Képzeljük el, hogy már puszta megszületésünk is bűnnek minősül. No nem a szó bibliai értelmében, annál sokkal kézzelfoghatóbb, a maga saját bőrünkön fizikailag is brutálisan érezhető módján. Játsszunk el a gondolattal, hogy a „nagy testvér” nemcsak a sok összeesküvéselmélet-hívő által gyanított módon figyel bennünket, hanem valóban így tesz. És ha már eleve vétkesek vagyunk, akkor a legkisebb vétség is elegendő ahhoz, hogy egymillió éves börtönbüntetést kapjunk, amely alatt folyamatosan államunkat, és persze a „felsőbb jót” szolgálhatjuk. Ebből indul ki a Sony legújabb, PlayStation Vita-exkluzív szerepjátéka, a Freedom Wars.
A sztori szerint 102014-re a Föld már gyakorlatilag teljesen lakhatatlanná válik. Az emberiség túlnépesedik, az erőforrások elfogynak, a felszín romokban hever, a nemzetek széthullottak. A maroknyi túlélő földalatti, panopticonoknak nevezett városállamokba tömörül. Ezek felelősséggel tartoznak polgáraikért, akik cserébe életükkel és vérükkel szolgálják a közösséget. Mindenkinek kötelessége a drákói törvények betartása, amelyek értelmében már maga a lét is bűn. Bármiért azonnali büntetés jár, ami az egyes panopticonok között, illetve a minimálisnál is kevesebb erőforrás felkutatásáért és a felszín újbóli lakhatóvá tételéért fáradozó polgárokat elfogó, abductoroknak hívott óriásrobotszerűségek ellen folyó háborúskodásban való önkéntes részvételt jelenti. A játékban mi is egy ilyen elítélt bőrébe bújhatunk, aki a „megszületés vétkéért” kapta évmilliónyi rabságát.
A program talán legerősebb, legeredetibb eleme a nagyon is utópisztikus, még magát Orwellt is túlszárnyaló elnyomottság elviselése és az azon való felülkerekedés. Minden lépésünket kellékeknek nevezett megfigyelőrobotok vizslatják, emberi jogaink pedig az eddigi nulladikról a mínusz végtelenedik szintre esnek vissza. Bármiért és mindenért le kell rónunk valamennyit adósságunkból, és vice versa: akármi azonnali megtorlást – újabb x évnyi börtönt – vonhat maga után. Ez gyakorlatilag annyit tesz, hogy a legalapvetőbb emberi jogunk visszaszerzéséért, illetve bebörtönzésünk idejének csökkentéséért is komolyan tennünk kell. Ennek módja pedig államunk szolgálata, vagyis a harcokban való részvétel, és az abductorok legyőzése.
A játék meglehetősen nyögve nyelős, párbeszédek hadával tarkított történetmesélése éles kontrasztban áll a harci részek és a fejlesztési rendszer remek megoldásaival. A csaták különféle méretű térképeken zajlanak, ahol változó számú óriási ellenféllel találkozunk. Őket bizony nem könnyű legyőzni, ami rendes csapatmunkával érhető csupán el. Ezt egymagunk játszva is kivitelezhetjük az MI által irányított társaink segítségével, de akár több hús-vér emberrel is együttműködhetünk. A feladatok felosztása a csaták sikeres kimenetelének kulcsfontosságú eleme. Ez nem az a játék, ahol „vérpistike” nekiindul a mordályával, és kiirt mindenkit se perc alatt. Szükség van a monstrumokat közelről megcsáklyázó és daraboló, illetve azokat a biztos távolból megsorozó „önkéntesekre” is. Miután nagy nehezen lenyomtuk őket, a róluk leapplikált, no meg az imitt-amott található és megvehető alkatrészek segítségével képességeink mértékétől függően fejleszthetjük arzenálunkat és felszerelésünket.
A játék megvalósítás tekintetében a távol-keleti stílust képviseli annak minden ismérvével. Ez alatt a manga jellegű grafikát, a szereplők és a helyszínek kidolgozását, a harcrendszert, a jellemzően japán zenei irányvonalat, a választható autentikus japán szinkront, a konzol adottságait kiaknázó vezérlés sajátosságait és nem utolsósorban a játék egész összhatását értem. Azt, hogy mindez kinek mennyire jön be idehaza, azt ki-ki döntse el maga. Nekem – aki bevallom, nem vagyok nagy barátja az ilyesminek – meglepő módon könnyen szokható volt. Negatívumként a már említett, minden erőfeszítés ellenére viszonylag érdektelen történetmesélés mellett két továbbit tudnék megemlíteni. Ezek egyike a túlontúl sok, a játékmenetet rendre megakasztó párbeszéd, míg a másik a vezérlés, konkrétan a célzás kevésbé jó kidolgozottsága. Ha a gigászi abductorok mellett kisebb ellenfelek is feltűnnek, azokat ennél fogva csak véres verítékkel tudjuk gyakran eltrafálni.
Ezeket leszámítva nem tudok belekötni a Freedom Warsba. Remek harc- és fejlesztési rendszere, érdekes körítése, kiváló kooperatív többjátékos élménye és a végigjátszást követő további küldetései jóvoltából egy igen tartalmas, hosszú szavatosságú játékkal gazdagodhat a stílus kedvelőinek gyűjteménye általa. Egy szó, mint száz: harcra fel!
