Majdnem tíz éve, egész pontosan 2006. októberében jelent meg a Microsoft legendás Flight Simulator sorozatának tizedik része – most pedig a Train Simulatort jegyző Dovetail Games kicsit kipofozva elhozta Steamre is eme nagyszerű alkotást. Remélem, feltűnt mindenkinek, hogy a címben semmilyen manapság divatos, fellengzős HD, Definitive meg hasonló jelző nincs... Innentől akár Dino ismertetőjét is idemásolhatnám, de a dolog azért nem ennyire egyszerű – vegyük hát sorra, mire is számíthatunk.

Anno a Flight Simulator X két változatban jött: volt a sima, valamint a bővebb tartalommal rendelkező Deluxe Edition. Később ezekhez csatlakozott a Gold Edition, amely a Deluxe Edition és az Acceleration Pack kiegészítő egybecsomagolt változata volt. A nemrég megjelent Steam Edition ez utóbbira alapul, tehát az összes korábban megjelent gépet megkapjuk az új változattal. A Microsofttal kötött megállapodás értelmében a Dovetail sajna nem nagyon nyúlhatott a grafikus motorhoz, így – ahogy a mellékelt képeken is látható – a látvány mai szemmel nézve bizony lehangoló. Nem viccelek: ez a maximum, amit a játék önerőből tud. Ráadásul felszálláskor és alacsonyan repüléskor könnyen előfordulhatnak villogó textúrák, a közvetlen közelünkben részletesebbé formálódó objektumok, az időjárás megjelenítése pedig rettenetes. A menü pedig igencsak oldschool... És mégis, mindezek ellenére van valami sajátos bája még most is. Az egész Földet berepülhetjük anélkül, hogy egy szem töltőképernyőt látnánk. Jó pár (elsősorban az USÁ-ban található) város egész szépen van kidolgozva – ugyanakkor például Budapest maximum domborzatilag és hangulatában stimmel mindössze. Amelyik fejlesztő pedig Izlandra sűrű, skandináv stílusú erdőt pakolt, azt befizetném Selfossnál egy gejzírfürdőre... Ellenben a hangok nekem újrakevertnek tűnnek, de ha mégsem, akkor is dicséret illeti a hangmérnökök munkáját.

A játék sava-borsát a szimuláció adja, és ez az, ami miatt a mai napig kedvelt a Flight Simulator, ugyanis remekül visszaadja, milyen érzés repülőt vezetni. Pár éve egy pilóta barátom egy Reykjavík-Þingvellir-Geysir-Gullfoss sétarepüléssel lepett meg, és egy darabig én is vezethettem a gépet. Azt nem merem állítani, hogy egy az egyben ugyanaz, mint amit akkor tapasztaltam (annál a valóság azért lényegesen komplexebb, hogy egy közönséges otthoni PC-n szimulálni lehessen), de hogy meglehetősen közel van hozzá, azt tanúsítom – feltéve, ha az ember joystickkel játszik és a szimulációt is realisztikusra állította be. Helikoptert ugyan nem vezettem, de anno a Take on Helicoptersbe beleraktam jó néhány repült órát, és nekem úgy tűnik, ott valamivel jobban sikerült modellezni a helik viselkedését és irányítását (noha itt sem rossz).

Játékmódok tekintetében három lehetőségünk van. Egyrészt ott a Free Flight, ahol kedvünk szerinti útvonalat meghatározva tetszőleges géppel szabadon választott évszakban, időjárással és felszállási időponttal repülhetünk végig – akár azt is meghatározva, mikor mi romoljon el. Vagy csak kiválasztunk egy repteret, egy vasmadarat, lehívjuk a valós időjárási körülményeket, aztán kóválygunk egyet a levegőben. Némileg célzottabb szárnyalásra vágyók a Missions menüpont alatt válogathatnak nagyjából 80 küldetés között – ebben benne vannak az oktatórepülések is, amelyek fokozatosan vezetnek bele a repülés alapvető fogásaiba. Ha pedig ránk tör a magány, ott a Multiplayer, ahol nemcsak pilóta, de légiirányító szerepkörben is tetszeleghetünk (jó tanács: kerüljük az „Illetve...” használatát! ;-) ). A Learning Center pedig tudásszomjunk csillapítására szolgál.

Volt régen egy csokoládé, amelyiket a „ronda és finom” szlogennel reklámoztak. A Flight Simulator X: Steam Edition esetében keresve se találnék találóbb jellemzést. 2006. és a DirectX 10 korszak régen volt már, így kellhet pár mély lélegzetvétel, amíg túllép a karosszékpilóta az elé táruló látványon, cserébe a játékmenet és a szimuláció még mindig rendkívül élvezetes, kezdőknek és profiknak egyaránt. A Dovetail pedig sokat tett azért, hogy ez az örökzöld klasszikus mai modern gépeken és Windowsokon is jól fusson – valamint a modderekről sem szabad elfeledkezni, akik biztos újra belelendülnek majd a kiegészítők gyártásába (mellesleg az eredeti FSX-hez készített modok is jó eséllyel működnek ezzel a verzióval).
Bónusz érdekességek: A legelső Flight Simulator 1976. októberében jelent meg Apple II-re és TRS-80-ra – azt még a SubLOGIC fejlesztette. A Train Simulator pedig eredetileg Microsoft termék volt.