Ki hányszor vitte végig a Mafiát? (Kommentben is megírhatjátok!) Én magam talán négyszer-ötször. És a Godfather játékot? Egyszer? Annyiszor sem? Bizony, a maffiás játékok koronázatlan királya mindig is a Mafia volt. A Keresztapa sorozat alapján készült Godfather messze elmaradt a várakozásoktól (bár nekem személy szerint ez is tetszett, noha idegesítő hibái és monotonba fordulása miatt egy idő múlva meg lehetett unni). A Mafia és a Godfather folytatásainak fejlesztése egy darabig fej-fej mellett haladt, előbbinek kiadása azonban az év végére csúszott, így a Godfather II egyedül arathatta le a babérokat, és tölthette be azt az űrt, amely majd a Mafia 2 megjelenésével (ne legyenek kétségeink...) újra összeszűkül majd számára.
A Godfather II már eggyel magasabb szintre lép az első részhez képest, ahol ugye piti bűnözőből kellett eljutni a don címig. Itt most már eleve donként indulunk, és a hálózatunk további kiterjesztése, családtagok és maffiózók toborzása, fejlesztése lesz a feladatunk. Tehát ezúttal nemcsak GTA módon a terepen mászkálunk és harcolunk, hanem létezik az ún. don nézet, ahonnan a teljes várost/városokat átlátjuk, menedzselhetjük az uralmunk alá tartozó üzleteket, fejleszthetjük embereinket és küldetéseket adhatunk nekik, áttekinthetjük a korrupt hivatalnokok és egyéb szívességet kérők ügyeit, a pénzügyeinket, valamint a rivális családok tagjait. A Godfather II-ben Dominic Corleone-t irányítjuk, ő lesz a Corleone család legújabb reménysége.
A programot elindítva nagyon sok dolog visszaköszön az előző részből, például rögtön a jól ismert zene fogad minket. Aztán szerencsére megmaradt a karakterépítés lehetősége is, így saját magunk rakhatjuk össze a legkisebb részletekig Dominic Corleone arcberendezését és ruházatát. Egyébként a később hozzánk csatlakozó bűntársak kinézetét is átformálhatjuk majd az ő képernyőjükön. A Corleone család több jól ismert tagja szintén felbukkan ebben az epizódban is.
A játék az 1950-60-as években játszódik, amikor a vérgőzös maffiaháborúk után Kubában gyűlnek össze a donok, hogy közös megállapodást kössenek. A rendezvényt megzavarja a forradalom kitörése, így mindenkinek mentenie kell az irháját, már aki tudja... A Corleone család New Yorkba visszatérve elkezdi újraszervezni a helyi érdekeltségeket, illetve terjeszkedni más városok felé. Innentől a mi feladatunk lesz, hogy markunkban tartsuk New Yorkot, és minden fronton megtépázzuk a rivális családok erejét és tekintélyét.
A játékmenet semmit nem változott az előző részhez képest, gyakorlatilag úgy érezhetjük magunkat, mintha ismét azzal játszanánk, kiegészítve a don globális feladataival. Az előd kidolgozatlannak mondható grafikáján persze csiszoltak, így már azért elfogadhatóbb az összkép, bár jóval szebbet is láttunk már. A bejárható terep és a városok mérete korrekt, de mondjuk a GTA-hoz mérve szintén nem kimagasló. Gyalog vagy autóval indulhatunk neki, feladatunk pedig a városban található kétes hírű bizniszek magunk mellé állítása. Ehhez az üzletvezetőt kell meggyőzni, némi „ráhatással”. Például ha egy baseballütővel hatunk rá, vagy módszeresen tönkreverjük a boltját. Persze túlfeszíteni sem szabad a húrt. Vagyis itt minden úgy működik, mint az előző részben. Persze a konkurencia is próbál hódítani: ha megtámadnak, az őrzésre kirendelt embereink, és az odaküldött családtagok jelentik a védelmet.
Most már nem csak egyedül flangálunk, hanem maximum 3 fős brancs kíséretében. A családtagjaink hasznosnak fognak bizonyulni a küzdelemben, még autózás közben is lövethetünk velük az ellenségre. A legfontosabbak azonban a speciális képességeik, úgymint: gyújtogató, bunyós, doki, mérnök, kasszafúró, robbantó. Különösen az utóbbi három a leghasznosabb szerintem, ezeket a képességeket gyakran kell használni. De vérgőzösebb helyzetekben a doki, vagy a szemtanúk megfélemlítésénél Bunyós Pityu is jól jöhet, szóval igyekezzünk fellelni és besorozni a legjobb képességű figurákat.
Társainkat – akárcsak saját magunkat – fejleszthetjük is. A második részben nem olyan időigényes a szintlépés, mindössze pénz kérdése, hogy milyen tulajdonságokat „veszünk meg” magunknak és a maffiatagoknak. Amúgy sincs sok belőlük. Sőt, a családi hierarchiában is előléptethetjük a többieket, ekkor új speciális képességet is megtanulhatnak. Kísérőink mindenhova követik és védelmezik a karakterünket. Nem kell aggódni, ha lemaradnak, vagy akár kocsival otthagyjuk őket, hiszen még ha kilométerekre eltávolodunk, akkor is „előteremnek” a semmiből. Ez persze nem túl reális, de a játszhatóság és a karakterek beragadásának elkerülése végett meg tudom érteni ezt a kompromisszumot.
A zene és a szinkronok külön említést érdemelnek, ezeket nagyon jól megvalósították. A jól bejáratott Keresztapa zene sokszor előkerül, de alapvetően is a kor hangulatához és a lőporfüstös maffiavilághoz jól illeszkedő muzsikák csendülnek fel a játék folyamán. Még arra is ügyeltek, hogy az autórádiókban mindig szóljon a műsor, sőt váltogathatunk is az adások között.
Mint mondtam, ez a rész látványosabb, és pláne kezelhetőségben kézreállóbb lett, mint az előd. Most is beállíthatjuk, hogy a legközelebbi ellenség felé célra tartson a fegyverünk, innentől csak a megfelelő testrészre kell céloznunk. Kivégzéseknek most is széles és igen látványos skáláját hozza a program, ilyenkor még az idő is kicsit lelassul, a kép jobban fókuszál, hogy láthassuk, hogyan is teszünk pontot ellenlábasunk életének végére. Persze a terep adottságait is kihasználhatjuk, lelökhetjük a korlátról, vagy a kazánba dobhatjuk a fickót, illetve csak fenyegethetjük ezzel, például az üzletek vezetőit.
A stratégiai térkép használható és baromi látványos, bár úgyis csak tájékozódás céljából, illetve az őrség elhelyezésekor fogjuk megnyitni. Fontos stratégiai elem, hogy az egy kategóriából való üzletek kizárólagos birtoklásával speciális előnyökhöz jutunk. Például ha az összes gyémántcsempészet a miénk, minden emberünk golyóálló mellényt kap, a drogbarlangok birtoklása extra bevételt hoz, az építőipar felvásárlásával a felrobbantott üzleteink gyorsabban állnak helyre stb. Egy jól időzített csapással kiüthetjük az ellenséges család kezéből a bónuszát, és sebezhetőbbé tehetjük. De ugyanígy óvjuk mi is a saját monopol helyzetünket, mert ennek megtörése lesz a riválisaink fő célja. Sajnos a gép nem túl kreatív, ha megfelelő védelmet hagyunk mindenhol, esetleg védekezéshez odarendelünk még egy családtagot is, oda sem kell igazán figyelnünk.
Ilyen szempontból a multiplayer rész hozza a valódi izgalmakat, amikor a játékostársaink tudatosan és taktikusabban próbálkoznak be. Őket már valóban nem vehetjük félvállról, pörgősebb a játékmenet. Vagy mindenki ellen (Deathmatch), vagy csapatok ellen (Team Deathmatch) lehet küzdeni, illetve a speciális képességekre támaszkodva szabotálhatjuk az ellenséges létesítményeket, és szerezhetünk pontokat. Az online játék már csak azért is fontos lehet, mert ilyen módon gyűjthetünk pontokat a kísérő karaktereink számára, ami által a normál játékban erősebb fegyverekkel szerelhetjük fel őket.
Szerintem a Godfather II mindenképpen sikeresebb játék lett, mint az elődje. Bár bugok még mindig akadnak, az első rész hülyeségeit azért sikerült kijavítani. A játékmenet nagyon hajaz az eddigiekre, a bővebb lehetőségekkel operáló stratégiai rész, és a kísérők extra képességeivel való kombinálás azért sokat lendít a hangulaton. Összességében azonban mégis hasonló feladatok egymásutánját kapjuk, csak más környezetben, és úgy igazán nem szorongatják meg a tökünket, hogy vért izzadjunk (legalábbis a játék elő fele szinte semmilyen kihívást nem jelent), szóval év végéig még könnyed kikapcsolódást jelent a Godfather II. Aztán ha kijön a Mafia 2, onnantól úgyse fog már senki sem emlékezni rá...
