25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Egyéb

A Paradox játékai 2009-2010-ben

Összefoglaló a svéd kiadó fejlesztés alatt álló játékairól.

Írta: Dino

A gamescom kiállításon a Paradox Interactive kedves PR-osának, Boel Bermannak köszönhetően alapos képet kaphattam a svéd kiadó közeljövőben megjelenő játékairól. Ő és munkatársai mutatták be a jelenleg fejlesztés alatt álló programokat, melyeket jelen cikkünkben foglaljuk össze.

Elsőként a Majesty 2 került terítékre. A kilenc évvel ezelőtti Majesty: The Fantasy Kingdom Sim folytatásáról már írtunk egy előzetest, és mivel a napokban meg is jelent a végleges verzió, hamarosan alaposabb ismertetőre is számíthattok róla oldalunkon. A játék lényege most is az indirekt irányítás, azaz népünk tagjainak nem adhatunk ki közvetlen parancsokat, hanem zászlók segítségével bírhatjuk őket arra, hogy segítségünkre legyenek terveink megvalósításában. Fontos szerepet kapnak a hősök is, akik némi pénz reményében hajlandóak végrehajtani bizonyos feladatokat, de ha nem találnak semmi elfoglaltságot, távoznak birodalmunkból.

Az Europa Universalis II modjaként kezdték fejleszteni lelkes játékosok az AGCEEP-et, mely további történelmi eseményekkel egészítette a játékot. Ebből For the Glory címmel hamarosan dobozos termék várható, megjelenése novemberben esedékes.

Az Europa Universalis III újabb, immáron harmadik kiegészítővel bővül télen, mely a Heir to the Throne címet viseli, és a GamersGate-en, a Steamen és hasonló online platformokon lesz elérhető. A fejlesztők kissé bizonytalanok voltak, hogy kell-e újabb expanzió játékukhoz, azonban a közösség visszajelzései alapján úgy látták, van még igény a folytatásra.

2003-ban jelent meg a Victoria című valós idejű stratégiai játék, melynek jövő évben jelenik meg a folytatása, a Victoria II. Az eredeti változat igencsak bonyolult volt, így az új verzióban mindenekelőtt ezt orvosolják a fejlesztők. Elsősorban az oktató rész beépítésével tervezik segíteni az új játékosokat.

2010 első negyedévében érkezik a holland VStep hajószimulátor sorozatának legújabb része, a Ship Simulator Extremes. Az eddigi részekből – két epizód és egy-egy kiegészítő – összesen 450 ezer példány fogyott. Az új verzióval nyitni szeretnének a nagyközönség felé, így a nehézségi szint akár igen könnyűre is váltható majd. 35 hajó kerül a játékba, melyeket valós tervrajzok alapján modelleztek. A Greenpeace-szel kötött együttműködésnek köszönhetően az ő hajójuk is bekerül a játékba, és külön küldetés is kapcsolódik majd hozzá. Ezúttal történet kapcsolja majd össze a teljesítendő feladatokat. A hajókban nem leszünk a hídhoz kötve, szabadon mászkálhatunk majd bennük, és a berendezéseket is használhatjuk. Online multiplayerben kooperatív küldetésekre számíthatunk, nem csak céltalan hajózgatás vár az internetes játékba kezdőkre.

A finn Nitro Games East India Company játékához már megjelent az első DLC, a 7 dollárért megvásárolható Pirate Bay. Jövő hónapban pedig jön az újabb kiegészítés, az East India Company: Privateer. Ebben a kalózok oldalán játszhatunk, várhatóan két új egyszemélyes kampány keretében. Feladatunkat kereskedő- vagy kalózhajó kapitányként teljesíthetjük, a missziók között pedig lesz például ellenséges kikötők blokád alá vétele, és hajók elfoglalása vagy elsüllyesztése.

Végül a Mount & Blade Warbandet nézhettem meg Kölnben. A játékot alapvetően úgy jellemezte a prezentációt tartó fejlesztő, hogy "Pirates a középkorban". A kiegészítő amellett, hogy továbbfejleszti az egyszemélyes részt, hozzáadja a játékhoz a sokak által várt multiplayer lehetőséget, ezáltal akció irányba mozdítva az alapvetően RPG-nek indult játékot. Egyszerre maximum 64 játékos vehet részt az összecsapásokban, többek között a megszokott multi játékmódokban: Deathmatch, Team Deathmatch, Capture the Flag. A csapatok botokkal is kiegészíthetők, ha nem vagyunk elegen, az MI vezérelte karaktereknek pedig parancsokat is kiadhatunk. Fontos játékelem lesz a pénz, melyeket felszerelésünkre költhetünk el. Négy slot áll a rendelkezésünkre, így nem árt jól választani. A játék demonstrálása során fejlesztője jól belefeledkezett a játékba, de élvezetes volt nézni a lovas ütközeteket. A Warband megjelenése 2010 első negyedévére várható.

Ahogy a fentiekből is látszik, a Paradox elsősorban a megszállott stratégiákat célozza meg játékaival, de akad más is a választékukban, például a játékpiacon ritkaságnak tekinthető hajószimulátor. Az egyes játékokról további screenshotokat a címükhöz belinkelt adatlapokon találhattok.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Majesty 2: The Fantasy Kingdom Sim
  • For the Glory
  • Ship Simulator Extremes
  • East India Company: Privateer
  • Mount & Blade Warband
Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!