Elmondhatom, hogy ez az írás nagyon-nagyon nehezen született meg. Leginkább azért, mert már moziban láttam a filmet (a filmkritika itt található), s a mostani újranézés után sem jöttem rá, miért is akarta ezt elkészíteni a rendező. Hiszen az irodalmi művek feldolgozásában már eddig is A három testőr vezette a listát. A XIX. században készítették az első változatát, és azóta több, mint negyvenszer nyúltak hozzá Alexandre Dumas regényéhez filmesek.
Miután túltettem magam a film újbóli megnézése utáni második sokkon, rászántam magam az extrák megtekintésére is. Az interjúkkal kezdtem ezt a műveletet. És ahogy az extráknak minden része (ahol van beszéd), úgy ez is hangalámondásos. Ebből megtudhattam, hogy D’Artagnan megformálója, Justin Chambers egy Calvin Klein modell, és igen sokat tanult – többek közt vívni és lovagolni –, hogy ezt a „lovagot” megformázza. A készítők szintén érdekes információnak szánták, hogy Mena Suvari (Francesca, a királyné mosónőjének lánya, a királyné bizalmasa, D’Artagnan kedvese) nagyon büszke, hogy olyan nagynevű színészekkel együtt játszhat, mint Stephen Rea, Catherine Deneuve, Tim Roth. Kicsit rosszmájú megjegyzésem, hogy az Amerikai piték után tényleg kiemelkedés ez a film, de mintha a tiniblődség nagyobb sikert hozott volna... A húzónevek közül (vajh’ miért) egyedül Tim Roth mond egy rövid monológot, hogy a forgatókönyv milyen érdekesnek, izgalmasnak tűnt. Az interjúk érdekessége, hogy az interjúalanyok se a filmet, se a másik munkáját nem dicsérik (maximum saját szerepük különlegességét emelik ki). Nagy előny, hogy a rendező elmondja, mi végre is készítette ezt a remake-et: a keleti stílust (harcművészetet, operatőri és vágási technikákat) akarta a három testőr legendájával vegyíteni. De miért kellett ehhez új történetet írni?
Az extrákból még a forgatási képsorok az említésre méltóak (az ajánlókat, TV spotokat most hagyjuk). Igaz, az említésre méltó alatt azt értem, hogy itt várhatnánk valami érdekeset, de csak – valami érthetetlen tematika által – összevágott képsorokat láthatunk kommentár nélkül. Így, ha valami érdekeset tudnánk meg a forgatásról, az is csak az érdeklődés-felkeltés fátylába takaródzik. Pedig a létrás és a tornyos kardvívási jelenetek forgatásáról, rejtélyeiről (azok nem számítógépes trükkök) többre is kíváncsi lennék, hiszen lényeges információt nem tudtam meg semmit.
A film Dolby Digital 5.1 és DTS magyar hanggal is rendelkezik (míg eredeti angolból csak 5.1), ezekből az elsőt volt alkalmam kipróbálni. A zene nagyon szépen szól, jól illeszkedik a filmhez hangulatilag, de mintha néha elnyomná a lényeges zörejeket, háttérzajokat. Ez nem is baj, mert ezek – sajnálatos módon – dobozhangnak tűnnek, s nem is mindig annak a tárgynak, cselekménynek a kísérőhangja, ahová illesztették. Az ágyú úgy szól, mintha petárda lenne, a kézigránát meg úgy, mintha ágyú dörrenne. S a térhatás érzetét sem sikerül visszaadnia (pedig hang tekintetében a legjobb helyre ültem, ahol a Gladiátor elején a nyíl hangja a fejemen megy át).
A film élvezhetőségét – ha eltekintünk attól a sajnálatos körülménytől, hogy az alapsztori valahol mélyen egy irodalmi klasszikus – a kép és a zenei aláfestés adja, illetve a különleges kardvívó mutatványok.
