A Eugen Systems nevét a legtöbben valószínűleg azért ismerhetik, mivel az utóbbi időben szinte csak nekik köszönhettünk modern korban játszódó valósidejű stratégiai játékokat. Elsősorban a 2012-ben indult Wargame szériára gondolok, amely három epizódot élt meg. Persze messze nem ez a stúdió első játéka, hiszen ezt megelőzően egy egész egyedi játékmenettel bíró alkotással jelentkeztek, a R.U.S.E. máig az egyetlen játékuk, amely konzolokra is elkészült. Ám még ez sem az első komoly sikerük, hiszen ahhoz egészen 2005-ig kell visszarepülnünk az időben: ekkor jelent meg az Act of War: Direct Action, amely akkor legfeljebb azért nem tűnt ki különösebben a tömegből, mert még volt tömeg. Akkoriban még készültek valósidejű stratégiák, nem úgy, mint manapság... A srácok közel tíz évvel később érezték elérkezettnek az időt, hogy elővegyék az akkori koncepciót, egy picit leporolgassák, majd hanyagul odadobják a tervezőasztalra. Fogták a játék legfontosabb elemeit, ezeket kiemelték, majd minden mást lesöpörtek az asztalról, hogy helyet adjanak az új ötleteknek. Így kezdtek bele az Act of Aggression fejlesztésébe, amelynek premierje már a nyakunkon van. Szerencsére a fejlesztők néhány héttel a megjelenés előtt az előrendelőknek (és persze nekünk) elérhetővé tették a béta változatot. Erről szól a következő pár bekezdés.
Az Act of Aggression egy fiktív közeljövőben játszódik, és három frakció, a US Army, a Chimera és a Cartel háborúskodását dolgozza fel. Nem egy sokadik világégés utáni világot kapunk, hanem egy nagyon is virágzót, amely épp a sokadik világégés küszöbén áll. Mivel a béta változatban a kampányt nem lehet kipróbálni, mindössze arra támaszkodhatunk, ami infót a hivatalos oldalon találunk. Eszerint egy igazi politikai játszma kellős közepébe csöppenünk, az eseményeket pedig több szemszögből is megismerhetjük majd. A tervek szerint egyik frakció küldetései egészítik majd ki a másikét, így folyamatosan jutunk újabb és újabb információk birtokába, amelyek segítenek összerakni a háttérben meghúzódó hatalmak játszmáit.
A béta változatba kifejezetten a többjátékos módot hivatott bemutatni, de kipróbálhatjuk benne a skirmish játékmódot is. Ebben a három frakció közül kettő, a US Army és a Chimera kapott helyet, vagyis a fejlesztők a teljes játékra is szeretnének néhány újdonságot megtartani.
Az Act of Aggression játékmenetét nagyon könnyű röviden leírni: tipikusan ’90-es évekbeli valósidejű stratégia, bázisépítéssel, nyersanyaggyűjtéssel és hadseregtoborzással. Persze mindezt azért bővebben is ki lehet fejteni, és úgy mindjárt jóval árnyaltabbá válik a dolog. A pályaválasztás után, a küldetés indítása előtt beállíthatjuk, hogy honnan szeretnénk indulni, melyik frakciót képviseljük, hány és milyen erősségű ellenféllel néznénk szembe (vagy kinek az oldalán harcolnánk), valamint a nyersanyagok mennyiségét és eloszlását, az időlimitet és hasonlókat. Ezek zöme a bétában nem elérhető, de legalább sejthetjük, mi vár ránk a teljes verzióban.
Ha mindezzel megvagyunk, már indulhat is a móka. A küldetés elején mindössze egy központi épületünk van, amely a nyersanyagok tárolása mellett a különféle épületek felhúzásáért felelős. Első körben érdemes felmérni, hogy milyen nyersanyagok vannak a közelben, és azok vonzáskörzetébe felállítani a finomítókat. Nyersanyagból egyébként többféle van, az olajtól az alumíniumon át egészen a ritka földfémekig. Ezek kibányászása nem a szokásos módon történik (vagyis nem kell hozzá külön jármű, ami a lelőhelyről elszállítja a finomítóba a holmit): a finomítóknak van egy bizonyos vonzáskörzetük, amin belül képesek a nyersanyagokat feldolgozni, így azt mindig a lelőhelyek közvetlen közelébe kell felépíteni.
Ha már biztosítottuk nyersanyagellátásunkat, jöhetnek a további elsőszintű épületek, mint a barakkok, a könnyű páncélosok szerelőcsarnokai és hasonlók. A játék az épületeket több szintre sorolja, de a magasabb szinteket előbb ki kell fejleszteni – persze nyersanyagért cserébe. Mint minden valamirevaló valósidejű stratégiában, a végső cél a minél ütőképesebb hadsereg felállítása, ehhez pedig idővel mindenféle épületeket fel kell húznunk, mivel azokban toborozhatjuk az egyre keményebb egységeket.
E téren is a hagyományokat követi a Eugen Systems, ám a bázis felépítésében már vannak egyedi megoldások. Ilyen, hogy nem rakhatjuk le akárhová az új épületeket: a központi épületnek is van egy bizonyos vonzáskörzete, amelyen belül lehet építkezni, ezt viszont apránként bővíthetjük is. Emellett érdemes idővel újabb központokat létrehozni a térkép stratégiailag fontos részein, hogy az ottani nyersanyagokhoz is hozzáférjünk.
A bétában elsősorban a gép ellen játszottam, hogy a mesterséges intelligenciáról is képet kapjak. E téren feltűnt, hogy bizony már könnyű és közepes fokozaton is képes a gép jóval gyorsabban fejlődni nálam. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a bétában semmiféle oktatómód nincs, így a fontosabb folyamatokat élesben, saját magamnak kellett kitapasztalnom. Nem mindegy például, hogy milyen épületeket milyen sorrendben húzunk fel. Míg más játékoknál elég eleinte néhány tucat gyalogos egységgel megszállni a bázis környékét, itt az MI akár 5-10 perc játék után már egész komoly sereggel kopogtat be az ajtón, amely röhögve gázol át a gyalogosokon. Egységeink egyébként nem feltétlenül kell, hogy meghaljanak a harctéren, a sebesülteket kórházba szállíthatjuk, az ellenséget pedig börtönbe zárhatjuk. Minden egység különböző fejlesztésekkel tehető még ütőképesebbé, valamint egész jól sikerült egyensúlyba hozni őket: mindenki bizonyos típusú egységek ellen hatékony, a többiekkel szemben sokkal védtelenebb. Emellett a pályán található városokat is valósággal megszállhatjuk: minden épületbe helyezhetünk el katonákat, hogy azok rajtaüssenek a városokon áthaladó ellenséges egységeken.
Az Act of Aggression látványvilága kimondottan tetszetős. Egyrészt a stúdióra korábban is jellemző nagy zoomolási távolság itt is jelen van, vagyis megcsodálhatjuk tankjainkat egészen közelről, de persze a csatateret madártávlatból látjuk át a legjobban. Végül van még egy szatellit nézet is, amelyben egységeink és épületeink csak sematikus ábrákként jelennek meg, cserébe itt a legkönnyebb megtervezni a csapatmozgásokat és figyelemmel kísérni az eseményeket.
Amennyire jól néznek ki az épületek, a környezet, a járművek és a katonák, annyira nincs komoly gépigénye a játéknak. A töltési idő nagyon rövid, emellett a legmagasabb beállítások mellett is stabilan fut a játék, ezért piros pont jár a fejlesztőknek. Az effektek mind rendben vannak, a környezet pusztítható, van itt minden, ami egy valósidejű stratégiához (látvány terén) kell. Összességében legutóbb a 2010-es World in Conflict volt rám ilyen hatással, bár az akkor még ennél is sokkal szebbnek tűnt.
Az Act of Aggression már a bejelentésekor is felkeltette az érdeklődésem, ami a béta alapján csak erősödött. Pár összecsapás lejátszása után van bennem egy kis félsz, hogy a végleges kiadásból már hiányozni fog az újdonság varázsa, hiszen a bétában is elég átfogó képet kaptam a játékmenetről és a grafikáról. Cserébe egy – a történet és a játékmenet adagolása szempontjából – jól felépített kampány sokat dobhat a játékon azoknak is, akik korábban előrendelték, így a bétához is hozzáférnek. Hogy képes lesz-e hosszabb távon is megvetni a lábát a piacon, az egyelőre kérdéses, mivel túl sok újítást nem hoz a műfajba, ugyanakkor alig akad konkurenciája, ez pedig a Eugen Systems malmára hajthatja a vizet. Erre a kérdésre szeptember 2. után kapjuk meg a választ.
