Tavasszal mutatták be itthon a Félelem.com című filmet, mely leginkább A kör átdolgozott verziójának volt tekinthető, különösen, hogy mindössze pár héttel követte a japán horror-kultfilm amerikai verzióját a mozikban. A szerencsétlen egybeeséseknek – és a film nem épp kiemelkedő voltának – köszönhetően aztán nem is született róla egy túl pozitív értékelés, azonban ettől függetlenül kíváncsi voltam, mi kerül a film mellé a DVD korongra.
A történet tehát A körhöz képest semmi újat nem hoz, a különbség annyi, hogy videokazetta helyett egy website-ot kell megnézniük a leendő áldozatoknak, a két hét helyett pedig mindössze 48 órájuk van hátra ezután az életükből. A főszereplő nyomozó (Stephen Dorff), és a nyomozásban őt segítő egészségügyi szakértőnő (Natascha McElhone) természetesen megnézik az oldalt, így a film az ő versenyfutásukat mutatja be az idővel.
Mivel várakozásaim nem voltak nagyok, nem tudtam nagyot csalódni a DVD-ben. Meglepetés volt az 5.1-es Dolby Digital angol és olasz hangsáv mellett a magyart is megtalálni, hiszen a moziban még feliratosan volt látható a film. Ennek ellenére érdemesebb az eredeti hangjukon megszólaló színészeket nézni, magyar felirattal. Meghallgathatjuk a rendező, William Malone audio-kommentárját, melyben az operatőr, Christian Sebaldt is közreműködik (dicséretes, hogy a kommentárhoz is választható felirat, igaz, csak angol). Egyetlen kimaradt jelenetet láthatunk, de az egy teljes több perces rész egy gombatelepen, melyben egy újabb áldozatot mutatnak be. A werkfilm nem túl hosszú, az 5 percben főleg a rendező és 2-3 főszereplő szólal meg. Megnézhetjük a három főszereplő filmográfiáját, egy rakás rajzvázlatot, végül pedig a film és két másik alkotás előzetesét.