„Informer / You know say Daddy Snow me, I'm gonna blame / A licky boom-boom down...” Izé, már adásban vagyok? Khm, elnézést. Szóval, három lelkes svéd srác úgy döntött, hogy valami olyat alkot, ami eddig még nem nagyon volt – egy nyílt világú, síelésre és hódeszkázásra kihegyezett játékot, amely ráadásul free-to-play üzleti modellel működne. Konzolokon ott van ugyan az SSX sorozat, valamint a kissé hűvös fogadtatásban részesített Shaun White Snowboarding is (ez szerencsére multiplatform, így PC-n is elérhető), de másról én nem tudok, ami akárcsak hasonló témát dolgozna fel – talán a Tony Hawk széria áll az ismertebb címek közül hozzá a legközelebb. (Nem bírom magamban tartani: így lesz Sólyom Tóniból Tóni Hó(k) :D ).
A fejlesztés egyelőre még nagyon az elején tart: a jelenleg elérhető alfa verzió épp, hogy játszható. Ez nem azt jelenti, hogy olyan rossz lenne, hanem inkább úgy kell érteni, hogy pont annyi tartalom van a játékban jelenleg, hogy az ember tudjon egy kicsit ökörködni. Ami jelenleg adott: van egy jobb sorsra érdemes, névtelen pasasunk, ő síel helyettünk. Fel tudjuk öltöztetni mindenféle márkás ruhába (Red Bull, Sauna, Scott, ilyesmik), kaphat tőlünk szép botokat és léceket, aztán irány a hegy! Egy egyszerű oktatópálya már van, egyébként a keleti lejtőn száguldozhatunk, illetve mutogathatunk különféle kunsztokat – innen a Tony Hawk párhuzam. A megjelenítésről a CryEngine gondoskodik, és félkész mivoltában is egész megkapó a látvány. Hang egyelőre nincs, az elsődleges prioritást most a fizika élvezi.
És mi várható a teljes változatban? A készítők szeretnének a hódeszkások kedvében is járni, így az biztos implementálva lesz. Természetesen az egész hegyet be fogjuk tudni majd járni (előreláthatólag ez 8 négyzetkilométert jelent majd), többedmagunkkal, valamint gondolom az ugrabugrával járó pontozással is szeretnének majd valamit kezdeni... ;) Ami most van, az sajna nem sok, de csak idő kérdése, és ki fogja magát nőni. A témaválasztás és a stílus miatt mindenképp érdemes szemmel tartani a fejlesztést – aki pedig támogatni szeretné a fejlesztőket, már most vásárolhat magának korai hozzáférést Steamen keresztül, a fejlesztők ezt pedig exkluzív in-game ajándékokkal fogják majd meghálálni megjelenéskor. Lécre fel!