NBA Live, NBA 2K... és hirtelen több NBA-játék nem is jut eszembe. Nem is baj, hisz e két széria az elmúlt években bőven ellátta a profi kosárlabda szerelemeseit jobb és kevésbé jó videojáték-adaptációkkal. Most épp a 2K Sports ül a trónon, de idén talán az EA Sports is megrázza magát. Ki tudja. Na de ennyit elég is a két nagyról beszélni, mert ez az írás bizony a kettejük farvizén szörföző kistesóról szól. Bizony, az NBA Playgrounds nem más, mint a két gigász eltitkolt kisöccse, amely egyszerre imádnivalóan rakoncátlan, és idegesítően éretlen.
Az NBA Playgrounds a Saber Interactive boszorkánykonyhájában látta meg a napvilágot, akik egész érdekes játékokon dolgoztak az elmúlt években, de sportjáték egy sem volt köztük. Éppen ezért ezt az egész kosárlabda dolgot sem a szimuláció, hanem a könnyed szórakozás, az arcade irányból közelítették meg. Ez érződik is a játék minden egyes porcikáján, ezzel pedig az első pillanattól könnyen megoszthatja a közönségét. Már a menü is erősen a ’90-es évek végét idézi, ami egyáltalán nem baj. Itt az első indításkor még csak az egyszerű kihívást, az exhibitiont választhatjuk, ahol nagyon a lényegre szorítkozva be is vezetnek minket a játékmenet rejtelmeibe. Ezt követően oldhatjuk fel a tornákat és az online játékmódot is. Előbbiben nem sok van, utóbbiban meg még kevesebben... (Reméljük, ez megváltozik később, amikor az online bajnokságok lehetőségével bővül a játék.)
De ha elkezdünk játszani! Utcai örömkosárlabdáról van itt szó kérem, kettő a kettő ellen, a lehető leglátványosabb zsákolásokkal, legpofátlanabb cselekkel és a legnagyobb sztárokkal. Vagy legalábbis egy részükkel. Mindezt a világ néhány pontján – Párizsban, New Yorkban, Sanghajban, Londonban és Las Vegasban – tehetjük meg. Minden pálya az adott város jellegzetességeit hordozza magán, Párizsban például francia zászló virít a palánkok alatt. De hiába a profi kosárlabda legnagyobb ászainak örömjátéka, a meccseket nagyjából annyian követik nyomon a helyszínen, mint egy átlagos hazai megye hármas focimeccset. Csak épp magot nem köpködnek közben.
Ha pedig már a körítésnél járunk, nem mehetünk el szó nélkül a játékosok mellett sem. Az NBA Playgroundsban szó szerint a legnagyobb arcok játszanak. Játékosaink ugyanis erősen elnagyolt formában jelennek meg a képernyőn, ami elsősorban a fejükre igaz. Amolyan karikatúrákkal fogunk játszani, ami kimondottan sokat dob a hangulaton – hiszen az egész játék könnyed és szórakoztató akar lenni. Pont, mint egy karikatúra. A játékosok mozgása teljesen egyforma, ugyanazokat a cseleket ugyanúgy hajtják végre, de ez egy arcade játéknál szintén nem róható fel negatívumként.
Az irányításhoz erősen ajánlott egy kontroller beszerzése, én egy ilyen játékot ki se próbálnék billentyűzettel. A vezérlést hamar ki lehet ismerni, semmi extrára nem kell gondolni. Egy gomb a dobás, egy a passz, egy pedig a sprintelésért felelős. Cselezni a jobb analógkarral lehet, egy irány egy bizonyos csel. Persze lehet variálni a dolgokat, felugrás közben passzolni, alley-oop is van, de mocskos eszközökhöz is nyúlhatunk: ellökhetjük ellenfelünket. Utóbbit azért nem érdemes túlságosan erőltetni, ugyanis a játékban vannak speciális bónuszok is. Hogy ezeket előcsalhassuk, fel kell töltenünk egy mércét. Ehhez pedig sikeres akciókat kell vezetni: elvenni a labdát, blokkolni, zsákolni, eredményesen cselezni és hasonlók. Ezek töltik mércénket, ám a szabálytalansággal lenullázhatjuk azt.
Sajnos az irányítás ugyan könnyen kiismerhető, de sokszor elég pontatlan marad. Hiába engedtem el a labdát a tökéletes pillanatban (vagyis a megfelelő mérce kellős közepén), az a legprofibb játékos esetében is hajlamos mellémenni. Ugyanígy a lepattanót is nehéz megszerezni, hiszen sokszor nem érezni jól a játéktér mélységét. A mesterséges intelligenciáról sem lehet ódákat zengeni, cseppet sem viselkedik valósághűen. Előfordult, hogy egyetlen ponttal vezettem az utolsó másodpercekben és a gép támadott, de még csak meg sem próbálta rádobni, hagyta, hogy leperegjen az idő.
Tartalom terén vannak jó ötletek. Van szintlépés a játékban, amely ránk és a kiválasztott játékosainkra is érvényes. Mi minden szintlépésnél véletlenszerűen kapunk újabb játékosokat, míg azok szintlépésnél új mozdulatokat tanulnak. A játékosokat amolyan lutra-albumszerűen, zacskók kibontásával kapjuk meg, mindig ötöt. Ha egy játékost többször is megkapunk, akkor az automatikusan szintet lép. Ez szórakoztató és izgalmas eleme a játéknak, főleg, amikor egy igazi legendát húzunk ki, mint Scottie Pippen.
Az NBA Playgrounds egy szórakoztató, de messze nem tökéletes játék. Aki szereti a kosárlabdát, az biztosan jól fog vele így is szórakozni, látva az irreális zsákolásokat és a vicces karaktereket. Sajnos akadnak benne hibák, az Alt-Tabolást például nagyon nem szereti. Ennek ellenére bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti a hasonló alkotásokat, mert valljuk be: nem sok hasonlóval találkozni. Arra pedig jó, hogy az NBA Live 18 vagy az NBA 2K18 érkezéséig elüssük vele az időt.
