Az Empire Earth sorozat a stratégia rajongók számára biztosan ismerős. Az Age of Empires és a Rise of Nations játékok elemeit keverve lavírozott a nagy öregek között, egész jó eredménnyel. Személy szerint jókat játszottam anno az első és a második résszel is, így amikor megérkezett a harmadik, nagy lelkesedéssel csaptam le rá. Ez végül sajnos rossz döntésnek bizonyult.
Az Empire Earth, részletességéről, korhűségéről és a kiválóan összetett játékmenetéről volt híres, amit a második rész egész jól folytatott is. Bár eget rengető újdonságokkal nem szolgált, mégis kellemes kis játék volt. De ahogy az lenni szokott, semmi sem tart örökké, ez különösen igaz ennek a sorozatnak a sikerére. A játék dobozán lévő infók alapján egy részletgazdag és szép folytatásra számítottam. Sokan azért nem szerették az Empire Earth előző részeit, mert tele volt zsúfolva egységekkel, korokkal és mindenfélével, ami többeknek már túl bonyolult volt. Mintha egy ledarált történelemkönyv cafatjait próbálnánk meg puzzle módra újra összerakni. Épp ezért sok rajongót és utálót szerzett magának a játék. De a legújabb rész a lónak pont az ellenkező oldalára esett. Lássuk...
A rövidke és igen semmitmondó intro után egy elég puritán menüben találtam magam. A játékmódok között keresgélve végül a főküldetés mellett döntöttem, amiben pusztán csak az egész világot kell meghódítanunk. Ez annyit tesz, hogy a fölgömböt kisebb-nagyobb részekre osztották fel, és ezeket a részeket kell nyers erővel, diplomáciával vagy piszkos trükkökkel mind megszereznünk az ellenségeink elől. Ez idáig még rendben is van. Az első nagyobb csalódás rögtön a nemzetválasztásnál ért, ugyanis a korábbi részekkel ellentétben itt mindössze három népcsoportból választhatunk. A technokrata nyugati civilizáció, a népes Távol-Kelet és az elővigyázatos Közel-Kelet erőit irányíthatjuk. Mondanom sem kell, hogy mindhárom népcsoport különböző tulajdonságokkal bír, mind egységek, mind képességek terén. A nyugat a technológiát helyezi előtérbe, sokkal erősebb és keményebb egységekkel és épületekkel rendelkezik, cserébe viszont nagyon drágák, és sokba kerülnek a fejlesztések is. A Távol-Keleten a népszaporulat a legfőbb pozitív tényező, és mivel képtelen mennyiségben áll rendelkezésre az emberi erőforrás, így gyenge viszont olcsó és tetemes mennyiségű egységet és épületet tud előállítani. A közel-keletiek a mobilitást és a hátbatámadást kedvelik, így minden épületük mozgatható, az egységeik képesek rejtőzködni és lesből támadni. Ezzel ki is merült a népek bemutatása. Az első két rész hatalmas választéka után most igencsak húztam a számat.
A játék kezdetén kapunk egy szép nagy földgömböt. Ebben a nézetben amolyan Rizikó-szerűen, körökre osztott rendszerben tudunk játszani. Menedzselhetjük tartományainkat, globális fejlesztéseinket, képességeinket, és innen indíthatunk támadásokat vagy diplomáciai tevékenységeket. Minden tartomány globális erőforrásokat termel, melyeket különböző képességekre vagy fejlesztésekre költhetünk. Ha egy provinciában összecsapásra kerül sor, akkor eldönthetjük, hogy valós időben lejátsszuk-e a meccset, vagy a gépre bízzuk a dolgot. Akinek már volt szerencséje hasonló játékhoz, az tudja, hogy az esetek nagy többségében ajánlott lejátszani ezeket a harcokat, mert a gép nem mindig úgy csinálja, ahogy azt mi szeretnénk. Ha rákattintunk a harc gombra, a körökre osztott részből RTS-re váltunk át.
Az egyszerűségében egész tűrhető globális térképészet után, sajnálom kimondani, de nagyon rosszra sikerült az RTS rész. Az első és legszembetűnőbb probléma itt is a kegyetlenül lebutított játékmenet. Összesen kétfajta erőforrásunk van: nyersanyag és pénz. Raktárak építésével tudunk nyersanyagot szerezni, de hogy mit, az teljesen mindegy. Olyan egyszerűen építünk tankot halból, mint fából vagy ércből. Pénzszerzéshez összesen egy piac kell. Ennyi. Épületekből kizárólag a legszükségesebbeket találjuk a játékban, egy jottányival sem többet. Egységek terén is elég sivár a dolog. A sorozat lelkét képező 15 korszakot is megnyirbálták, összesen öt maradt. Az őskorban kezdünk, ezt követően jön a középkor, gyarmati kor, modernkor majd a jövő. Ez nem igazán az egész emberi történelmen átívelő játékmenet, amit a doboz sugallt. A diplomáciai részt is jócskán lebutították. A többi résztvevő fél vagy szövetséges, vagy ellenség, ezek között nem sok mozgás van. Egyezkedni sem nagyon lehet, ugyanis összesen kétféle lehetőség van: hadüzenet és szövetségi kérelem. A kapcsolatok javítása érdekében is csak nyersanyagot küldhetünk, ennyiben kimerül az egész. Az egyetlen jó pont a küldetések bevezetése, ahol sokszor helyi népcsoportokat kell az oldalunkra állítanunk, vagy éppen legyőznünk őket különböző módszerekkel. Például szabadítsuk ki az egyik törzs vezetőjének a lányát az ellenséges törzs karmaiból, vagy adományozzunk elég nyersanyagot, hogy barátságosak legyenek. Sajnos a végén ezek a küldetések is unalomba fulladnak, mert a vége mindig az, hogy össze kell gyűjteni egy nagyobb sereget és legyakni valakit.
A harc sem egy nagy élmény. A kő-papír-olló rendszerű felépítés miatt mindig vegyes csapatokat kell vinnünk mindenhová. Gyalogság, lovasság, tüzérség, és ha hozzácsapunk néhány épületromboló egységet is, akkor jó eséllyel minden csatából győztesen jövünk ki. Nem lesz nehéz eldönteni, mit vigyünk, ugyanis minden fajtájú egységből gyakran csak egy van csupán. A játék haladtával mondjuk kapunk pár hős egységtípust is. Ugye, szinte minden játékban a hősök a legbrutálisabb, egymagukban egy hadsereggel felérő különleges egységek, sok plusz képességgel, és csak egy lehet belőlük. Nos itt a hősök látszólag semmiben nem különböznek a többiektől, ugyanolyan gyengék és sebezhetőek, mint a többi egységünk, csak minimum négyszer annyiba kerülnek, és van egy speciális képességük, ami gyakran vagy használhatatlan, vagy egyszerűen nem éri meg az árát. Ráadásul annyit gyártunk belőlük egyszerre, amennyit akarunk. A csaták is nagyon elhúzódhatnak, ugyanis a nyersanyag sosem fogy el, az sincs megszabva, mennyi épületet építhetünk, csak egységlimit van a framerate gyilkos óriásseregek elkerülésére. Emiatt viszont gyakran frusztráló állóháborúba torkollik az egész, amit csak a "kinek van több tankja" verseny tud eldönteni. Az összesen háromféle népcsoport miatt pedig nagyon ismétlődőek az RTS részek. Az elején még szórakoztató, de hamar azon találjuk magunkat, hogy századszorra építjük fel ugyanazt a bázist, gyártjuk le ugyanazt a hadsereget, hogy legyőzzük vele ugyanazt az ellenséget.
Az MU, azaz a Mesterséges Unintelligencia is teszi a dolgát, ami legtöbbször abban nyilvánul meg, hogy homlokegyenest belerohan a védelmünkbe újra meg újra, amíg meg nem unjuk és végre le nem gyakjuk a szerencsétlent, hogy ne szenvedjen. Nuku taktika, nem próbál meg máshonnan jönni, bekeríteni vagy csapdát állítani, semmi. Az egységek kitartó gyártásán és halálba küldésén túl nem sok mindent csinál. A másik dolog az útkeresés problémája. Nem arról van szó, hogy néhány egység beragad a szűk átjárókban, vagy eltéved útközben. Nem, itt a nyílt mezőn is képesek egymáson átbukdácsolva szerencsétlenkedni a csapataink. Olyan is volt, hogy néhányan egyenesen az ellenkező irányba indultak el, mint amerre küldtem őket. Főleg a modernkor hatalmas harci járműveinél volt ez probléma, hogy mire egy lapos és kopár fennsíkon kínkeservesen keresztülverekedték magukat, addig az ellenség egyesével leszedett mindenkit. Egyedül a légi egységeknek nem volt ezzel problémájuk, bár már azon sem lepődtem volna meg igazság szerint. Az egyetlen megoldást az jelentette, hogy kisebb csapatokra szedtem a sereget és egyesével küldtem őket a megadott helyre. A hajók rángatóznak a vízen, és folyamatosan eltévednek. A felderítőmód egy vicc, ugyanis ha elküldtem egy pár egységet felderíteni, azok látszólag minden logika és szisztéma nélkül vaktában bóklásztak a pályán, sokszor még csak nem is a felderítetlen területeken. Meh.
A korszakok elrendezése is hagy kívánnivalót maga után. Leginkább az egyes épületek és egységek fejlődése. Nem egyszer néztem nagyokat, hogy "ez meg mit keres még/már itt?" A modern korban például már volt tankom és gépkarabélyos katonám, de még mindig megvolt a kőhajítógép és a középkori kezdetleges tűzijáték-rakétás emberke is, mindez úgy, hogy minden lehetséges fejlesztés megvolt. Itt nem a különböző népek különböző fejlődési sebessége a lényeg (mert valami furcsa oknál fogva az ellenfelek MINDIG akkor lépnek át a következő korba, amikor te), hanem az egy koron belül lévő egységek teljes történelemhűtlensége. De nemcsak az egységeknél van ez így, hanem az épületeknél is, amikor a zúgó, modern gyáram mellett még ökrösszekérrel hordják a középkori piacról az árut. Azon meg már csak röhögtem, hogy a repülőgép-anyahajóról felszálló ősi duplaszárnyú gépről dobják le az atomot. Félelmetes. De inkább menjünk tovább.
A változatosság kedvéért a grafikáról sem tudok túl sok jót mondani. Elavult és tele van bugokkal, ennek tetejébe nagyon optimalizálatlan. Az új Crysis-verő erőművem sokszor nem bírt vele. Grafikai anomáliák, fagyások, kilépések, néhol hiányzó textúrák (nagyot röhögtem, amikor Mad Doc logós kockákat lőtt a tankom egy ugyanolyan kockára, ami elvileg egy gyár lett volna). A környezet szép színes és az egységek is egész jól kidolgozottak, de az animációk sablonosak, a textúrák mosottak, az időjáráson, a széteső épületeken és a robbanásokon kívül pedig az effektek sem valami jók. A zene hangulatos, viszont az egységek hangjai idegesítőek. Gyenge és sekélyes poénok tömkelege, amelyek még ha néhol viccesek is, de megölik a hangulatot ("Repülök a szelek szárnyán... ez a bab"). Az irányítás szinte az egyetlen, amiben nem igazán találtam kivetnivalót, és a kameranézet is egész jó. A játékmódok elég változatosak, viszont ezeken belül ugyanazt az unásig ismert játékot találjuk mindenhol.
Alapvetően nem sok pozitívumot tudtam elmondani az Empire Earth sorozat legújabb részéről. A játékmenet leegyszerűsítése nem volt rossz ötlet a készítők részéről, de sajnos túl messzire mentek. Még ha el is vonatkoztatunk a "formaságoktól" és megpróbáljuk a saját erényei szerint nézni a játékot, akkor is csak egy végtelenségig lebutított, sekélyes és csúnya Rise of Nations klón. Amit kapunk, az tulajdonképpen egy történelemhűségre teljesen fittyet hányó játék, ami sablonos alapegységeket laza kulturális és történelmi csoportokba gyúr össze. Túl sok mindent vettek ki az eredeti játékhoz képest, és ez a rossz döntés rányomta a bélyegét az egész projektre. Sokkal jobbra számítottam ettől a sorozattól, mert sokkal többre lett volna képes, nem értem, miért kellett ezt ennyire elrontani. Az Empire Earth rajongóknak nem ajánlom ezt a harmadik részt, és sajnos másnak sem tudom teljes szívvel. A globális, Rizikó-szerű játékmód elég érdekes, és el lehet lenni vele egy darabig, csak az RTS részhez ne nyúljon az ember és minden oké. Egyszóval, ez nem igazán jött össze. Kár, hogy az Empire Earth sorozat ilyen véget ért, lett volna jövő benne pedig.
