Kopogtatnak. Kinyitom az ajtót, az ott álló futár kezében hatalmas doboz, rajta PlayON ragasztócsík. Gyorsan aláírom a szállítólevelet, aztán megmarkolom a csomagot és becsukom az ajtót. A következő pillanatokban heves, vad küzdelem következik a szuperbiztonságosra rögzített dobozzal, de végül én kerülök ki győztesként és megpillanthatom a hatalmas űr mélyén lapuló fehérséget, amelyhez hasonlót még eddig nem láttam. A felnyitást követően egy aranyos üdvözlet fogad, valamint egy még aranyosabb képes leírás arról, hogy miért jó MMO-zni és miért lesz még annál is jobb majd a Guild Wars 2-vel játszani. Mindezek alatt lapul még egy „Hogyan készült” könyv, amelyből nem nagyon spórolták a festéket, a csomag legnehezebb darabját tarthatom a kezemben. A megszokott igényes koncepciórajzok és sztorik mellett a csapattagok aláírásai is megtalálhatóak benne, ami külön kellemes melegséggel árasztotta el szívemet. No meg egy érzéssel, hogy bárcsak én is egyszer így aláírhatnék egy artbookot, amikor csapatunk befejez egy hasonlóan nagyszabású játékot. De térjünk vissza a valóságba, van még a dobozban mit nézni. Hohó, egy pendrive is akad itt, nézzük meg, mi lehet rajta! Hatalmas, igényes artworkok lapulnak 8 gigabyte terjedelemben, videókkal és egyéb nyalánkságokkal megosztva a területet. Jók lesznek ezek még, ha egyszer arra adom a fejemet, hogy plakátot nyomtassak belőlük. De itt van még a játék két lemeze is, na, irány befelé a meghajtóba!
Ahogy haladok előre a történetben és sorra csöppenek bele a nem várt eseményekbe, az jut eszembe, hogy ez eddig miért nem így működött az MMO-kban?
Egy nappal és pár órával később...
Korán kelek, hogy a startnál is jelen lehessek, reménykedve abban, hogy a sajtópéldányhoz is jár az elővásárlók privilégiuma, azaz, hogy három nappal előbb belevethetik magukat a játékba, mint a halandók, akik csak előrendelték, vagy uram bocsá' a megjelenés napján veszik meg. Szerencsére már működik is minden, ahogy kell, gyorsan legyártom karakteremet, amelyet már hetek óta érlelgetek magamban. A norn nép soraiból választok magamnak egy kellemes arcberendezéssel rendelkező hölgyet, és elhatározom, hogy a ranger szakmát választom neki. Már indulhat is a kaland, hiszen a sztori milyenségét is ki kell alakítani, ami már önmagában egy izgalmas folyamat. Igaz, csak kérdésekre válaszolgat a játékos, de mindez sokkal nagyobb hatással lesz az egész játékmenetre, mint azt az egyszerűségéből megítélni lehet. Raikki végre megszületik, és egyből egy csatában találja magát, ennek köszönhetően azonnal belerázódik a harcba. Az önfeledt felfedezésnek és fejlődésnek azonban egy nem várt kirúgás vet véget.
Egy órával később...
A srácok hamar megoldották a gondokat, ismét a harc hevében találom magam, és percek alatt úgy belefeledkezek, hogy nem létezik külvilág. Olyannyira nem, hogy ebédelni is elfelejtek, csak időről időre egyre hangosabban korgó gyomrom emlékeztet arra, hogy már rég sikerült táplálékot belejuttatni. Ahogy haladok előre a történetben és sorra csöppenek bele a nem várt eseményekbe, az jut eszembe, hogy ez eddig miért nem így működött az MMO-kban? Hogyhogy nem jutott eddig senkinek az eszébe az, hogy hagyjuk az állandó NPC-kkel való beszélgetést és az „ölj meg 10 ezt meg 20 azt” küldetéseket, helyette csináljunk valami olyat, ami sokkal dinamikusabb, természetesebb és magától értetődőbb. Csináljunk valami olyat, ami jobban hasonlít a valóságra, valamit, ami minden sarkon meglepi a játékost, még akkor is, ha már a sokadik karakterét húzza fel a maximum szintre. Azt hiszem, a játéknak ez az az aspektusa, amely a leginkább eltér a bejáratott sablonoktól, és merem remélni, hogy nagyon sokan átveszik majd az ötletet, ugyanis az élmény leírhatatlan. Tegyük fel, hogy csak sétálsz át egy eddig ismeretlen területre, majd egyszer csak megjelenik a felirat: „Új esemény a közelben!”. Azonnal meg is pillantasz egy csapat lényt, rengeteg varázslat-effektet, meg egy pár gonosztevőt, akik elég rossz bőrben vannak. Mit tehetsz ilyenkor? Figyelmen kívül is hagyhatod őket, a dolgok akkor is zajlanak a játék világában, ha te épp semmit nem csinálsz, vagy odamehetsz és megnézheted, mi a helyzet. Akik eddig nem próbálták a béták alkalmával a játékot, valószínű, hogy itt lepődnek meg a legjobban, ugyanis az a csapatnyi lény, akik harcolnak, mind-mind játékosok, akik összeverődtek annak érdekében, hogy legyőzzenek egy közös ellenséget. Régi MMO betegség, hogy önzőnek kell lenni ahhoz, hogy tudj érvénye...
Három órával később...
...sülni. Hoppá, hol is voltunk eddig? Ja, nyomkodtuk a bejelentkezés gombot, mert megint leálltak a szerverek. Most egy kicsit hosszabb időre, de a fejlesztők megoldották a problémát, és annak rendje és módja szerint értesítették a játékosközösséget is erről. Tehát ott tartottunk, hogy véletlenszerű események, összeverődő vadidegen játékosok, akik egy cél érdekében harcolnak. Ja, és az önzőzés, én láttam meg előbb azt a mobot, én fogom letenni, mert akkor enyém a loot! Ezt el lehet felejteni. Nem kell ahhoz csapatban lenned, hogy közösen csinálhassátok meg a feladatokat, egyszerűen oda kell tenni magad minél jobban, és ennek fejében jár a jutalom is, mindenkinek személyre szabottan. Hát nem nagyszerű? Ó, dehogynem! Leírva és visszaolvasva is jól hangzik, de ezt ki kell próbálnotok!
...aki szereti az MMO játékokat, az azért vesse bele magát a Guild Wars 2-be, mert olyat lát majd, amit eddig soha...
És mindez csak egy apróság a rengeteg kihívás között, amelyeket a Guild Wars 2 állít a játékosokkal szemben. Nem volt még szó a képzettségpontokat érő kihívásokról, a mellékküldetésekről, a fő sztorivonalról, a felfedezhető titkos helyekről, a kilátópontokról és a gyönyörű, hatalmas fővárosokról. Ezekről egy nagyobb lélegzetvételű beszámolót olvashattok majd a későbbiekben. Addig pedig aki szereti az MMO játékokat, az azért vesse bele magát a Guild Wars 2-be, mert olyat lát majd, amit eddig soha, aki pedig nem szereti őket, az azért, hogy azonnal megszeresse.
