Azt hiszem, egy vallomással kell kezdenem: sosem szerettem Hulkot, mint képregényfigurát. Magyarázhatták nekem Bruce Banner tragédiáját, elmélkedhettek az emberben szunnyadó düh kivetüléséről, nekem Hulk mindig is egy hatalmas zöld rombológép maradt, aki néha szisztematikusan, de általában minden ok nélkül rombolt le kisebb hadseregeket. Persze ez csak annyit jelentett, hogy ha választhattam, inkább az egyszerűbben megérthető motivációkkal rendelkező szuperhősök képregényeit olvasgattam, mint Pókember, vagy éppen Superman. Viszont mint eddig minden képregény adaptációnál, a Hulknál is beálltam a filmet várók sorába, de sajnos csalódnom kellett. Úgy látszik mostanában kicsit a mennyiség felé hajlanak a Marvellel szerződött filmesek a minőség hátrányára, és megpróbálnak minél több hőst moziba vinni, még ha ez azt is jelenti, hogy a filmek minősége elmarad a nagyobb nevek – X-Men és Pókember – szintjétől. A Hulk is így járt (és szememben a Daredevil - Fenegyerek is, de az más tészta), hiába volt a kitűnő rendező, hiába a neves és jó színészek, hiába a csúcstechnika, maga a film gyorsan felejthetőre sikeredett. De ugye a remény hal meg utoljára, így nekiveselkedtem a Vivendi gondozásában megjelent, elvileg a filmre épülő játéknak. Bevallom, anno a Spiderman - The Movie-t is kipróbáltam, de az nagyon nem jött be, így nem voltak túl nagy elvárásaim. Viszont megint csalódnom kellett – csak most pozitívan.
Miről is szólhat egy olyan figurát felvonultató játék, melynek lényege az eszement pusztítás? Nos, pontosan a tombolásról és rombolásról. Hulkot irányítva nem lesz más dolgunk, mint a hullámokban ránk törő ellenfeleket minél nagyobb hatásfokkal tegyük hidegre. A játék készítői még annyival megfejelték ezt az ötletet, hogy időnként Dr. Bruce Bannert irányítva kell lopakodnunk. Ez persze jól hangzik, de korántsem olyan bonyolult, mint gondolnánk. Általában elénk tesznek egy kész helyzetet – itt van x katona, erre járőröznek, erre pedig y lámpa pásztázza a területet, feladatod elosonni közöttük – melyet én speciel általában első próbálkozásra megoldottam, no nem (csak) azért, mert annyira ügyes vagyok, hanem mert általában első pillanatban látni lehet, merre kell lopakodni, sőt, sokszor nyilakkal is segít a program! Minden esetre ezek a részek kellemes felüdülések, és a néha megoldandó rejtvények – tegyünk bizonyos kódokat sorrendbe – legalább kicsit megmozgatják a pusztításban általában standby állapotba állított agyunkat.
Szóval a Story mód nagyjából erről szól, illetve, mint ahogy a nevéből is sejteni lehet, történetbe foglalva tálalja elénk a program. A sztoriról viszont szólnom kell, ugyanis szinte teljes mértékben elrugaszkodik a filmtől, egyedül némely szereplők jelentik a kapcsolatot. Az alaptörténet az, hogy Bruce-t felhívják, hogy megvan a gyógymód „betegségére”, melyről természetesen kiderül, hogy csak egy őrült elme szüleménye, mellyel a Vezér nevű szuperbűnöző próbál meg világuralomra törni. A további eseményeket inkább nem írom le, bár akkora csattanók nincsenek a játékban, mégis öröm “végigverni” az egész sztorit. Ami pedig az abszolút csúcspont az a pályák közötti átvezető animációk. A manapság divatos cel-shading technológiát alkalmazzák, melytől az egyébként is nagy műgonddal megtervezett szereplők és helyszínek teljesen rajzfilmszerűvé válnak. Ráadásul ezekből a filmekből igen sok van, és nagy részük egész látványos. Piros pont ezért a készítőknek.
Térjünk azonban vissza azokhoz a pályákhoz, melyben Hulkot irányítva kell előre jutnunk, hiszen azért ezek alkotják a játék gerincét. Hulkot irányítani nem nehéz. Vannak az iránygombok, egy támadás (értsd: ütés), egy akció (értsd: fogás) és egy Gamma (értsd: speciális mozgások és Bannerként tárgyhasználat) billentyű. Lényegében ezeket kell csak használnunk, illetve ha valaki cifrázni akarja a dolgokat (illetve néha a továbbjutáshoz kell), akkor az ugrás gombot is nyomogathatja. Persze vannak még olyan gombok, mint Harci Befogás, vagy Sétáló Mozgás, stb., de ezeket csak néha, vagy egyáltalán nem szükséges használni. A vicces a dologban az, hogy ezen kevés gombbal (egyébként sejthető, hogy azért nincs több funkció, mert konzolok irányítóján nem százegynéhány gomb található) kellemesen sok akciót hajthatunk végre. Az ütést és a fogást azt hiszem, nem kell magyaráznom, a Gamma billentyű pedig egy joker mód. Önmagában és más támadásokkal is használható, és általában valami erősebb (és látványosabb!) ütést, vagy nagyobb dobást tudunk bevinni vele, hátránya viszont, hogy ezek a támadások bizonyos nekikészülést igényelnek, mely közben Hulkot könnyű megütni – és a későbbi pályákon meg is fogják, ha csak lehet! Szóval támadásokban nem szenvedünk hiányt, bár a játék dobozán hirdetett 45 fajtát kicsit sokallom, nem igazán fogunk unatkozni a pusztítás közben unatkozni. Ellenfeleink is igen változatosak, egyrészről a hadsereggel fog meggyűlni a bajunk, akik általában katonákat, később pedig tankokat, helikoptereket és robotokat küldenek utánunk/ellenünk, másrészről a Vezér gammakatonáival illetve az általa kiszabadított rosszfiúkkal fogunk verekedni.
A játék látványvilágával igazából semmi nagyobb bajom nem volt. Nem korszakalkotó, látszik rajta a konzol, sőt, leginkább PS2 átírás, de nem is csúnya. Ami igazán kellemes, az a környezet rombolhatósága. Nem kell Red Faction-i magasságokra gondolni, de a legtöbb tereptárgy széttörhető – és általában ezek után fegyverként használható – és a falak is rendesen pusztulnak, mikor beléjük csapunk. Az ellenfeleink kidolgozása kellemes, mozgásuk viszonylag finom, különösen szép az energiarabló „vámpír” egyébként rettentően idegesítő ugrálása. Sajnos a konzol kapcsolat észrevehető abban, hogy grafikai beállításokban nem vagyunk rettenetesen elengedve, sőt, maximum a felbontást, illetve a részletességet állíthatjuk nagy lépésekben. A másik negatívum a kamera mozgatásának teljes hiánya, mely néha nagyon idegesítő dolgokat produkál. Sokszor előkerül az a helyzet, hogy a kamerával szembe kellene mennünk, így semmit nem látunk az előttünk zajló eseményekből. Persze van belső nézet, de ez egyrészt csak addig működik ameddig lenyomva tartjuk a gombját (meg is értem, mert így harcolni igen nehéz lenne), másrészt a harc hevében nem igazán van időnk pillanatokra belülre kapcsolni, hogy megnézzük, mi is jön.
A hangok és a zene is elviselhető. A szinkronhangok, és szinkronizálásuk kellemes, természetesen elhangzik a jól ismert “Don't make me angry! You don't like me, when I'm angry!” beszólás, szerencsére csak egyszer. Rossz pont egyedül az ellenfeleink ismétlődő kiabálása lehetne, de itt engem speciel nem zavart.
A Story módot leszámítva még kapunk néhány játékfajtát és extrát a pénzükért, nem hiába terpeszkedik három lemezen a játék. Van először is az ún. Kihívás Mód, melyben három altípust találunk. Vagy minél több ellenfelet kell legyűrni, fix életerő mellett, vagy minél gyorsabban kell ezt megtenni, illetve egy poén mód is van, melyben Hulkkal minél jobban le kell amortizálni a környezetet. Ezek mellett több extrát is találhatunk a játékban. A szokásos credits listán kívül találunk egy Movie Art nevű szekciót, melyben a filmben található karakterek és helyszínek szkeccsei rejtőznek, illetve egy Hulk Unleashed részt, ahol a film néhány trailerjét és egyéb kellemes dolgokat lelhetünk fel.
A Hulk rácáfolt filmes elődjére, és végülis egy igen kellemes időtöltést ígérő játék lett. Aki szereti a gondolkodást nem igénylő akciókat, annak mindenféleképp megéri kipróbálni, de a különböző Kihívás Módok miatt egy kalandjátékos gépén is könnyen el tudom képzelni, egyszerű kikapcsolódásnak.
