Igen, pont azt nem akartam írni, hogy "csak egy küldetéslemez", pedig még nagyjából igaz is lett volna. Az újítások meg inkább tűnnek egy kicsit tekenyakartnak, mint tényleg "overlordosnak". Főleg a minionná változás és néhány idegesítő puzzle rész zavart, no meg a morális és varázslási rendszer átalakítása. A hátas állatokban lett volna fantázia, de szerintem érte el a szintet ez sem.
Amúgy, ahogy írtam is, nem lett rossz az új rész, különben nem is toltam volna végig. Látványos, akciódús és megér egy végigjátszást, de szerintem a közelébe sem ér az első rész hangulatának.
Ki ne emlékezne az Overlord első részére? Minionök, sötét mágia, sötét főhős, koromsötét humor, és egy remek történet a remek játékélmény mellé. A játék, amely újra megmutatta, hogy jó rossznak lenni. Elég szép sikereket ért el a maga kategóriájában, és annak rendje és módja szerint itt a második rész, ami ha nem is jobb, de másabb, mint az előd.
Az első rész ugyan teljesen lezárta a Rhianna Pratchett tollából származó történetet, de szerencsére az íróhölgyet a második epizód történetének megírására is szerződtették, így aztán a sztori miatt nem kellett aggódni. A játék elején az új overlord gyerekkorába látogatunk el, egy havas és vidám északi falucskába. Persze már gyerekként is iszonyatos gonosz aurát áraszt hősünk, így a többi gyerek igencsak pikkel rá. Az előző részből ismert Gnarl és a minionök itt találnak rá, és már fiatalon kezelésbe veszik a kis pokolfajzatot, hogy hatalmas overlordot faragjanak belőle. Első feladatunk móresre tanítani a szemtelen kölyköket. Hogy is szól a mondás? Ha megdobnak hógolyóval, dobd vissza villámokkal! Még segítőtársunk is akad egy kislány személyében, aki valami teljesen elborult oknál fogva kedveli a kis szörnyszülöttet. Miután bosszút álltunk és elzavartuk a sok kis taknyost gatyát cserélni, indulhatunk elrontani az idilli karácsonyi ünnepséget a városka főterén, ami abból áll, hogy minden éghetőt meggyújtunk, ami az utunkba kerül, főleg a mindenfelé széthagyott tűzijátékokat. Nem marad más, csak totális káosz, pusztulás és rettegés. Ahogyan mi szeretjük. :-)
Ezek után, jó néhány év elteltével, a már felnőtt overlordot látogathatjuk meg a pokoli tornyában, amely teljesen megváltozott az első rész óta (a játékból az is kiderül, hogy miért). A gonoszság eme új szentélye sokkal tetszetősebb és kidolgozottabb, mint az előző részben volt. Egyrészt sokkal nagyobb, tágasabb, és nem utolsósorban elsőrangú kilátás nyílik a másvilág legmélyebb bugyraira. :-) Természetesen itt is megtalálható a trónterem, a hálóterem és minden más, ami az első részben is megvolt. Újdonságként megjelent a temető például. Ha egy-két minion nagyon a szívünkhöz nőtt, de elesett a csatában, akkor itt a kaszás némi pénzmag fejében visszarángatja kis kedvencünket a másvilágról, hogy újra és újra a belét ontassa értünk a harcmezőn. A halál örök szolgálat, ahogy mondják nekromanta körökben. A kovácsműhelyben pedig már a minionöket is tudjuk tuningolni, erre is a pénzünket költve.
Az első küldetésünk egy kis gyakorlás és életerőszerzés. A jeges tundra nem éppen kellemes környezet a pokol tüzéhez szokott hősünknek, viszont dúskál élőlényekben. Először is aranyos, gombszemű, pihe-puha bébi fókákat találunk... amelyeket Gnarl egész egyszerűen "bolyhos patkányoknak" titulál. Miután véres cafatokra vertük az édes kis fókabébiket, be is gyűjthetjük az első életerőgolyókat. Néhány eszkimó és fókacsapat legyakása után összeakadunk egy jetivel, és néhány igencsak idegbeteg elffel, akik az USÁ-ból ismert PETA karikatúrái (magyarul: megrögzött, csőmeleg hippik). Még többször össze fogunk akadni velük kalandjaink során. Ahogyan a Római Birodalom is tiszteletét teszi, ugyanis ők a játék fő ellenségei, élükön Solarius császárral, akik messzemenőkig megvetik a mágiát, és mindent megtesznek, hogy megfékezzék az új overlordot. Ezt persze nem hagyhatjuk annyiban, nem fér meg két uralkodó egy játékban, így hát a fő cél Solarius legyőzése, a fordulatokban és eseményekben gazdag történeten keresztül.
Amint láthatjuk, a történetre és a hangulatra nem lehet panasz, viszont jó pár újítást hoz a második rész a játékelemek terén is, amit azért jó lett volna átgondolni inkább. A minionöket harcba vezetni még mindig nagy élmény. Látványos, pörgős és hangulatos. Mindig van mit összetörni, leölni vagy leigázni, ami tök jó. Az érdekes puzzle részek is visszatérnek, amelyek egész jól színesítik a játékmenetet. Később azonban annyira körmönfont és bonyolult puzzle-szetteken kell átverekednünk magunkat, hogy ami elsőre ötletesnek és újszerűnek hat, a végére már inkább unalmas lesz. Kis szörnyecskéink segítségével például már különböző gépezeteket is működtethetünk, úgy mint óriás íjak, katapultok, robbanó csillék, és még hajózni is elmehetünk a tengerre, de ez is inkább időhúzásnak tűnik, mint rendes játékelemnek. Újdonság még, hogy a minionök kaptak saját hátas állatot is, minden színnek külön. Ezeket a pályákon elszórva és stratégiai pontokon találjuk. A barnák például farkason lovagolnak, a zöldek pedig pókokon. Ez is inkább külsőség, attrakció, mert a játékmenet szempontjából (a néhány direkt erre kiélezett résztől eltekintve) nem sok hasznuk van. A pályákat is teljesen átvariálták, ami azt eredményezte, hogy elsőre nem mindig egyértelmű, hogy merre kell menni, így sokszor frusztráló és véresen unalmas kóborlásba torkollik a dolog. Ugyanez a helyzet a puzzle részekkel, amelyek alapból rendben vannak, viszont találkoztam olyan iszonyatosan kacifántosakkal is, ahol nekem is végigjátszáshoz kellett nyúlnom, mert egy tömény óra próbálkozás után sem tudtam megfejteni, mit is kéne csinálnom. Ilyen az első résznél nem fordult elő.
A legszembetűnőbb újdonság viszont kétségkívül az új morális rendszer. Ugye az első részben a legtöbb helyen választhattunk, hogy iszonyatosan gonoszak vagy inkább csak csintalanok, játékosan gonoszak, ne adj' Isten jók leszünk. A második részben csak a pusztítás és a leigázás közül választhatunk. Vagy vérfürdőt rendezünk és kiirtjuk a teljes falut minden élő egyeddel együtt, vagy megkínozzuk és rabszolgasorba taszítjuk a lakosságot. Mindkét oldalnak megvan a maga előnye és hátránya. A leigázott falusiak például fegyvereket készítenek a minion-csordánknak, piát szolgálnak fel, ezen felül még adót is fizetnek, de ha kiirtjuk őket, megszerezhetjük az összes életerejüket és eddig felhalmozott vagyonukat egy szempillantás alatt. Kinek mi tetszik. A játék folyamán többször is döntenünk kell, hogy pusztítani vagy leigázni akarunk inkább, ami a végkifejletre is hatással van.
A grafika szinte totál ugyanaz, mint az első résznél, nagyon kevés dolog változott, inkább az új környezet és az újradolgozott helyszínek tűnnek fel, viszont minden más a régi, a bugokat is beleértve. A hangokban és a zenében sem történt semmi számottevő, inkább kevesebbnek lehet érezni az előző rész újdonságereje után. Ugyanez vonatkozik az irányításra, ami egy jottányival sem lett könnyebb, de szerencsére a kamerakezelést nem sikerül elrontani. Maga a játékmenet is vontatottabb lett, bár már az első rész is megkapta, hogy ellaposodik a játék a közepe felé, az új részben nem igazán javítottak rajta. Az akciórészek és a harc is változott egy kicsit, egyszerűbb lett. Már nem hat olyan üdítően újszerűnek, főleg azok fognak kicsit csalódni, akik végigjátszották az Overlordot (talán többször is), viszont az újaknak talán könnyebb lesz belerázódni a hentelésbe, ami akár jó pont is lehet. A legbrutálisabb, és máig kijavítatlan blamázs, a mentési rendszer semmit sem változott, sőt, még rosszabb lett, mint előtte. Kizárólag a toronyban tudunk menteni (viszont oda vissza is kell jutni), valamint a játék ment automatikusan is megadott pontokon, viszont ez nem maradandó. Ha küldetés közben meghalunk, akkor a legutóbbi mentési pontról indulhatunk újra, viszont ha küldetés közben kilépünk a játékból, akkor veszett az egész, ugyanis kezdhetjük elölről az adott küldetést, nincs kegyelem, ami nem egyszer jó pár órányi elveszett játékot jelent. Sajnos egyszer-kétszer kifagyott a játék - küldetés közben persze –, így is hosszú órányi kemény játékidők vesztek oda, nem is beszélve arról, hogy újra végig kellett szenvedni magam a már bejárt helyeket, ami elsőre egész jó és izgalmas volt, de másodszorra – és főleg harmadszorra – már véresen unalmas, frusztráló és idegölő szenvedés volt.
A grafikához kapcsolódóan megemlítenénk, hogy hazánk fiai is kivették részüket a játék fejlesztési munkáiból: a 3D Brigade-nél készült számtalan 3D-s modell. Dolgoztak karaktereken (rengeteg NPC külseje köszönhető nekik), környezeti elemeken (mint például oszlopok és egyéb tárgyak), valamint a növényzeten is. Emellett pedig marketing rendereket is gyártottak. Mint az outsourcing stúdió egyik munkatársától megtudtuk, a legnagyobb kihívást a játék rajzfilmszerű grafikai stílusa jelentette számukra, plusz a valóstól eltérő testfelépítésű karakterek is nehezítették feladatukat.
Szót kell még ejteni a játék fő vonásáról, a sötét humorról. Nos, ebből a szempontból most is remekel a játék, tele van tömve jobbnál jobb poénokkal (bolyhos patkányok :-) ), a toronybéli udvari bolondunk már versbe szedve dicsőíti hőstetteinket, ezen felül a torony úrnői, Gnarl és a többi minion is gazdagodott néhány egész jó beszólással, nem is beszélve a történetbe beleszőtt poénokról. Lépten nyomon hallhatjuk/láthatjuk az angol humor legjavát, ami azért valamelyest kárpótol a játék gyengébb részei után.
Multiplayer szinten semmi különös nem történt. Persze az első rész sem remekelt ezen a téren, és végül is totál elnézhető egy ennyire történetfüggő, egyszemélyes módra kihegyezett játéknál, de azért szerettem volna kipróbálni. Sajnos a játék kiadása után is üresek maradtak az előszobák a multiplayer részben, és ha akad is egy-két odatévedő játékos, eléggé felejthető a többjátékos mód.
Összességében nem lett rossz játék az Overlord II, de jó sem. Az első rész hátszelét meglovagolva simán eladható, viszont semmivel sem lett jobb vagy szebb. Sokkal gonoszabb hangulat, új sztori és új karakterek. A történet és a hangulat önmagában csillagos ötös... lenne, viszont a lebutított és frusztráló részek elrontják az összképet. Mennyiségileg – mind játékelemek, mind újdonságok terén – többet kaptunk, de sajnos ez a minőség rovására ment. A "sokat akar a szarka..." tipikus esete. Akit érdekel a remek történet és a humor, képes túltenni magát a gyengeségeken (főleg az idegtépázó mentési rendszeren), és akiknek tetszett az Overlord első része, azoknak megérhet egy végigjátszást. Az új játékosoknak inkább az első részt ajánlanám kezdetnek. Reméljük, egy esetleges harmadik rész majd jobban sikerül.
