Korábban nem nagyon értettem, miért jó olyan nyomozós-kalandjátékot készíteni, amely egy klasszikus krimit dolgoz fel, hiszen aki olvasta a könyvet, vagy látta a filmet, úgyis tudja, hogy ki a gyilkos, mi a rejtély. Ezt a kérdést lassan az Agatha Christie brand tulajdonosai is feltették maguknak, és így a Nyaraló gyilkosokat egy kissé megbolondítva, átírva tálalták nekünk. Azért nem kell lényeges különbséget várni a végkifejletben!
Jópofa, érdekes hangulatot, lehetőségeket és humort jelent azonban az, ahogy a történetet végigjátsszuk. Hiszen valójában nem mi vagyunk Poirot, hanem a barátja, Hastings. Ők ketten London bombázása közben, egy elsötétített szobában ülve beszélgetnek, és Poirot elmeséli angol barátjának a Seadrift szigetén történt rejtélyes gyilkosságot. Azonban, hogy még élvezetesebbé tegye barátjának a történetet, eljátszatja vele, mintha ő lenne Poirot. Azaz Poirot - mint egy AD&D mesélő - előadja, hogy mi történik, ki mit mond, mint csinál, Hestings pedig cselekszik ebben a történetben és nyomoz. Ez a mi számunkra persze azt jelenti, hogy bármikor átugorhatunk a történetben Seadrift szigetre, vagy vissza a Londoni szobába Poirot társaságába. De valójában ugyanúgy irányíthatjuk a cselekményeket, mint egy normális kalandjátékban. Leszámítva azokat a humoros párbeszédeket, melyeket a Poirot bőrébe bújt Hastings és maga Poirot folytat arról, hogy egy igazi Poirot hogyan is viselkedik, mi érdekli, vagy mit nem hajlandó megtenni. Ezek a kis csipkelődések és beszólások tényleg dobnak a játék hangulatán és kellemes mosolygásra késztetnek.
A játék maga egy - mily meglepő - point and click kalandjáték. Manapság nincs is nagyon másmilyen. Ráadásul az elterjedtebb harmadik személyű látásmódban irányíthatjuk főhősünket. (Ami itt valóban harmadik, hiszen Poirot és Hastings után mi vagyunk a harmadikak, akik a főhőst mozgatjuk :-) ). A grafika nem csúnya, de nem is lenyűgöző. Ideális egy nyomozós kalandjátéknak, amelytől nem várunk világmegváltást. Az Agatha Christie sorozat ilyen: kellemes napokat - esetleg egy hosszú hétvégét - nyújtanak a kalandra vágyó játékosoknak, de nevük nem fogja elhomályosítani az olyan játékokat, mint a Syberia, a Tunguska vagy a Runaway. Sőt, nem kis patrióta büszkeséggel állíthatom, az új A.G.O.N. részt se éri utol.
A játék nem hagyományos kezdése után sem hagyományosan folytatódik: hiszen a történet szerint még minden csendes, semmilyen bűnügy nem történt, azonban főhősünk - és mi - már tudjuk, hogy valakit meg fognak ölni. Ezért rögtön a játék elejétől erre készülünk: lemérjük a távolságokat, hogy kinek mennyi idő kell, hogy eljusson a majdani tetthelyig. Apró szívességeket teszünk a szereplőknek, hogy majd viszonzásként a nyomozást elősegítő cselekedetekre vehessük rá őket. És igyekszünk már most - a gyilkosság előtt - indítékokat keresni a szereplőkben. Természetesen nem teszünk semmit a gyilkosság megakadályozására, hiszen az megtörtént már, mi most csak az azt megelevenítő mesében cselekszünk.
Mivel a játékosok nagy része ismeri a sztorit és tudja, ki a gyilkos, ezért párhuzamosan néhány kisebb ügyet is beépítettek a készítők. Ezek így-úgy (vagy sehogy) kapcsolódnak a fő bűntényhez, de mindenesetre kellemesen megnyújtják a játékidőt, és legalább azoknak is szolgálnak újdonsággal, akik ismerik az eredeti történetet. Így kábítószercsempészekkel, német kémekkel, fekete mágiával és rituális gyilkosságokkal is találkozunk majd. Ráadásul nem minden nyom hasznos, nem minden tárgyat kell/lehet felhasználni. Ami jópofa dolog, csak minek mondja el az elején Poirot, hogy a felesleges részeket kihagyja a történetből? Lehet, hogy a felhasználatlan tárgyak és a sehova se vezető nyomok programhibák? Esetleg a játék tervezői bent felejtették a kitörölt részeket, mint sebész a szikét a betegben? Esetleg ez egy feature, mellyel izgalmasabbá tehetik a történetet? Nem tudom, de a játék nem lesz nehezebb tőle, akkor meg kit zavar...
Az elakadás megakadályozására a készítők egy kis eszközt tettek a játékba, melyet Poirot működtet: egy halott ujj segítségével megtudhatjuk, hogy mely szereplővel mit kell tennünk. Sajnos azonban valódi elakadás esetén nem segít az eszköz. Hiszen amikor tudna segíteni, akkor józan paraszti ésszel is tudni lehet, hogy mit kell tenni. Amikor azonban ez csődöt mond, akkor a segítség se tud semmit mondani. Ennek ellenére - bár sok mászkálással és kérdezősködéssel - meg lehet oldani az egész kalandot végigjátszás nélkül is. Néhány helyen ugyan sokáig úgy éreztük, hogy most már le kell szednünk hozzá egyet, végül mindig sikerült túllendülnünk rajta. Egy-két logikai hiba is marad a játékban (később tudunk meg valamit, amire korábban már rákérdeztünk máshol) de ilyen szinte mindig marad a nyomozós játékokban, és nem ez okozza a gondot, legfeljebb nagyképűen elmosolyodunk, hogyan is maradhatott ilyen hiba bent.
A magyar fordítás kivételesen jó. Szellemesek a humorizálások, és nem okoznak gondot a logikus továbbjutásban félrefordítások se. Egyszer találtunk egy dátumtévesztést, amikor a fordító az augusztust szeptembernek fordította, de ezen csak röhögtünk. Illetve nem teljesen értem, hogy a történetben igen gyakran előforduló "little gray cells"-t, ami ugye az agysejtekre utal, miért kell "kis szürke cellák"-nak fordítani, simán lehetett volna "kis szürke sejtek" is. Az már inkább idegesítő, hogy míg a felirat betűtípusa apró, addig a felirat háttere kitakarja a képernyő negyedét.
Azonban semmilyen komoly hiba nem volt a játékban, és így kellemesen töltöttük vele a húsvéti hosszú hétvége délutánjait. Őszintén nevetgéltünk Hastings és Poirot csipkelődésein, és majdnem töretlenül, de végig külső segítség nélkül megoldottuk az egész rejtélyt. Izgultunk, hogyan futnak majd össze a szálak, és kivel mi fog történni. Örömmel moziztunk a rengeteg átvezető animáción. Mint fentebb írtam, nem ez a játék fogja megrengetni a kalandjátékok történetét, de mindent tud, amit egy nyomozós játéknak tudnia kell. Ezért csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti ezt a fajta időtöltést.
