Sohasem értettem meg, hogy az amerikai filmipar miért készíti el akár több folytatását is egy cseppet sem sikeres B kategóriás filmnek. Ennek köszönhetően jönnek létre olyan „remek” darabok, mint az Amerikai ninja 2-3, stb. Úgy látszik azonban, hogy a játékipar is kezdi ezt a tendenciát átvenni, hiszen itt is születnek újabb és újabb folytatások olyan programoknak, amelyekből egy rész is épp elég lett volna. A róka viszont olyan állat, amely arról híres, hogy több bőrt is le lehet nyúzni róla, és a játékprogramok is kezdenek ehhez a rókához hasonlatosak lenni.
Itt van jelen esetben a Joint Operations Escalation, amely a nem túl sikeres Joint Operations Typhoon Rising folytatásaként jelent meg. Minden lehetőség adott volt annak idején, hogy a JO sikeres is legyen, hiszen a Novalogic a rendkívül népszerű Black Hawk Down alapjaira építve alkotta meg azt. Ám míg a BHD egy remek játékélményt nyújtó, igényes kivitelezésű program volt, addig a JO Typhoon Rising egyáltalán nem volt az. Most pedig itt a kiegészítő lemez, de rögtön fel is merül az a kérdés, hogy de minek? Azért megpróbáltam pozitív lenni, és úgy ültem neki a tesztelésnek, hogy hátha mégis vannak még csodák, és kijavítják azokat a hiányosságokat, amikben bővelkedett az előző rész. A Novalogic becsületére szól, hogy valóban igyekeztek is, de ez bizony nem mindig elég az eredményességhez. Lássuk hát, milyen újításokkal találkozhatunk!
Valamit javítottak a grafikán is, kevesebb lett a hiba is, amivel találkozhatunk, de igazán számottevő nagy változásokat nem lehet felfedezni ezen a téren. Mivel multiban játszható játékról van szó, fontosabb változásokat jelentenek a játékmenetben tapasztalható újítások. Míg korábban a mesterlövészek uralták a csatákat, az ő képességeiket kicsit visszavették, hogy ezáltal kiegyensúlyozottabbá váljanak a küzdelmek. Nehezebb célozni a távcsöves puskákkal, hosszabb ideig látható a torkolattűz és a füst is, így hamarabb ki lehet szúrni a kempelőket. Ez nagyon hasznos változás, mivel így nőttek az esélyei az egyszerű géppisztolyos katonáknak is, de még most is nagyon kemény dolog átjutni a mesterlövészek által figyelt területeken. A bázisok védelmét is megerősítették, mivel páncéllemezzel megerősített géppuska-állásokkal lehet visszaverni a támadásokat, sőt, infraképernyőjük révén a sötétség, vagy a rossz időjárás sem akadály többé az ellenfél levadászásában. Új dolog még a respawnolási lehetőség letiltása is, így a Counter Strike-hoz hasonlóan, akit lelőttek, az már nem éled újra abban a körben, és csak nézőként követheti a harcokat.
Néhány új fegyver és felszerelési tárgy is bekerült a magunkkal vihető eszközök körébe. Ezek közül a legfontosabb az ejtőernyő, így már bátran kiugorhatunk a helikopterekből vagy a magasabb épületek tetejéről. Hátránya, hogy csak egyszer használható, és miután felhasználtuk, újat kell vételeznünk a fegyverraktárakból. Van már golyóálló mellény, mindenféle új lőszer, néhány új fegyver, de ezek inkább érdekesek csak, mintsem komolyabb gyakorlati hasznuk lenne. Talán a telepíthető akna ér a legtöbbet ezek közül, feltéve, ha ráhajt egyáltalán valaki, mert bizony sokszor hiába tesszük le, azért se megy rá senki (legfeljebb a figyelmetlen csapattárs).
Új járművek is vannak, ezek közül az érdekesebb a motor megjelenése, amit a Battlefield Vietnamból már ismerhetünk, mint szállítóeszközt. Itt sincs komoly harci értéke, inkább poénos, bár arra jó, hogy nem gyalog kell bandukolni hosszú perceken át, hanem gyorsabban elérhetjük azt a pontot, ahol végre fejbe tud lőni egy ellenséges sniper :-). Új harckocsik és helikopterek is rendelkezésre állnak, a szövetségeseknél megjelent az M1 Abrams tank és a híres AH-64 helikopter. A felkelők pedig a T-80 tankkal és a KA-52 helikopterrel gazdagodtak. Ezek az új járművek sem igazán hoznak áttörést a csatában, egyszerűen csak több lett velük a választék.
Maga a játék sem lett sokkal több és sokkal jobb, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a népszerű multis játékszerverekhez képest meglehetősen kevés kiszolgálóval találkozhatunk a neten, és azokon sem lógnak fürtökben a játékosok.
Biztos van, azonban akinek fekszik azonban a Joint Operation stílusa, azoknak feltétlenül öröm lesz kipróbálni ezt a kiegészítő részt. Szerintem azonban túl kevés változást hozott az Escalation ahhoz, hogy tényleg hosszabb időre lekösse az embert a számítógép előtt. Magam részéről szívesebben látnék egy Black Hawk Down stílusú új játékot, ami igazi újításokat tartalmaz, mind a játékmenetben, mind a grafika terén.