobában érdekes bemutatót tartott. A 4 VSA-100 chipet tartalmazó Voodoo5 6000-en a Quake III Arena-t futtatták az egyikben, a lehető legnagyobb felbontásban, szaggatás nélkül. Érdekes volt kézbe fogva közelről is látni a négy ventillátorral rendelkező szerkezetet, melyhez külön tápegység is tartozik. Demonstrálták a teljes képernyős élsimítást is, mely igen látványos különbséget eredményez a 3D játékokban, a lépcsős kinézetű vonalak teljesen eltűntek az FSAA (Full Screen Anti-Aliasing) bekapcsolásával. Persze többször is az NVIDIA ellen beszéltek a bemutató során, példának azt hozva fel, hogy az FSAA igencsak nagy jelentőségű (mondjuk ebben igazuk volt), és az NVIDIA azt csak szoftveresen csinálja, jelentős sebességveszteséggel (erről viszont majd csak a 3dfx kártyájának boltokba kerülése után lehet szerintem véglegesen véleményt mondani).

A harmadik szobában egy érdekes összehasonlítás volt, valami olyasmi, mint amilyet a Pepsi csinál néha. Két azonos Athlon processzoros gép volt bent, az egyikben egy Voodoo5 5500, a másikban pedig egy GeForce2 GTS kártya. Párhuzamosan, egyszerre indítva futtatták rajta a Quake III Arena egyik demóját, és el kellett dönteni, hogy melyiken tűnik játszhatóbbnak a program. A bal oldali monitoron akadás nélkül futott a demo, míg a jobb oldalin egy-két kisebb ugrást lehetett megfigyelni, viszont annak a színei kicsit jobbnak tűntek. Grafikailag viszont a bal oldali is nagyszerű volt, így arra szavaztam, és mint kiderült, az volt a Voodoo-s gép. A színárnyalatok különbsége pedig a 3dfx PR-osának indoklása szerint részben azért is volt, mert csak egy kicsit más típusú monitort tudtak csak szerezni az eredeti pótlására az egyik géphez. Amúgy a demót az FPS értékek letakarása nélkül újra lejátszva igencsak szembetűnő volt a különbség, 2-3-szoros értékeket írt ki a gép a Voodoo5-ös esetén, ráadásul egészen 60-70 FPS-ig felment (a felbontásra sajnos nem emlékszem pontosan, ha minden igaz, 1280*1024 volt, 32 bites színmélységgel), míg a másikon 10 körülire csökkent néha.

Tehát az új Voodoo kártya igazán meggyőzőnek tűnt, kíváncsi leszek, az itteni tesztelés során hogy fog szerepelni.

NVIDIA

Egy emeleti tárgyalóteremben kialakított kis szobában találkoztunk az NVIDIA PR menedzserével, aki egy rakás demóval mutatta be a GeForce2 GTS képességeit, melyek igen látványosak voltak. Tükröződő felületek, több egymásra helyezett textúra, nagyszerű fényeffektek, rengeteg sokszög, magyarán minden, ami a csodaszép játékokhoz szükséges. Pár játékdemót is futtattak, például a Shiny új stratégiai programját, a Sacrifice-t, melynek engine-je a háttérből veszi el a sokszögeket, ha az előtérben többre van szükség, de az NVIDIA saját Quake III Arena pályájával is demonstrálták a kártyát. Ezt a pályát direkt úgy tervezték, hogy minél több sokszögből álljon, így minél jobban megfigyelhetőek legyenek a kártya képességei. El kell ismerni, tényleg szépen nézett ki. A GeForce2 GTS processzorral már több kártya a boltokba került, így hamarosan nálunk is olvashattok róla részletes tesztet. (Amúgy a kiállításon rengeteg gépen láthattuk az NVIDIA emblémáját, jelezve, hogy abban a gépben egy GeForce vagy GeForce2 kártya fut, ebből a szempontból mindenképpen verték a 3dfx-et...)

Matrox

Mindössze egy eldugott kis tárgyalóteremmel képviselte magát a tavaly G400-as kártyáját nyílt standon demonstráló cég, újdonsággal azonban nem szolgáltak, G450-es kártyájuk bejelentése óta semmi lényeges hírt nem hoztak nyilvánosságra.

Guillemot

A Guillemot pár hónappal ezelőtt vásárolta fel a Herculest, így annak videokártyáit is standjukon mutatták be, köztük a legújabb NVIDIA chipre, épülő kártyát, a 3D Prophet II GTS 32 MB-t. Mint az a nevéből is látszik, a processzor a GeForce2 GTS, 32 MB DDR (double data rate) memóriával, AGP 4x és 2x támogatással. A kártyán TV kimenet is található, és a PowerDVD szoftvert is mellékelik, így akár TV-nkenk is nézhetjük a DVD filmeket. Két másik videokártyát is bemutattak, köztük a 3D Prophet DDR-DVI-t, mely egy GeForce256 DDR-es videokártya, 32 MB RAM-mal, TV és DVI (digital visual interface) kimenettel, így a hagyományos TV-k mellett digitális kijelzőkre is egyszerűen ráköthetjük. Az olcsóbb kategóriát képviselő Maxi Gamer Cougar az NVIDIA RIVA TNT2 M64 chipre épül, és szintén 32 MB memóriával rendelkezik.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • 3dfx - FSAA összehasonlítás
  • 3dfx - Soft Reflectance effekt
  • A Voodoo4/5 kártyacsalád
  • NVIDIA - GeForce2 GTS kártya
  • NVIDIA - GeForce2 GTS chip
  • NVIDIA - Fényeffektek
  • NVIDIA - Egy poligon-űrhajó
Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!