Hola!
Lehet hogy meglesz! Az egyik barátom kölcsönadja! Őneki MAGYAR nyelvű!:-D:-D
Még mielőtt belekezdenék az írásba, berakom valamelyik Indiana Jones filmzene CD-met, hogy az alaphangulat meglegyen! :) Játék közben ilyen probléma fel sem merülhetett, hiszen az Indiana Jones játéksorozat legújabb tagja, az Emperor’s Tomb hűen adja vissza a filmekből, könyvekből ismert világot.
Az egész játék szerkezetében is a filmekre épít. Mindjárt ki is derül miért. Nem kapunk semmi instrukciót az elején, nincs bevezető filmecske, semmi, egyszerűen csak elindulunk a nagy dzsungelbe. Persze célunk az van, legalább is Indynek. A játék nagyon finoman összerakott kézikönyvében van egy kis jegyzet, melyben Indy felírta utazásának célját, miszerint Ceylonba utazik, hogy felkutasson egy kis szobrot. Az első epizód tehát afféle film eleji rövid kis kaland (bár a játékban elég hosszúra sikerült) melyben elsajátíthatjuk a kicsit fura irányítást, a különböző mozdulatokat, funkciókat, és beletanulhatunk a verekedésbe, ami szerintem a játék egyik legjobban kidolgozott része! A játék sztorija közvetlenül a Végzet Temploma előtt történik (1935), ami időrendben még előbb is volt, mint a Frigyláda Fosztogatói (1936). Sőt, a játék szerint Indy riválisától, a francia archeológustól, René Belloqtól szerzett információt, miszerint a nácik is elindultak keresni a kis szobrocskát. Belloq az a fickó egyébként, aki a Frigyláda Fosztogatóiban a nácik kutatásait is vezeti. Szerencséjére nem kerül a szemünk elé a játék során, nem úgy, mint csatlósai. (Kis érdekesség, de kézikönyv egyik újságkivágásában olvasható Dr. Abner Ravenwood neve, aki Indy mestere, egyben Indy egyik nőjének, Marionnak az apja volt, és egykori őrzője a Frigyládából ismert csúcsdísznek.) Ceylon őserdejében, az elveszett város, Aranpura után kutatva kicsit furcsállottam, de iszonyatosan sok sírfosztogató bukkant fel. Ami a játék szempontjából nem gond, csak hát egy-két girnyó alak nem tudom, hogyan juthatott el olyan helyekre, ahova még a nagy Indiana Jonesnak is csak nagy erőfeszítések révén sikerült.
Igazából a kaland az első felvonás után kezdődik, amikor is a Barnett Gimnáziumban felkeresi Indyt két Távol-Keletről érkezett látogató, Kai tábornok és titkárnője, Mei Ying. Hősünket felkérik, hogy keresse fel Kína első császárának sírját, mely a mendemondák szerint sokkal többet rejt magában néhány halotti kegytárgynál. Ahogy az lenni szokott, Indy köti az ebet a karóhoz és semmi esetre sem hajlandó elmenni egy olyan kincsvadászatra, melynek nem a múzeum gyűjteményének gyarapítása a cél. Azonban felvilágosítják hősünket arról, hogy a nemrég megszerzett szobrocska a császári sírbolt kulcsának egyik darabját rejti magában, amiből lehet következtetni, hogy valójában a nácik nem a szobrocskát keresték. Ugyanis a sírhely rejti magában a Sárkány Szívének elkeresztelt követ, mely segítségével irányítani lehet az emberi tudatot, és ha ez a kő a nácik kezébe kerülne, mérhetetlen pusztulást hoznának a világra. A cél tehát ismét a világ megmentése!
Többet nem nagyon szeretnék elmondani a történetből, eléggé fordulatosra sikerült, már csak a változatos helyszínek miatt is. Ceylon után egy kis kitérővel tehát Prágában folytatódik kalandunk, de megfordulunk Isztambulban, Hong-Kongban (ahol a híres amerikai énekesnő, Willie Scott épp turnézik) és más megannyi egzotikus helyen. Személy szerint én jobban kedvelem az olyan helyszíneket, amelyek városban vannak, már csak azért is, mert iszonyatosan hangulatosra sikerültek. A játék elején, Ceylonnál egyébként azt hittem, hogy nagyon lineárisak lesznek a pályák, de aztán ahogy egyre inkább belebonyolódtam, rá kellett jönnöm, hogy az bizony csak tréning volt, és igenis el lehet tévedni egy-két helyszínen. S ezek a pályák nem csupán unalmas őserdei labirintusokból állnak, nem un rá az ember gyermeke. Valahogy folyamatosan ott motoszkál benne a gondolat, ha el is akadt, ezt még meg kell csinálni, ezen még túl kell jutni. Érthető hát, hogy én is nehezen hagytam ott a játékot és vettem magam rá az írásra!
Az igazi bája a programnak egyértelműen a telibe talált hangulat. Ami nem csak abból árad, hogy egy olyan muksót irányítunk, akinek védjegye a filckalap és a korbács, és néha koszosabb, mint Bruce Willis. Természetesen nélkülözhetetlen az ostor használata, mint tömegközlekedési eszköz, de Indy mit sem érne a trükkös csapdák, sírfosztók és náci katonák, szép lányok és misztikus helyszínek nélkül. Sőt, a játéknak még humora is van, igaz ez inkább csak az átvezető animációkban mutatkozik. Azt egy kicsit sajnálom, hogy továbbra sem hajlandóak a fejlesztő cégek többsége igényes átvezető animációkat csinálni, ebben az esetben is csak a játék karakterei lettek bemozgatva. Sajnos ilyen filmecskéknél kevésbé jön át a mondanivaló, és nincs lendület a bénácska mozgások miatt. De legalább a játékon belül jól működnek a karakter animációk, főleg a verekedésnél.
Nem tudom, hogy sikerült ennyire eltalálniuk a készítőknek a bunyók hangulatát, de valahogy már vártam, hogy találkozzak egy rosszarcú fickóval, megragadjam és leszórjam a párkányról. Azt vettem észre (bár lehet hogy csak én vagyok fejlődőképes) hogy Indy a játék vége felé már iszonyat jól bunyózik, folyamatosan tanul, és Hong-Kongban a karatés gyerekeket egy-két sallerrel könnyűszerrel elintéztem. Térdelés, visszakézből ütés, székdobálás, meg mikor egyszerre két ember kapja be a parasztlengőt, nincs is ezeknél szebb. Természetesen nem muszáj mindenkit puszta kézzel elintézni. Alapfelszereltség az ostor, meg egy pisztoly. Az ostorral nem igazán érdemes hadonászni, hacsak nem akarunk egész nap a gép előtt ülni és várni, míg halálra csapkodjuk az ellent. Nem annyira hatásos. A macheta már annál inkább. A lőfegyverek között aztán van még a náci Luger pisztoly, gépfegyver, szigonypuska, rakétavető, stb. De ha mindenből kifogytunk, akkor kapjunk fel egy széklábat, lapátot vagy egy üveget, és azzal próbálkozzunk. Elszórva fogunk még találni hajítógránátot és időzített bombát, az utóbbinak mindig valami fontos szerepe van, és erre jelzést is kapunk, ha éppenséggel használnunk kell. Kétfajta támadás van. A lőfegyvereknél az elsődleges funkció a lövés, a második mondjuk ütés vagy rúgás. A verekedésnél szinte kötelező mindkét gombot használni.
Verekedni abszolút nem bonyolult, de nagyon látványos :-). Ha lőfegyvert használunk, hősünk mindig magától a célpontra áll, amint ellenséget lát. De ha nem vagyunk biztosak az automatikus célzásban, akkor csak lépjünk a szubjektív – first-person – kameranézetbe, és máris egy célkereszt segítségével irthatjuk az ellent. A macheta és egyéb szúróeszközök nemcsak a közelharcban segítenek, hanem ezekkel tudunk átjutni az indás részeken is. Ilyen speciális esetekben, mikor át kéne verekednünk magunkat a bozóton, vagy ostorhintázni kell, külön kis ikon jelzi a képernyő felső sarkában a szükséges eszköz használatát. Ilyenkor csak nyomjuk meg a „Use” gombot és egyből átvált. Ikonok jelzik továbbá a már említett időzített bomba használatát, ha forráshoz érünk és életerőnket, kulacsunkat feltölthetjük, ha fontos tárgyat kell felvennünk a földről, ha valamit működésbe kell hoznunk, vagy ha az adott pálya végére érünk. Az inventory használata kicsit hosszadalmas, elég nehéz váltani akció közben a fegyverek között, és csak böngészve lehet őket elérni.
Sajnos a játék egyik gyengesége, hogy a program nem igazán felhasználóbarát, nagyon kevés opciót tudunk állítani, mind a billentyűzet kiosztásnál, mind az irányításnál. A játék elején furcsállottam én is az utóbbi működését, kicsit más, mint amit megszokott a felhasználó a külsőnézetes játékoknál. A kamera követi az embert, körbe tudjuk forgatni körülötte a nézetett. Ez még nem is lenne baj, de a mozgatás a nézőponthoz van viszonyítva, tehát ha Indy a kamerába néz, és nyomunk egy „előre” gombot, akkor nem velünk szembe fog jönni, hanem csinál egy gyors hátraarcot és abba az irányba fut tovább. Pár óra játék után megszokható, de vannak olyan részek, ahol még mindig kicsit nehézkesen megy a tájékozódás. Érdekes módon pár alapmozdulat kimaradt a játékból, mint pl. a guggolás, de van helyettük kötélmászás, függőmászás, fal mellett lopakodás. Utóbbi segítségével szűk párkányokon is tudunk közlekedni.
Bár negatívumként említettem a nehezen szokható irányítást, mégsem okoz akkora gondot, mint mondjuk a gyorsmentések hiánya. A játék ugyanis automatikusan ment minden pályaszakasz végén, de nekünk nincs rá lehetőségünk. Ha valamit elrontunk, akkor lehet, hogy egy elég nehéz szakaszon kell újra átverekednünk magunkat. Sajnos a legnagyobb nehézséget a játékban inkább az ügyességi részek okozzák, logikai feladvánnyal szinte nem is találkozunk.
Grafikailag nem mondom, hogy topon van a program, de ahhoz, hogy a játékos bele tudja élni magát, éppen megfelel. Néha észre lehet venni egy-két illesztési hibát, átlógást, de ezek abszolút nem zavaró tényezők. A textúrák valósághűek és részletesek, a különböző fényhatások is rendben vannak, talán az állóvíz lehetett volna izgalmasabb. A hanghatásokra és beszédhangokra sem lehet panasz, ezen a téren nagyon el lett találva minden. Az alap zenei motívumok maradtak, de természetesen nem John Williams szerezte az egész játék alá az aláfestést. Kellemesen viszi a játékot, nem harsány, éppen csak jelen van.
Végeredményben tehát egy nagyon kellemes kis játékot kaptunk a LucasArtstól, ami szerencsére a cég sikerszériáját gyarapítja, egy hosszabb mélypont után. Aki egyébként sikeresen végigviszi a játékot, annak ajánlom, hogy egyből nézze meg a Végzet templomát, hiszen a történet ott folytatódik, 1935-ben, Hong-Kongban.
