Ha tíz embert megkérdezünk, hogy szerinte melyik a manapság legmenőbb játékstílus, öten-hatan biztosan a lövöldözős akciójátékokra teszik voksukat. A műfaj immár legendásnak mondható „nagy öregje”, a belső nézetes shooterek diadalmenetét elindító Wolfenstein 3D, illetve a belőle kinőtt széria sokak kedvence mind a mai napig. Az egy esztendővel ezelőtt megjelent eddigi utolsó epizód, a Wolfenstein: The New Order kellemes nosztalgiafaktorával, újszerű, mégis klasszikus megoldásaival méltó újragondolása volt a videojáték-történelem egyik legkiemelkedőbb alkotásának, amely nem ok nélkül nyerte el mind a szakma, mind pedig a játékosok elismerését. Az azt elkészítő, elsőjátékos MachineGames azonnal igen komoly reputációra tett szert általa, és ha már így alakult, folytatták is tovább munkájukat a megkezdett, nosztalgiától túlfűtött szellemben. Ennek köszönhető, hogy jelen ismertetőnk alanya, a Wolfenstein: The Old Blood című szösszenet lehet, amely a The New Order történéseinek előzményére derít fényt.
A szó klasszikus és legjobb értelmében vett önállóan futtatható kiegészítővel van dolgunk.
Először is szögezzük le: nem egy teljes értékű játékkal, hanem egy – a szó klasszikus és legjobb értelmében vett –, önállóan futtatható kiegészítővel van dolgunk. Két, darabonként három-négy óra alatt teljesíthető fejezet kapott benne helyet, amelyek igen eltérőek, már ami a hangulatukat és a körítésüket illeti. Az elsőben – Rudi Jäger and the Den of Wolves –, egy alternatív 1946-os esztendőben ismét visszatérhetünk a Wolfenstein kastélyba, hogy annak útvesztőiben felkutassuk – a Halálcsillag tervrajzai helyett – Wilhelm „Deathshead” Strasse tábornok rejtekhelyének koordinátáit. Ez persze nem megy egyszerűen, így mi ismét foglyok leszünk ebben a műintézményben, és szökésünket követően újra menekülni vagyunk kénytelenek rémálmaink visszatérő színhelyéről, hogy közben eljussunk Wulfburg misztikus városába. Itt játszódnak a második nagyobb fejezet – The Dark Secrets of Helga Von Schabbs – történései, amelyek során a náci régészhölgy I. Ottó germán király és német-római császár okkult tudástárának titkait szeretné megfejteni. Közben persze itt sem alakul minden úgy, ahogy elterveztük, így kisvártatva számos élőhalottal találjuk szembe magunkat. Végül persze – és azt hiszem, ezzel nem árulok el nagy titkot – megszerezzük, amiért jöttünk, és öreg bajtársunkkal, Fergussal nekivághatunk az alapjáték prológusából már ismert offenzívának.
Ami jó, azon ne változtass...
Az „ami jó, azon ne változtass” kezdetű népi bölcsességre építve a svéd srácok mindent meg is hagytak az expanzióban abból, ami a The New Orderben is rendben volt. Ezúttal is számos fegyvert vihetünk magunkkal, amelyek jó része kettesével is használható, és a jól bevált, akcióink által megnyitható perkök is megmaradtak. A különféle cuccokat ezúttal is – a régi időket idézendő – darabonként vehetjük fel külön billentyűparanccsal, és a játékmenet ismét nagyban épít a belsőnézetes harcokra. A lopakodás, illetve a fedezékrendszer most valamivel nagyobb hangsúlyt kapott, és akadnak különféle puzzle-k is a programban. Ellenfeleink a már ismertek mellett néhány újabb típussal bővültek, ami ugyancsak elmondható arzenálunkról is. Ez utóbbi újfent különféle közelharci, lő- és robbanó fegyverekből áll, amelyeket gyakorlatilag korlátlan számban tarthatunk magunknál, csak hogy a műfaj hajnalán bevett szokásokat ezzel is felelevenítsük. A Wolfenstein kastély útvesztői és termei éles kontrasztban állnak Wulfburg okkultizmustól átitatott katakombáival és városával, ami a különféle típusú ellenfeleket és hangulati elemeket is figyelembe véve teljesen más atmoszférát kölcsönöz a két fő epizódnak.
A játék fejlesztése mindjárt a The New Order megjelenése után megkezdődött, ami meg is látszik rajta. A grafika gyakorlatilag alig észrevehetően változott az elmúlt egy esztendő során, amit nagy valószínűséggel csak azok észlelnek, akik hozzám hasonlóan igen alaposan veszik szemügyre. A mostani konzolok technikai adottságait kihasználva a mozgás pedig még simább és folyékonyabb lett: 1920*1080-as felbontás mellett 60 fps-es képfrissítést produkál a játék az új konzolokon.
A hanganyagra ezúttal sem lehet semmi panaszunk, így a zenebonától az effekteken át a profi szinkronig minden nagyon rendben van. A vezérlés kontrollerrel jól kivitelezhető, nekem legalábbis nem volt vele semmiféle nehézségem. A játék ezúttal is csupán egyszemélyes módban teljesíthető, többjátékos módok nem kerültek bele, ami talán nem is nagy baj. Összegezve elmondhatom, hogy a viszonylag kevés újdonság ellenére egy remek, hangulatos és tartalmas bővítést kapott a tavalyi év egyik legjobb shootere.
Ilyennek kell egy expanziónak lennie...
Minden virtuális idők leghíresebb jenki háborús hőse, B. J. Blazkowicz ügynök újra bebizonyította, hogy még mindig nem akad párja, ha a náci hadigépezet fogaskerekeit kell megakasztani. A nem kis nosztalgiafaktorral felszerelt The New Order kiváló, a szó hagyományos értelmében vett expanziót kapott a The Old Blood személyében. Aki szerette az alapjátékot, annak eszébe ne jusson gondolkodni a beszerzésén! Aki pedig nem találkozott még vele, az most kedvező áron (5990 forint) kóstolhat bele a Wolfenstein életérzés finomságaiba. Csak aztán nehogy függő legyen!
