25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Microsoft Flight Simulator 2004: A Century of Flight

A repülés 100 évét dolgozza fel a jelenlegi egyetlen polgári repülőgép szimulátor.

Írta: Thomas 9 hozzászólás

A Microsoft Flight Simulator sorozata egyidős a számítógépes játékokkal. A sorozat első része 20 éve jelent meg, és a Flight Simulator 2004 már a tizedik a sorban. Ez idő alatt csak két komolyabb konkurense volt, a Looking Glass: Flight Unlimited és a Terminal Reality: Fly! sorozatai, de a Microsofté mindkettőt túlélte.

A Wright testvérek 1903. december 17-én tették meg azt az alig 12 másodperces utat, ami aztán az emberiség motoros repülésének hivatalos kezdeteként került bele a történelemkönyvekbe. A 2003-as év tehát az első repüléssel töltött évszázadot zárja, így a készítők kaptak az alkalmon és az elmúlt száz év fontosabb és érdekesebb repüléstörténelmi eseményeit beépítették az FS2004-be, ami így a Century of Flight alcímet kapta. Kilenc olyan repülhető gép került a játékba, amelyek mindegyike valamelyik ilyen eseményhez kapcsolódik, köztük pl. a Wright testvérek gépe, Charles Lindbergh „Spirit of St. Louis”-a, Amelia Earhart Vega-ja vagy a Douglas DC-3. Ezekkel összesen 21 történelmi repülést teljesíthetünk. Egy-egy ilyen repülés általában több részből is áll, a DC-3-mal az egykori Frontier Airlines Denver-Salt Lake City útvonalát például hét szakaszban kell teljesítenünk. Mindegyik repüléshez rengeteg háttérinformációt mellékeltek, így a téma iránt érdeklődők garantáltan ki lesznek elégítve. Az ötlet tényleg eredeti, de azért előbb-utóbb csak felmerül a kérdés, hogy miért is olyan jó nekünk, hogy ezeket a történelmi repüléseket mi is kipróbálhatjuk? Ezek többsége ugyanis mai szemmel nézve nem túl izgalmas, és bár érdemes kipróbálni őket azt azért kétlem, hogy a legtöbb játékost hosszú időre le tudná kötni. A Wright testvérek repülése akár percekre is odaszögezheti a játékost a monitor elé. Ennél egyébként lehet, hogy a repülési modellel nem stimmel valami, mert az a 12 másodperc elég kevésnek tűnik, én ugyanis már az első próbálkozásnál másfél perc után sem leszálltam, hanem egy épületre kentem fel a gépet. A másik véglet pl. Charles Lindbergh híres repülése New Yorkból Párizsba, ami valós időben az óceán hullámzásának 33 órás bámulását jelenti. Az idő ugyan felgyorsítható, de az akkori gépekről valahogy lefelejtették a robotpilótát, és 128-szoros gyorsításban pár lábban a tenger felett nem könnyű egyenesben tartani a gépet. Tovább csökkenti ezeknek a repüléseknek értékét, hogy ezek csak az eredeti események rekreációi, az eredeti útvonalon, az eredeti gépekkel, de a mai modern körülmények között. Ennek megfelelően modern eszközökkel navigálunk, és az egykori repülőterekhez legközelebb eső mai modern reptereket használjuk. Kicsit kiábrándító, mikor Lindbergh gépén elővarázsoljuk a GPS vevőt, vagy mikor az 1920-as London - Dél-Afrika repülést újrajátszva áthúzunk a modern Heathrow betonján guruló 747 felett.

Az FS2004 összesen 24 repülhető gépet tartalmaz, a kilenc történelmi gép mellett egy- és kétmotoros kisgépek (Beechcraft Baron 58, Beechcraft King Air 350, Cessna C172SP Skyhawk, Cessna C182S Skylane, Cessna C208 Caravan Amphibian, Cessna C208B Grand Caravan, Mooney Bravo), különböző méretű sugárhajtású utasszállítók (Boeing 737-400, Boeing 747-400, Boeing 777-300, Bombardier Learjet 45), vitorlázógép (Schweizer 2-30 Sailplane), műrepülőgép (Extra 300S), és két helikopter (Bell 206B JetRanger, Robinson R22 Beta II) közül választhatunk. Az FS2002 óta közel ezer újabb repülőtér került be a játékba, így már 219 ország 15416 városának 23760 repülőtere közül csemegézhetünk, az egyszerű füves kifutóktól a hatalmas nemzetközi repterekig. Húsz magyar repülőtér található a listán. Nem vagyok szakértő, nem tudom, hogy ez mennyire aktuális, de az tény, hogy Pér kimaradt.

A játékmenetben csak néhány komolyabb változás történet, de elég sok területen újítottak, javítottak valamit. Bővült a repülésirányítás és az azzal kapcsolatos rádiókommunikáció, de a kezelés ugyanakkor egyszerűsödött. A legtöbb opció, mint a különböző frekvenciák már menüből, egyetlen gombnyomással elérhetőek, nem kell a rádiót hangolgatni (de lehet, ha valaki arra vágyik). A gurulásnál már bekapcsolhatunk grafikai segítséget is (progressive taxi), így még a legnagyobb reptereken sem tévedünk el. A bővítések ellenére a repülésirányítás még mindig „fakultatív”, következmények nélkül fütyülhetünk az utasításokra. A következmények nélkül nem teljesen igaz, mert ha pl. leszállásnál nem a számunkra kijelölt kifutót vesszük célba, akkor esetleg összefutunk valakivel, aki az utasításokat követi.

A játékmenetet érintő egyik lényeges újítás a Garmin GPS vevők bevezetése. A helikoptereken, a vitorlázó- és a műrepülőgépeken, valamint a történelmi gépeken az egyszerűbb, hordozható Garmin GPSMAP 295, míg a többin a beépített Garmin GPS 500 vevőt használhatjuk. A működésüket tekintve alig van eltérés a két modell között, ugyanis mindkettő a valós 500-as modell működését másolja, csak néhány gépen kinézetre olyan, mintha a Garmin GPSMAP 295 lenne. Kezelésük elsőre elég bonyolult, főleg annak, aki még nem találkozott ilyennel (mint én), de azért meg lehet tanulni és nagyon hasznos segítőtárs.

Az FS2004 egyik legnagyobb újítása a teljesen átdolgozott időjárási modell. Az égbolt megjelenítése nagyon realisztikus, a volumetrikus felhők, a napszaknak megfelelő világítás és a különböző effektek hatással vannak egymásra, és a végeredmény nem csak élethű, de gyakran igazán látványos is. Választhatunk a tíz előre generált időjárás közül (pl. tiszta égbolt, köd, eső, vihar, hóesés, stb.), vagy részletesen beállíthatjuk a nekünk tetsző adatokat (felhőalap magassága, a szél iránya és erőssége, hőmérséklet, látótávolság, stb.). A beállított időjárás a repülés közben dinamikusan változik, így előfordulhat, hogy a felszálláskor még tiszta égbolton hatalmas vihar alakul ki. A másik lehetőség a valós időjárási adatok használata. Már az FS2000 is le tudta tölteni az adott terület aktuális időjárási adatait az Internetről, de az adatok automatikus, 15 percenkénti frissítése csak most jelent meg. Kipróbáltam, és az esetek többségében tényleg jól működik.

A grafikai motor átesett a kötelező generálon, így a játék még mindig tartja az egy lépés előnyt az aktuális konfigurációkhoz képest. Emlékeim szerint ez mindig így volt, maximális felbontáson (ami ezúttal 1920*1440), az összes effekttel maximumon még a SkyNetet is megizzasztaná. Szerencsére a rengeteg állítási lehetőségnek köszönhetően szinte minden manapság legalább közepesnek mondható konfiguráción elő lehet csikarni az élvezhető repüléshez szükséges 20-25 fps sebességet. A készítők nagyobb figyelmet fordítottak a repülőterekre és környékükre, az új gurulóutak, jelzések, jelzőfények, valamint a véletlenszerű épületek és fák sokat javítanak a látványon. Néhány jellegzetes, ismertebb területre jobban odafigyeltek (pl. Grand Canyon, Niagara vízesés, Mt.Rushmore, stb.), de ezektől eltekintve a táj nem sokat változott. A repülők külső megjelenítésére a korábbi részekben sem lehetett panasz, a modellek részletesek, a textúrák gyönyörűek. A mostani új, történelmi gépek közül néhány okozhatott némi fejfájást a készítőknek, mint pl. a Wrigth testvérek fa, vászon és drót repülője, de gyönyörűen megoldották. A 2D belső nézet nem változott, de a 3D virtuális pilótafülke mostantól interaktív, tehát az összes kapcsoló és kar ebben a nézetben is manipulálható az egérrel. Sajnos a megvalósításon még lehetne mit csiszolni, ugyanis nem nagyon éri el azt a minőséget, amit pl. az IL-2: Sturmoviknál már évek óta láthatunk. A viszonylag kis felbontású textúrákból nagyon kitűnnek a használható kapcsolók és műszerek.

A DVD tok korlátai miatt ne is reménykedjünk egy teljes nyomtatott kézikönyvben, a dobozban található kis füzet inkább csak amolyan kedvcsináló. Szerencsére az FS2004 egy hatalmas, nagyon jól szervezett és könnyen kezelhető HTML alapú dokumentációval rendelkezik, ami a játék bármelyik fázisában könnyedén elérhető. Itt nemcsak magával a programmal kapcsolatos infókat találhatunk a beállításokról, a menükről, az irányításról, vagy a repülhető gépekről, de részletesen olvashatunk a különböző műszerekről, a navigációról, a légiirányításról, az időjárásról és lényegében mindenről, aminek valami köze van a civil repüléshez. Ezek mellett rengeteg adatot zsúfoltak bele az elmúlt 100 év repülési történelméből, és az AOPA (Aircraft Owners and Pilots Association) magazin több repülésről szóló cikkét is elolvashatjuk. Ugyanitt található az oktatórész is, ami 21 leckén, és néhány önálló repülésen keresztül vezet be a repülés rejtelmeibe az irányítástól kezdve a navigáción át a repülésirányításig. Az FS2004 tökéletes példa arra, hogy a dokumentációt milyen hatékonyan bele lehet építeni a játékba.

A Microsoft Flight Simulator 2004 a jelenleg létező legjobb civil repülőszimulátor, mellesleg az egyetlen is. Ettől függetlenül a készítők láthatóan komolyan veszik a munkájukat, és a sorozat minden tagjával egyre jobb és jobb lesz.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

90%
grafika
9
hangok
9
játszhatóság
8
hangulat
9
Pozitívumok
  • Rengeteg infó a repülésről
  • Új időjárási modell
  • Szép grafika
  • Könnyű kezelhetőség
Negatívumok
  • Nagy hardverigény

Microsoft Flight Simulator 2004: A Century of Flight

Platform:

Kiadó: Microsoft

Megjelenés: 2003. nyár

Minimális rendszerigény: PIII 450 MHz, 128 MB RAM, 8 MB-os 3D kártya, 1,8 GB HDD

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

x850xt
x850xt [37]
na figyi szerintem azt kéne megpróbáld hogy egy másik gépen hogy megy vagy nem és ha nem akkor megvan a hiba nem jó a játék :-D:-D:-D
balazslo
balazslo [1]
Hello!

Lenne egy olyan kérdésem, hogy már két napja ezzel a játékkal szórakozok... Szerintem is nagyon jó, de nem tudom elindítani. Már vagy 10szer telepítettem újra, de így sem. Fent van a patch is, van directX-em, minden driver a helyén, sőt már a windowst is újratelepítettem, hogy biztosan menjen, de még így sem...:-(
Találkozott már valaki ezzel a problémával? Hogyan lehetne megoldani? Előre is köszi a válaszokat.
Balázs
voyager
voyager [2066]
Hogy lehet felszállni, azzal a wrigh tesós géppel?
coder1
coder1 [342]
Lesz 2005 is ?
oldbear
oldbear [2]
Hali!
Ki tudja, hogyan kell repülni az AN-26-tal?
Csak cirill betűs jelzések vannak a műszerfalon!!!X-(
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (9 db)