WET

Québec, te csodás!
A montréali székhelyű A2M az idei év előtt leginkább konzolos portokat készített és mozilicencek alapján készülő játékokon dolgozott. Idén azonban már saját fejlesztésű termékekkel próbálkoznak, ezek közül elsőként az Indiana Jones and the Staff of Kings című borzalommal riogatták a játékosokat. Az alapvetően Wii-re készült játék félresikerült irányítással, gyenge grafikával és rossz tervezői döntésektől vértezve vérzett el a piacon. Alig pár hónap elteltével Rubi Malone és a WET egy újabb kísérlet a cég hírnevének visszaállítására, ám sajnálatos módon hasonló hibáktól szenved.

A B-filmek nyomában
Rubi az utóbbi évek egyik legjobb játékhősnője. Akrobatikus mozgások sorozatára képes, akárcsak Lara Croft vagy Faith. Kardjának pengéjével (vajon Hattori Hanzo készítette?) oldja meg a vitás ügyeket, lőfegyvereivel pedig Max Payne módjára lassítja az időt (bullet time). Mindezek mellé kapunk egy B-filmes, poénos és stilizált körítést és a hangulathoz tökéletesen passzoló zenéket. Rubi vagány, stílusos és őrülten kegyetlen bérgyilkosnő, aki a saját törvényei szerint él. Várjunk csak, én már hallottam egy hasonló férfiról, akit Tequila Yuennek hívtak és bár rendőr volt, mintha hősnőnk kiköpött férfi megfelelője lenne! Összességében vajon Rubi legyőzné az immár 2 éves Stranglehold sztárját, Tequila felügyelőt?

Rubi vs. Tequila
Grafika: A WET alatt egy meglehetősen elavult grafikus motor forog, mely sajnos nem fest sokkal jobban, mint az idő által már kikezdett előző generációs Unreal motor, amely John Woo játékát hajtja meg. Olcsó megoldás a filmszemcsés szűrő, melyen keresztül minden szebbnek hat, ám ezt elhagyva láthatjuk, mennyire egyszerű és helyenként csúnya a játék. Leginkább közeli kameráknál látszik, hogy a modellek és textúrák minősége és részletessége bő 2-3 évvel ezelőtti színvonalon mozog, akárcsak az arcmimika. 1:0 a WET javára.

Játszhatóság, játékmenet: recsegős-ropogós az irányítás, a zavaró gombkiosztás miatt Rubi gyakran nem azt csinálja majd, amit szerettünk volna végrehajtani. Az ugrás használata maga külön tanulólecke, hiszen Rubi minden eddigi játékhősnél hatalmasabbat repül, ezért magaslatokon célszerűbb lesz becsúszni, mert rosszul elsült ugrások után checkpointtól kezdhetjük újra a manővereket. Bérgyilkosnőnk mozgása végig ütemtelen és darabos, pont az ellentetje, amit egy ilyen mozgékony karaktertől elvárnánk. Tequila mozgatása sokkal simább, kiszámíthatóbb, precízebb. Atletikus mozgásának hiányát jól használható különleges képességekkel és standoff-harcokkal egészíti ki. Mindkét játékban a túlélést és előrehaladást a bullet-time folyamatos használata garantálja, e nélkül kérészéletűek karaktereink. Mozdulatok terén a repertoár Rubi malmára hajtja a vizet, azonban Tequila képes néhány tárgyat interaktívan beépíteni a harcába, ami elég az egyenlítéshez. Rubi története a megszokott játékmenetet autós üldözésekkel (egyik nagy PSP-s kedvencem, a Pursuit Force játékmenetéből átvett ötleteket használja, némileg egyszerűsítve), rage mode-ban eltöltött pályarészekkel (ekkor a játék fekete-fehér-vörös színben pompázik, stilisztikailag igencsak a MadWorld és Killer 7 játékokra hajazva), géppuskafészkes arcade-lövöldözéssel fűszerezi (ilyet legutóbb a Shadow Complexben láthattunk), és egy borzasztóan jól eltalált, repülőből zuhanós pályával egészíti ki. Ezek által nagyobb a változatosság, a pont az A2M-nél. 2:0

Havok használata: Óriási potenciál van benne, azonban a robbanós hordókon, ládákon és néhány elmozgatható, lerombolható tárgyon kívül nem sikerült megfelelően kihasználni: a bejárható helyszínek így olyan sterilek, mintha a játék 2003-2004 táján készült volna. Tequila környezete sokkal inkább aktív, hatalmas rombolásokat vihetünk végbe! Komplett halászfalut tehetünk szinte a földdel egyenlővé, a múzeumban vagy a kaszinóban gyakorlatilag teljes porig zúzást végezhetünk, emellett majdnem minden tárgy elmozdítható, interaktív! A pont a Stangleholdé: 2:1

Főellenfelek: A játék elején még valós időben kell legyőznünk Rat Boyt (akit Danny Trejoról, azaz Machete-ről mintáztak), utána viszont csak és kizárólag QTE-elemekre építkező átvezetőkben kell őket ártalmatlanítanunk. Ez sajnos a két legvégső ellenfélre is igaz, és ez bizony nem keveset vesz el az örömből. Tervező urak, erre miért volt szükség, miért nem lehetett Rubi felfejlesztett képességeivel és felturbózott fegyvereivel végezni velük? :-( Éles kontrasztként felügyelőnk minden főellenfelet a megfelelő taktika és különleges képesség használatával ártalmatlanít, lőporszagtól átitatott, törmeléktől hemzsegő, óriási küzdelmek közepette. A Stranglehold így kiegyenlít: 2:2

Hangok: A zenei anyag egyértelműen Rubi malmára hajtja a vizet, viszont a harcokhoz kevés fajta hang dukál és a fegyverarzenálja is limitált. Chow Yun-Fat barátunk esetében a hangok kiválóak és sokrétűek, a rakétavető és a nehéz gépfegyver ütősebb az íjpuskánál, viszont zeneileg elmarad a WET mögött. Mindkét játék szinkronhangjai kiválóak, azaz nálam ez döntetlen. 3:3

Helyszínek, pályatervezés: A WET a "nézd a hátam" pályák tekintetében gyakorlatilag egy az egyben másolja a Strangleholdot! Elképesztő, hogy nem tudtak vagy mertek saját és egyedi elképzelést belerakni a játékba, a legnagyobb és legdurvább nyúlás a zenekaros pálya! Pályatervezés tekintetében Rubi agilitása miatt már összetettebb dolgokat lehetne létrehozni, de ez két, kimondottan Larához illő helyszín kivételével nem jelentkezik a játékban, és akkor is inkább frusztrációhoz vezet, semmint élvezetes ugrabugrához. Sajnos a technikásabb részekhez nem elég pontos az irányítás, Rubi mozgásának nincs ritmusa: Faith és Drake (az Uncharted hőse), vagy akár kedvenc hercegünk (Prince of Persia) is kiválóan oldották meg ezt a feladatot. A 10-es és 11-es fejezet ugyan rövidek, viszont kellően adrenalindúsak, a játék abszolút csúcspontjai! Ismét egyenlő. 4:4

Szavatosság: A fő történeten kívül csak Challenge Mode áll rendelkezésre, azaz semmilyen multi nincs. A Stranglehold multija sem kiváló, de lehet benne legalább John Woo-val játszani! :-) 4:5

Keménység: Akcióban és vérben Tequilánál sincs hiány, ám nyomába sem érhet Rubinak! Egyértelműen javára válik a kegyetlenség és annak rage mode-ban alkalmazott, stilizált használata, ahol még a vér is fehérré válik. 5:5

Történet, átvezetők: John Woo a győztes, bár mindkét játék sztorija teljes limonádé, totálisan kiszámítható és klisés. A WET története és karakterei annyira elnagyoltak és kaptafára mennek, az átvezetők pedig annyira vérszegények, hogy az eredmény nem lehet más, mint egy pont a Stranglehold javára. 5:6

Összesítésben tehát Tequila 6:5 arányban nálam jobbnak bizonyul Rubinál, és ez nem csak a galamboknak vagy a rendkívül élvezetes standoff-harcoknak köszönhető. Szinte minden téren többet nyújt, habár grafikailag mára már jócskán megkopott, de hosszabb távon szórakoztat és jóval kedvezőbb áron szerezhető be, mint a jelenleg teljes árú WET.

Őrült majmok
A pontgyűjtéshez kitartás kell, a fő sztori legalább kétszeri teljesítése és a kihívásos mód tökéletes elsajátítása. Ez utóbbi módban érezhető leginkább a játék pontatlan irányítása: akrobatikus feladatok közben célokra lövöldözni és az óra ellen hajtani számomra teljesen frusztráló volt. Egyszerűen az egész olyan szürreális, mintha downhill versenyen fordítva ülnénk a kerékpáron. A pályákon elszórt majmok gyűjtésével is bezsebelhető néhány pont és természetesen a fegyverek használatához is kötődnek achievement-ek. Összességében egy jó játékos első végigjátszásra 400-500 pont körüli pontszámmal gazdagodhat.

Nem mind Rubi, ami fénylik
Az egészen egyedi és kiváló Shot at Love éneklős trailer után a játék maga csalódás. Rövid, keveset nyújtó, és azt is idejétmúlt köntösben teszi. Hiába a stílusos körítés, a több hektoliter vér és Rubi egészen jól eltalált karaktere, ha ezek nem tudnak érvényesülni a lényegében sivár és élettelen játéktéren és a rossz irányításon keresztül. Teljes áron előnytelen vétel, de akciósan megvásárolva vagy kölcsönkérve egy végigjátszást mindenképpen megér.