25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Kirby and the Rainbow Paintbrush

Kisgömböc nagy pácban, nincsen szín a világban.

Írta: gregmerch

Ha azt kérdezik bárkitől, aki a videojátékok piacán kicsit is otthon van (vagy csupán rendelkezik néhány csemetével), hogy melyik gyártó gépein találkozhatunk a legtöbb tünci-bünci platformjátékkal, az kapásból a Nintendo mellett teszi le a voksát. Ez nem is csoda, hiszen az említett japán óriás több évtizedes múltra visszatekintő sorozatokkal és karakterekkel rendelkezik az említett stíluson belül. Mario, Luigi, Donkey Kong, Peach hercegnő, Wario, Toad, Yoshi és a többiek mellett van egy olyan, szintén már bőven a húszas éveit taposó alak is a repertoárjukban, aki 1992-es debütálása óta a távol-keleti konzolgyártó gyakorlatilag valamennyi masináján bemutatkozott egy-két kaland erejéig. Kirby – merthogy róla van szó –, a „kisgömböc” hamarosan az öreg kontinensen is debütál a Nintendo aktuális asztali gépén a Kirby and the Rainbow Paintbrush című alkotással, amelyet a forgalmazó jóvoltából még az európai megjelenés előtt kipróbálhattunk.

Kirby and the Rainbow Paintbrush

A játék a 2005-ben DS-re megjelent Kirby: Power Paintbrush folytatásának tekinthető, de annak ismerete nélkül is teljes értékű élményt nyújt bárkinek. Gömböc barátunk Waddle Dee haverjával mókázik éppen, amikor egy rejtélyes portál nyílik meg az égen, amelyen keresztül kicsi világuk valamennyi színe eltávozik egy színtelen, szürke és sivár vidéket hagyva maga után, amelyben mindenki mozdulatlanná dermed. Eközben ugyanezen a kapun keresztül, Seventopiából átjut Elline, az ecsettündér, aki természetesen szeretné megmenteni a békés, idilli Dream Landet. Ehhez hőseink segítségét kéri, akiket magával visz Seventopiába, ahol a gonosz Clayciát kell legyőzniük ahhoz, hogy minden újra színpompás és élettel teli lehessen.

Kirby and the Rainbow Paintbrush

Az elődhöz hasonlóan ebben a programban sem magát Kirbyt irányítjuk az irányvezérlőkkel, hanem a Wii U kontroller érintőképernyője és stylusa segítségével húzhatunk neki különféle, szivárványszínű útvonalakat, amelyeken haladni képes. Ily módon nem csupán mozgásának irányát tudjuk meghatározni, hanem egyéb módon is beavatkozhatunk – például ha szeretnénk kicsit felturbózni a sebességét, akkor egy hurkot rajzolva tudjuk ezt megtenni. Közben persze vigyáznunk is kell rá, és megakadályoznunk a rendre felbukkanó veszélyforrások egészségére ártalmas hatását, amihez őt megbökve késztethetjük támadásra. Utunk során most is csillagokat és egyebeket zsebelhetünk be, amelyekből megfelelő számút összeszedve kisgömböcből nagygömböccé válhatunk, aki – Mario óriás alakjához hasonlóan – egyébként leküzdhetetlen akadályokon is átgázolhat. Az előző nagygépes epizódhoz, a Kirby’s Epic Yarnhoz hasonlóan most is időnként felvehetjük mindenféle alkalmatosságok – tengeralattjárók, rakéták stb. – alakját, amelyeknek nagy szerep jut továbbhaladásunk és végső győzelmünk elérésében. A fő történet mintegy huszonnyolc szintjén, illetve a kihívás mód negyven pályáján maximum négyen működhetünk együtt, amikor a többi játékos egy-egy Wii Remote irányítót megragadva és a platformerekből megszokott, hagyományos módon alkalmazva Waddle Dee bőrébe vagy bőreibe bújva segítheti Kirby menetelését. A játék kompatibilis amiibo figurákkal is, amelyek plusz képességeket és egyéb extrákat nyitnak meg a játékban.

Kirby and the Rainbow Paintbrush

Az Epic Yarnban megismert „fonalvezetés” helyett ezúttal mind hőseink, mind a játéktér egyfajta különleges, leginkább a gyurmafilmekből ismert, illetve azokhoz hasonló vizuális megjelenítést kapott. Ez nekem személy szerint nagyon tetszett, azt legalább annyira ötletesnek találtam, mint annak idején a Neverhood esetében. Ugyancsak nagyon frappáns a szereplők nomenklaturája is, hiszen például a Claycia nevében felfedezhető „clay”, vagyis „agyag” szó utal a már említett képi világra. Egy szó, mint száz, a Kirby and the Rainbow Paintbrush – a szó minden értelmében – üde színfoltot képvisel a videojátékok népes palettáján. A hangok és a zenebona is teljesen megfelelnek a stílusnak, azok a sorozattól, illetve a kiadó hasonló programjaitól már megszokott színvonalat képviselik. A többféle vezérlési mód, amelyek mind az érintőképernyőt, mind pedig – több játékos esetén – a hagyományos, gombokkal történő irányítást is támogatják, szintén nagyon jól illenek a játékhoz, egy kicsit új, izgalmas irányba viszik el a műfajt, és egyszersmind remek kooperációra adnak lehetőséget. Negatívumok terén gyakorlatilag alig valamicske észrevételem lenne, maximum az időnként kicsit macerásan kivitelezhető érintés általi vezérlést, valamint a minden igyekezet ellenére néha-néha ellaposodó pályaszerkesztést tudnám megemlíteni.

Kirby and the Rainbow Paintbrush

A HAL Laboratory huszonhárom esztendős múltra visszatekintő sorozata egy remekbe szabott új epizóddal bővül. A Kirby and the Rainbow Paintbrush érdekes képi világával és kissé szokatlan megoldásaival emelkedik ki a tömegből. A Nintendo szakemberei ismét bebizonyították, hogy még mindig képesek valami újjal előrukkolni, akár több évtized után is egy-egy játékukban. Ezen tulajdonságuk miatt pedig, kérem szépen, nekem az említett japán cég termékei mindig is a szívem egyik csücskét fogják képezni.

A Kirby and the Rainbow Paintbrush kizárólag Wii U-ra jelenik meg.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

85%
grafika
9
hangok
9
játszhatóság
7
hangulat
8
Pozitívumok
  • A szó jó értelmében véve érdekes képi világ
  • Újszerű átértelmezése a platformjátékok stílusának
  • Hamisítatlan nintendós báj és cukiságfaktor
  • Remek kooperatív mód
Negatívumok
  • Néha a vezérlés kevésbé gördülékeny
  • Egy idő után ellaposodnak a pályák

További képek

  • Kirby and the Rainbow Paintbrush
  • Kirby and the Rainbow Paintbrush
  • Kirby and the Rainbow Paintbrush
  • Kirby and the Rainbow Paintbrush
  • Kirby and the Rainbow Paintbrush
  • Kirby and the Rainbow Paintbrush

Kirby and the Rainbow Paintbrush

Platform:

Fejlesztő: HAL Laboratories

Kiadó: Nintendo

Megjelenés: 2015. május 8.

» Tovább a játék adatlapjára

gregmerch

gregmerch
Amióta az első kvarcjátékát meglátta kb. 6 éves korában, mindennél jobban érdekelték az elektronikus játékok. 2010 óta árasztja el cikkeivel a magazin oldalait.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!