Emlékszel még az ügyefogyott Brian fantasztikus, ugyanakkor humoros kalandjára a bombázó Ginával egy indián kereszt nyomában, keresztül az Egyesült Államokon? A Runaway a Syberiához mérhető mérföldkő volt a kalandjátékok történetében: izgalmas, humoros és főleg nagyon hosszú volt. Mindezt remek rajzfilm grafikával és jópofa karakterekkel. Megismételhető-e az első rész sikere? Manapság ugyanis sokszor azt gondolják egy-egy híresebb játéknév tulajdonosai, hogy a második (harmadik, esetleg negyedik) résznek abban kell különböznie a korábbitól, hogy felhúzzuk a grafikát és tojunk a hangulatra, történetre és játszhatóságra. Sok nagy név folytatása csődölt be a közelmúltban: hiába a remek grafika, ha hiányzik a játék hangulata... Sikerült a Pendulo Studionak megragadni az első rész sikerét? Vagy csak a grafikán tuningoltak ők is? Ezt persze a cikk elején nem árulom el.

Azt azonban igen, hogy a grafikán és a játék alapmotorján semmit sem változtattak. Ugyanaz a jól megszokott vicces, de szép, rajzfilmszerű grafika jeleníti meg a második részt, mint az elsőt. Minek is turbózták volna fel, amikor annyira jó volt ez már az első részben is? Hagyjuk a 3D-s csodát a Syberiának és az Secret Filesnak, a Runaway ezzel a grafikával méltó kihívója a legjobb kalandjátékoknak. Hát akkor lerövidítették a sztorit, vagy összecsapták? Nem! A Dream of the Turtle egyáltalán nem rövid, sőt igen hosszú – kellemes napokat okozva ezzel a Runaway rajongóknak, a szimpla kalandjátékosoknak és talán még egy-két hívet is toboroz a másfajta stílusok kedvelői közül. A történet sincs összecsapva, bár néha úgy érződik, mintha egyes szakaszait mások dolgozták volna ki, mivel olyan eltérő stílusok jelennek meg a sztoriban, néha törésszerűen is. Illetve a dél-amerikai ásatásnál mintha eredetileg játszható részt terveztek volna bele, majd hirtelen rájöttek, hogy ez már nem fér bele és ezért átvezető mozi lett belőle. Ha nem így volt, akkor nehezen magyarázható, hogy miért került bele. De ezt én még nem nevezném összecsapott történetnek, inkább csak kis dramaturgiai hibának. Az azonban tény, hogy ilyenek az első részben nem voltak.

Két főhősünk megmaradt, habár Brian szerencsétlen geekből átvedlett nyálas macho geekbe, de így legalább többfajta feladatra is alkalmas az új történetben. Plusz érthető is ez a változás, hiszen a korábbi kalandok megedzették. Gina nem változott semmit, de akik sokat szeretnék őt látni, úgy járhatnak, mint azok, akik Salma Hayekre voltak kíváncsiak a Volt egyszer egy Mexikóban. Viszont kapunk egy csomó új karaktert, akikkel kalandjaink során kerülünk össze, akár barátként, akár ellenfélként. De azt hiszem, nem lövök le azzal se nagy poénokat, hogy néhány régi ismerős is feltűnik majd, akiket már megkedvelhettünk a Road Adventure-ből.

A játékmenetről nincs mit írogatni: ez egy point-and-click kalandjáték, ahol a helyszínek között és a helyszíneken belül is mozoghatunk, tárgyakat vizsgálhatunk meg, vagy vehetünk fel, illetve személyekkel beszélgethetünk. Ez utóbbi kicsit talán hosszúra sikerült, de fontos végigbeszélgetnünk mindent, hiszen csak így juthatunk olyan információkhoz, amelyek megakadályozzák, hogy elakadjunk. A beszélgetésen kívül pedig lehetőségünk van összeszedett tárgyak összeillesztéséhez, de csak a szokásos módon. Semmi extra...

A magyar fordítás természetesen nem szinkront, hanem feliratot jelent. A baj csak az, hogy – mivel a történet igen hosszú – rengeteg szöveg van benne, és hát a fordítás mennyisége nem csapott át a minőségbe. Sokszor szó szerinti fordítások jelennek meg („ugye csak rángatod a lábam?”, ahelyett, hogy „ugye csak ugratsz?”), ezek még hagyján, hiszen meg lehet érteni a szövegkörnyezetből, azonban néhol teljesen rossz a fordítás („Látta megy jelszó-védett ajtó”). Szerencsére azonban olyan fordítási hibát – mint a Syberiában – ami elakadáshoz, a történet folytatásának ellehetetlenítéséhez vezet, nem találtam. Úgyhogy lehetne rosszabb is, főleg mivel a rengeteg szöveg miatt valószínűleg többen is dolgoztak a fordításon, így időnként teljesen profi, amit az ember – mivel ezt várja – nem veszi észre, csak ha két rossz fordítás között akad rá. A Runaway 2-ben legfeljebb bosszankodunk a magyar feliraton, de a történet végig érthető.

Ami azonban nagyon lehúzta nálam a játékot, az a vége. Persze nem fogom elárulni, hogy mi az, csak annyit, hogy nincsen vége. Pont úgy, mint a Karib-tenger kalózai 2-nek. Végig remek az egész játék, humor, rejtvények, feladatok... az ember halad a végkifejlet felé, és egyszer csak vége van, mint a botnak: sziasztok, találkozunk a Runaway 3-ban, és ott majd – ha jók lesztek – befejezzük. Kösz. Ez azért – lássuk be – nagyon gyenge húzás, és rendesen felidegesíti a kalandjátékosokat (ahogy a mozi nézőket is).

A cikk elején feltettem a kérdést, hogy mennyire sikerült a spanyol fejlesztőknek megragadni az első rész sikerét és a jó dolgokat megtartva, folytatást készíteni a Runawaynek? Ha a hosszú napokra gondolok, melyek alatt sokat nevetve, néha bosszankodva a rengeteg párbeszéd miatt és egyszer-kétszer elakadva, de végig izgulva haladtam Brian legújabb kalandjain, azt kell mondanom, hogy remek munkát végeztek a "Teknős álmával". A játék utolsó perce azonban eléggé elrontotta a kedvemet, hiszen annyi küzdés, rejtvényfejtés és kaland után nem juthattunk el a végkifejlethez... ez nagyon elkeserítő volt. Lehet, hogy ha tudom, hogy ez vár a végén, jobban viselem. Most azonban nem tehetek mást, mint várom a folytatást, amit akkor is vártam volna, ha ennek a második résznek rendes vége van, csak talán akkor sokkal jobb szájízzel.