Évről évre tanúi lehetünk annak, hogy a régi nagy klasszikusokat leporolják a fejlesztők. Ezen újraalkotott játékok egy része aztán nagy sikert arat, mások viszont csúfosan megbuknak. A legendás Prince of Persia sorozat remake-je 1999-ben jelent meg, és igen vegyes fogadtatásban részesült, hiszen a nagy elődökhöz méltatlanul csupán egy mezei TPS-t kaptunk különösebb extrák nélkül. A második remake-et, a The Sands of Time-ot öt hónapja jelentette be az Ubi Soft, és az előddel ellentétben most talán a siker sem fog elmaradni.
A játék először vizuálisan delejezi az embert: a környezet aprólékosan kidolgozott, nagyfelbontású textúrák mindenütt, különféle effektek parádéja, nos ezt mind a JADE grafikus motor tárja majd elénk, az ígéretek szerint meggyőző, 60 fps körüli sebességgel. Hercegünk rengeteg összetett mozgás-animációval rendelkezik, különféle kombinációkat használhatunk, a hab a tortán pedig a mostanában előszeretettel használt bullet-time effekt, a Mátrixban megjelent látványelem.
A történet is jelentős plasztikázáson esett át, most már nem egy jobban sikerült Barátok Közt, hanem egy jobban sikerült Dallas epizódra hajaz, ami már-már minőségbeli változásnak is tekinthető. Az ifjú herceg legutóbbi kincsvadászó/megmenteni való királylány kereső/gonoszlikvidáló körútjáról egy mágikus tőrt és az Idő Homokóráját hozta haza. Azonban egy álnok tanácsadó rávette, hogy feszítse fel a homokórát, aminek hatására a szétszóródó homokszemek a palotában és a városban mindenkit zombivá változtattak, így hősünk a megérdemelt pihenés helyett nekifog a világ újbóli megmentésének. (Nem rossz, nem rossz, na de hová tűntek a hercegnők? :-)
Jelenleg úgy néz ki, hogy a 2004 első felében esedékes megjelenéskor új király foglalhatja el a külső nézetes akciójátékok trónját, köszönhetően a remek grafikának, és a nem kevésbé kiváló játékmenetnek (részemről a történetet addig nem minősítem kiválónak, amíg legalább egy hercegnő fel nem tűnik benne :-). Csak győzzük kivárni!