Nem nevezhető népesnek a rail shooter akciójátékok csoportja. A nyolcvanas évek elején még elég sok program jelent meg ebben a kategóriában, mára azonban számuk lecsökkent. Pedig néha egy ilyen jellegű "agyatlan" lövöldözés is jól eshet, amikor nem nagyon szeretnénk karakterünk irányításával törődni, hagyva, hadd vigyen előre a játék a megadott útvonalon, és mi közben irthatunk mindent, ami csak él és mozog.
Cikkünk alanya egy 2000-es Nintendo 64 játék folytatása, mely most kizárólag a Wii konzolra érkezett meg. A Sin and Punishment: Successor of the Skies sztorija évekkel a korábbi epizód után játszódik, és két főhős közül választhatjuk ki az általunk irányítani szándékozott szereplőt. Isa Jou az első rész két főhősének fia, míg a másik karakter egy Kachi nevű lány. Előbbi jetpackje segítségével képes a levegőbe emelkedni, míg az utóbbinak repülő deszkája van, így nem leszünk a földhöz ragadva a játék során.
Rail shooterről van szó, de azért nem teljesen hagytak kontroll nélkül a fejlesztők. A Nunchuk analóg karja segítségével szereplőnket a képernyőn mozgathatjuk fel-le, jobbra és balra, hogy a felénk repkedő lövedékek elől kitérhessünk. Ezt leszámítva viszont a játék visz előre minket a folyosókon és más helyszíneken, hol teljes 3D-ben, hol egy-egy pályaszakaszra oldalra scrollozósba váltva. De ilyenkor se csak egyetlen síkban számítsunk támadókra, hátsó részeken is felbukkanhatnak célpontok.
Irányítás terén amúgy a fő szerepet a Wii Remote kapja: ezzel célozhatunk a képernyőre, és a ravaszgombot megnyomva lőhetünk. Illetve van egy másodlagos, nagyerejű robbanást előidéző lövés is az A gombbal, amelyet elhasználva meg kell várnunk az újratöltődését.
A lövöldözés során teljesítményünket leginkább a pontszám jelzi. Megfelelő számú találat után nő a szorzónk (néhány helyen külön kis "lények" érkeznek tömegesen, nem igazán támadó szándékkal, de köztük pusztítva gyorsabban növelhetünk a bónuszon), így tudunk még több pontot elérni. Azonban ha életerőnk lenullázódik, és újra kell kezdenünk a játékot a legutóbbi checkpointtól, akkor pontszámunk is nulláról indul újra.
Mint a legtöbb akciójátékban, itt is időről időre boss ellenfélbe ütközünk (a játék ezeket Commandernek nevezi). Ezek sokszor többfordulós küzdelmeket jelentenek, és legtöbbször valami trükkhöz kell folyamodnunk, hogy eliminálhassuk kihívónkat, a megfelelő támadási módot vagy épp a gyenge pontját megtalálva. Feladatunkat az is jelentősen nehezíti, hogy a commanderek különös aktivitással támadnak ránk, rakétákkal, lézerekkel és miegymással. Egy-egy főellenfél így igen sok nekifutást igényelhet, de ne adjuk fel, nem reménytelen egyik se!
A kétszemélyes játékmódnak igazából sok értelmét nem láttam. A második játékos mindössze a lövöldözésben segíthet be, nem a másik karakter irányítását kapja meg. Tehát ilyenkor két célkereszt van, és míg az első játékos ugrál a szereplővel, mindketten lőhetnek a képernyőre. Tapasztalatunk szerint a második játékosnak nem sok élményt ad ez így, ráadásul közös erővel a nehézségi szint is jelentősen lecsökken.
A játék grafikailag alapvetően a célnak megfelelő, nem mindenhol szép, de összességében kellemes körítést nyújt a lövöldözéshez. A hét hosszú, több szakaszra bontott pálya különböző helyszínei jól néznek ki és az effektek is megfelelően látványosak lettek.
A rail shooterek kedvelői nem fognak csalódni a Sin and Punishment: Successor of the Skiesban, minden megvan benne, amit a műfajtól elvárhatunk. Az újrajátszásra a minél nagyobb pontszámra törekvés motiválhatja a játékosokat, különösen, hogy eredményünket akár a netre is feltölthetjük. Egy kis könnyed lövöldözésre mindig elő lehet venni a játékot, kellemes kikapcsolódást nyújt egy nehéz nap végén.
