A Xeno univerzum szülőatyja, Tetsuya Takahashi olyan, ma már kultikusnak számító játékok fejlesztésében való közreműködéssel kezdte pályafutását, mint a Final Fantasy IV, V és VI, vagy a Chrono Trigger. Akkor még a Square (a mai Square Enix) színeiben, nem kevés tapasztalattal a háta mögött nekilátott egy vadonatúj RPG megírásának, amelyet eredetileg Final Fantasy VII címen akart piacra dobni. A halhatatlan szériához túl sötétre és bonyolultra sikerült koncepció miatt azonban a kiadó úgy döntött, legyen ez a kezdő darabja egy új sorozatnak, amely a Xenogears nevet kapta. A játékot eredetileg hat epizódosra tervezték, de az első rész piacra kerülése után csakhamar kiderült Takahashi mester számára, hogy itt bizony neki több babér nem terem, mert a Final Fantasy marad a Square legfőbb zászlóshajója. Fogta hát a motyóját, és 1999-ben megalkotta saját szoftverfejlesztő cégét, a Monolith Softot, amely azonmód nekilátott immár a Namco égisze alatt a Xeno játékok egy új, ismételten hexalógiának tervezett szériájának, a Xenosagának, amely azonban végül csak trilógia lett, néhány spin-off epizóddal kiegészítve. Időközben a Monolith Softot felvásárolta a Nintendo, és egy ismételten megújult Xeno játék, a Xenoblade Chronicles fejlesztését támogatta nagy erőkkel, amely az öreg kontinensen 2011-ben került a boltok polcaira, kizárólag az akkori uralkodó Wii-re. 2013 januárjában aztán szárnyra keltek híresztelések egy készülő, új Monolith Soft projektről, amelyről a 2014-es E3-on rántotta le a japán óriás a leplet. A Xenoblade Chronicles X az eredeti Xenoblade Chronicles szellemi örököseként végül idehaza tavaly év végén vált elérhetővé, és a Nintendo olyannyira nem kis reményeket fűzött hozzá, hogy a játék mindjárt gépcsomaggal bundle-ban is a boltok polcaira került. Elöljáróban annyit mondanék el játéktörténeti eszmefuttatásom végére érve, hogy bizony megalapozott ez a magabiztosság, mert a program sikerrel pályázhat a legjobb 2015-ös Nintendo-exkluzív játék címére.
Karakterünk az emberiség megmentéséért felelős BLADE egység egyik katonája.
Az alaptörténet szerint 2054-ben a Föld végveszélybe kerül, amikor két idegen faj a bolygó közvetlen közelében készül a kettejük között dúló háború végső összecsapására. Minden nagyváros hatalmas mentőhajókat indít a lakosok kimenekítésére, de csak néhány jár sikerrel, köztük a Los Angelesből induló White Whale. Két esztendővel később a Mira bolygó közelében ismét rájuk talál az őket szökött prédának tekintő egyik idegen faj, a ganglionok, és a velük folytatott ütközet kényszerleszállásra készteti a Fehér Bálna legénységét. A számkivetett embereknek amellett, hogy alkalmazkodniuk kell új környezetükhöz, együtt kell működniük az őslakosokkal, ki kell ismerniük a planéta sajátosságait, fel kell fedezniük annak helyszíneit és meg kell alapítsák Új Los Angeles városát, ahol pedig továbbra is küzdeniük kell az őket mindenáron levadászni akaró ganglionok kegyetlen hordáival. Karakterünk az emberiség megmentéséért felelős BLADE egység egyik katonája, aki társaival együtt meg kell találja a fajunk fennmaradásához nélkülözhetetlen Lifepod névre keresztelt leszállóegységet, ami ha rossz kezekbe kerül, akkor bizony nekünk befellegzett. Ez eddig nem túl eredeti koncepció, valljuk be, de nem is ez az, ami a programot kiemeli a tömegből.
A nyílt világú játéktér és a Mira bolygó teremtményei a szó valamennyi értelmében hatalmasak. Az embert először le is taglózza az a robosztus terület, a gigászi méretű organikus és mechanikus teremtmények hada, és a magasabbnál magasabb hegyormok erdeje, amellyel találkozik. A legkisebb pók is akkora, hogy akadnak náluk kisebb lakások bőven idehaza. Nincs az a kósza ellenfél, aki mellett ne tűnnénk Középfölde hobbitjainak, a legfinomabban szólva is. Szerencsére nem mindegyikük barátságtalan, de így is számtalanszor kerülünk agresszív véleménycserét kívánó szituációba. A magunk karaktere mellett három, az MI által vezérelt emberünkkel valós időben vehetjük fel a küzdelmet a különféle dögökkel. Ehhez mindenkinek egy közelharci és egy távolsági fegyver, no meg a karakterosztályától függő, itt artnak nevezett (kb. a képességek megfelelője) védekező- vagy támadókészség áll a rendelkezésére. Ezek használata természetesen igényel némi újratöltődést, amit a taktika részeként különféle eszközökkel fel is gyorsíthatunk. Ahogy fejlődünk, újabb artok nyílnak meg számunkra, amelyeket minden új szint elérésekor egy-egy, az osztályunktól függő skill egészít ki. Ezek a skillek, alaposabban kiismerve őket egy harci pontrendszert tesznek elérhetővé, amelyek segítségével végső soron mindenki kialakíthatja a maga legkézreállóbb, leghalálosabb harci stílusát, így ez az összetett, totál személyre szabható fejlődési rendszer is rákésztet bennünket a grandiózus játékhoz való rendszeres vissza-visszatérésre.
A harcorientált játékmenet egyik legsarkalatosabb eleme a gyógyulási rendszer. Ez a más játékokból megszokott metódusok (varázslatok, gyógyitalok stb.) helyett egyfajta, a harc közbeni történésektől függően beinduló quick time eventeken alapuló szisztémát alkalmaz. Ezek során egy Soul Voicesnak nevezett rendszerben kell előre kiválasztott változók útján a komplett küzdelemre meghatároznunk, hogy bizonyos helyzetekben milyen gyógyító-erősítő folyamatok lépjenek életbe. Ez a módszer egyfelől abszolút nem szokványos, másfelől igen rizikós is tud lenni, minekutána a teljes irányítást automatizálja, és kiveszi a döntéseket a kezünkből.
A fő sztorit fejezetekre osztották, amelyek során rengeteg mellékküldetést is elvégezhetünk. Ezek a mindössze néhány perctől a több órát igénybe vevőkig terjednek, és Mira folyamatos felfedezését is megkövetelik. A megfelelő pontokon új harcosokat verbuválhatunk, ha úgy látjuk jónak, vagy akár játékbeli pénzért más játékosok az interneten megosztott karaktereit is felbérelhetjük, ha egy speciális vagy tápos szövetségesre van szükségünk egy feladat elvégzéséhez.
Több tíz órányi játék után megszerezzük a játék egyik legjobb dolgát, a skelleknek nevezett óriásrobotokat.
Alapfelszerelésünk természetesen egy jó szerepjátéktól elvárható módon nem túl ütős, így nem árt felfejlesztenünk. Ehhez a küldetések mellett egy nyersanyag- és információgyűjtő hálózatot is ki kell alakítsunk. Az így nyerhető miránium az elsődleges és legfontosabb nyersanyag a mind jobb, akár egzotikus cuccok megszerzéséhez, illetve kifejlesztéséhez, így itt ezeket elsősorban a többi játékban gyakran megszokottól eltérően nem küldetések elvégzéséért vagy főbossok lenyomásáért kapjuk. Több tíz órányi játék, fejlődés és fejlesztés után végre megszerezzük a Xenoblade Chronicles X egyik legjobb feature-ét, a skelleknek nevezett, amolyan Transformerek módjára különféle járművekké is átalakítható óriásrobotokat. Ezek pilótaülésébe pattanva sokkal könnyebben hidalhatunk át nagy távolságokat (például repülővé alakulva), immár eséllyel vehetjük fel a harcot eddig legyőzhetetlen ellenfelekkel, és úgy egyáltalán: minden sokkal könnyebbé válik. Természetesen belőlük is számtalan típus van, amelyeknek minden porcikája fejleszthető, így a biomechanikus eszközökkel folytatott harcokkal is elleszünk jó darabig – hogy a kifejezetten ezekkel végrehajtható rengeteg küldetést és kihívást már csak a teljesség kedvéért említsem.
A képi világ a vetélytársakhoz képest jóval gyengébb hardveren is igen impozáns.
A képi világ a vetélytársakhoz képest jóval gyengébb hardveren is igen impozáns, ez adja a játék egyik legnagyobb hangulati elemét. A tájak, a lények, a robotok mind nagyon szép megvalósítást kaptak, ami egy ízig-vérig japán alkotástól el is várható. Amivel azonban nem tudtam megbarátkozni, az a számomra a hasonló programok esetében mindig „túlontúl japánnak” ható zenebona, és a rossznak ugyan nem mondható, de kiemelkedőnek sem nevezhető szinkron. Az ehhez hasonlóan orbitális méretű, akár több száz órányi szórakozást kínáló alkotások egyik rákfenéje, nevezetesen a repetitív háttérszövegek is jelen vannak, de ezen azért túl lehet lépni. A kontroller érintőképernyője egyéb megjelenítőt is alkalmazva különféle úti célokat, térképeket és számos információt tüntet fel, míg televízió vagy egyéb masina nélkül azon játszható végig a program. A fentiekben hosszasan ecsetelt harci, gyógyulási és fejlődési, fejlesztési rendszert igen alaposan ki kell ismerjük, amihez azonban nem túl sok mankót kapunk a programtól, ami sok játékos kedvét szegheti. Érdemes azonban magunknak kikaparni a szükséges tudást és tapasztalatot, mert utána egy hatalmas élménnyel gazdagodhatunk, amit kár lenne kihagyni.
Tetsuya Takahashi majd’ két évtizeddel ezelőtt meg akarta alkotni a Final Fantasy VII-et, ám a sors furcsa fintoraként helyette valami teljesen mást teremtett meg. A Xeno univerzum szerepjátékai immár harmadik generációjukat élik, amelynek legújabb darabja a Wii U-kizárólagos Xenoblade Chronicles X. Aki túl tud lendülni a kezdeti véres verítékkel tarkított, jószerével autodidakta módon folytatott tanulási fázison, az egy, a szó valamennyi értelmében véve grandiózus alkotással lehet gazdagabb, ami minden Nintendo tulajdonos számára kötelező darab. Nagyon nem lennék meglepve, ha a játék számos kitüntető címmel gazdagodna a közeljövőben. Meg is érdemelné.
