Dark Horizon

Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!

2007 vége felé találkozhattunk az orosz illetőségű Quazar Studio első próbálkozásával. A Tarr Chronicles címet viselő űrszimulátor elég lelombozó kritikákat kapott, és gyorsan el is tűnt a süllyesztőben a fejlesztőkkel együtt. Ám a derék kozákok nem adták fel, és íme, itt a Dark Horizon, amely az előző játék előzményeit dolgozza fel.

Száz évvel járunk a Tarr Chronicles történései előtt. Aki kíváncsi a sztorira... nos, az gyorsan tegyen le róla, mert ezt a történetet kibogozni vagy megérteni elég lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Bár novellaméretű olvasmányokat és szép hosszú dialógusokat kapunk az arcunkba a játékból, abból elég nehéz bármi értelmeset kihámozni. Adott egy Mirk nevű fekete dzsuva, ami terjed a galaxisban, és mindent megváltoztat, amihez hozzáér. Itt jön képbe a Guardians nevű faj, akik régen emberek voltak, de a Mirk megváltoztatta őket. Mi is egy ilyen Guardian bőrébe bújunk, és összefogva a Bios (hehe :-)) nevű másik idegen fajjal nekiállunk kirugdosni a Mirket a galaxisból. Vagy valami ilyesmi.

Persze sokkal több van a sztoriban ennél, ami eredetileg arra szolgált volna, hogy bevezessen minket az univerzum rejtelmeibe, és az egyszerű shooterből RPG-t varázsoljon, de őszintén szólva totál felejthető és valószínűleg senkit sem fog érdekelni, amikor már kint az űrben lövöldözik. Lövöldözésből pedig nem lesz hiány, ugyanis más nincs is a játékban. A 22 küldetés szinte mindegyike arról szól, hogy pattanj a hajódba és lődd szét a többi hajót. Természetesen egy Wing Commander stílusú űrszimulátortól ezt nem vehetjük zokon. De van-e annyi kakaó a játékban, hogy érdemes legyen nekiállni?

Nos, ez egy érdekes kérdés. A válasz: "Lenne, de...". Maga a harcrendszer tartalmaz pár újítást. Először is, háromféle módban repkedhetünk. Semleges módban minden úgy működik, ahogy kell neki, fegyvereink sebeznek, a gyorsaságunk megszokott stb. Shadow módban azonban "lehűtjük" a járgányt, így effektíve láthatatlanná válunk az ellenségek számára, viszont gyengébb a fegyverzet és a védelem. Corter módban ezzel szemben "túlmelegítjük" a hajót, minden energiát a fegyverekbe irányítva, így masszív károkat tudunk okozni, viszont sokkal sebezhetőbbek és lassabbak leszünk. A módok váltogatásával elég jó stratégiai előnyre tehetünk szert harc közben.

A másik érdekes dolog, a játék lelke, a hajónk testreszabhatósága. Küldetés előtt szinte az utolsó csavarig szétberhelhetjük hajónkat, és valami egészen mást csinálhatunk belőle. Alap dolog, hogy lecserélhetjük a hajtóművet, a páncélzatot, pajzsokat, fegyverzetet meg miegymást. Ezekből elég változatos palettát kínál a játék, így saját ízlésünkhöz és harcmodorunkhoz szabhatjuk a hajót. Csinálhatunk villámgyors lopakodót, lomha repülő erődöt, vagy bármit, amit szeretnénk. Az extra pedig, hogy a nem használt alkatrészeket szétszedhetjük, és mi magunk építhetünk különféle fegyvereket és egyéb ketyeréket, amelyekkel még jobban megy majd az ellenfélritkítás.

Maga a harc elég pörgősre és valószínűleg látványosra sikerült. Azért mondom, hogy valószínűleg, mert a Dark Horizon méltó a nevéhez. Olyan rohadt sötét van a játékban, hogy szinte képtelenség kivenni, mi zajlik körülöttünk. Játékon belül nem lehet gammát állítani, így a monitoromon voltam kénytelen feltolni a fényerőt olyan szintre, hogy egy doziméter belefeketedne, mégis néhol csak a HUD piros kereteire és az irányjelzőkre tudtam támaszkodni, mert fogalmam sem volt, hol vagyok és mire lövök. Így elég nehéz elkerülni az ütközéseket. Ezt tovább fokozza a hátterek és effektek neonszínű ragyogása, ami rettentően elüt a képernyő túlnyomóan sötét részétől, így egy idő után megfájdul az ember szeme.

Talán ezért is nehéz megítélni a grafikát, mert önmagukban szépen és ötletesen néznek ki a hajók, állomások és úgy az egész univerzum. Az effektek és a robbanások is meglehetősen jók lettek, viszont az előbb említett kontraszt miatt nehéz értékelni a szépséget. A hangok talán a leggyengébb részét képezik a játéknak. A dialógusokkal ellenben semmi gond nincs. Úgy néz ki, orosz barátaink tanultak a Buka és az Ascaron bukásaiból, és végre elmentek angoltanárhoz, mert meglepően hihető wingmanjeink beszélgetése és a többi szöveg is (megérteni azt már más kérdés). Sajnos a hangeffektek nem ütik meg a mércét, és a zene is elég sablonos, ami nem igazán javít a játék imidzsén.

Az MI viszont egész jól teszi a dolgát. Az ellenfelek cikáznak a képernyőn, mögéd kerülnek, kitérnek, és még az öngyilkos rohamoktól sem riadnak vissza, ha a vesztüket érzik (hogy ez most feature vagy MI-hiba, azt inkább ne firtassuk). Azért elég jó kis kihívás egy-egy csata, meg kell küzdeni minden fragért. Az ütközések elég gyakoriak, így vigyázni kell, merre megy az ember, mert nem nehéz letestelni egy-egy ellenfelet vagy tereptárgyat harc közben, ami elég durva károkat tud okozni a csodaszép verdánkban. Egyszóval, a játék lényege nem lett rossz.

A Dark Horizon egy vérbeli lövöldözős űrszimulátor. Sajnos a történet része elég érthetetlen és felejthető, de szerencsére a hangsúly nem ezen van. A harc pörgős, az ellenfelek taktikusak, a csaták változatosak. A hajóépítés és a barkácsolás pedig üdítő extra. De sajnos a szemgyalázó grafika, a semmilyen hangzásvilág és a sok hiba magáért beszél. Az űrszimulátorokat kedvelőknek talán megérhet egy misét, de senki se várjon egy Freelancer vagy X3 szintű játékélményt.