25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Pro Evolution Soccer 2018

A régi stoplis idén is ott szorít, ahol tavaly, és ezen a vadonatúj cipőfűző sem segít.

Írta: GeryG

Az elmúlt években abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy egy kivételével az összes Pro Evolution Soccer epizódot én tesztelhettem. Számomra ez nagy öröm, hiszen szeretem a focit, hétről hétre én is követem a kedvenc csapataim meccseit, és mindig gyermekien naiv elvárásokkal ülök le egy-egy válogatott mérkőzés elé is.
Azt hiszem, felesleges tömött sorokban írnom napjaink videojátékos viszonyairól, már ami a focit érinti. A lényeg, hogy két rivális széria csap össze minden ősszel, immáron hosszú-hosszú évek óta. És hol egyik, hol másik sorozat kerekedik felül. Tavaly egyértelműen a FIFA 17 lett a befutó, hiszen hiába a beharangozott licencek a PES oldalán, az a néhány sztárcsapat nem menthette meg az egyébként elődeihez képest alig változott játékot. Érdekes, hogy idén valahogy sokkal kevésbé pörögtek fel a marketingesek a Konami háza táján, legalábbis én kevésbé érzékeltem, hogy az arcomba tolnák, mennyire innovatív és nagyszerű lesz az idei rész. Most már azt is tudom, hogy miért nem. Mert nem lett az.

Pro Evolution Soccer 2018

A napokban megérkezett Pro Evolution Soccer 2018-at nagyon röviden is lehetne jellemezni: nagyjából teljesen ugyanaz, mint az előző részek. Tartalom tekintetében mindenképp, a látványon talán csiszoltak valamit, a játékmenetet viszont kicsit nehezebb azért megítélni. Éppen ezért gondoltam egy merészet, és előkotortam a Pro Evolution Soccer 2017 lemezét is. Egy gyors letöltés és telepítés után pedig kétszer egymás után lejátszottam ugyanazt a meccset, először a tavalyi, majd az idei részben. Lehet, hogy csak bennem van a hiba, de én bizony gyakorlatilag ugyanazt az élményt, játékmenetet, részletességet kaptam. Cseppet sem tűnt úgy, hogy a játékosok mozgása dinamikusabb, kidolgozottabb lenne. Nem éreztem azt, hogy az irányítás sokkal finomabbá, pontosabbá vált volna. Persze ezt meg is lehet fordítani: már a tavalyi PES játékmenetével sem volt baj, e téren nem vallott kudarcot a széria jó néhány éve, így felesleges is lenne ezen drasztikusan változtatni. Így mindössze néhány apróbb, inkább kozmetikai változtatás érhető tetten: például kapuskirúgásnál eltűnt a már-már retrónak számító, stilizált ív, amely a labda útját mutatja.

Pro Evolution Soccer 2018

A játékmenet terén tehát nem nagyon tapasztaltam előrelépést. Sebaj, majd tartalom terén! A PES legnagyobb konkurenssel szembeni hátránya kezdettől fogva a licencek terén érhető tetten. Míg a FIFA-sorozat gyakorlatilag csak licencelt ligákkal, csapatokkal és játékosokkal operál, addig a PES bizony továbbra is rá van kényszerülve, hogy kitalált csapatnevekkel és játékosokkal töltse fel a ligákat. Cserébe kapunk licencelt UEFA kupákat, így végigjátszhatjuk a BL és az EL mérkőzéseit. Ahogy azt már tavaly nagy dirrel-dúrral beharangozták, vannak olyan sztárklubok, amelyekkel teljes körű szerződést kötöttek, így az FC Barcelona, a Borussia Dortmund, az Atletico Madrid vagy épp a Liverpool FC a valóságnak tökéletesen megfelelő formában került bele a játékba. Vagyis csak majdnem. Számomra talán az egyik legnagyobb (kellemetlen) meglepetést épp e csapatok okozták. Ha már egyszer ennyire arra épít a Konami, hogy milyen szoros kapcsolatot ápolnak a Barcelona csapatával, akkor talán illene naprakészen tartani a játékosállományt. A foci világában picit is jártasak (mások meg úgysem játszanak ilyen játékokkal) még akkor is tisztában vannak az idei nyár átigazolási mizériájával, ha történetesen nem szeretik a gránátvörös-kék egyesületet. Történt ugyanis, hogy Neymar történelmi összegért tette át székhelyét Párizsba a PSG-hez, ezzel komoly bajba sodorva korábbi csapatát. Azok ugyanis csak az utolsó utáni pillanatban tudták leigazolni a Dortmundból Dembelét – szintén csillagászati összegekért. Nos, ebből az egészből a világon semmi sem került bele a PES 2018-ba. Sem más idei átigazolásokból. És ez azért is fura és nehezen megbocsátható, mert az átigazolási piac már szeptember elején bezárult, a játék pedig szeptember közepén került a boltok polcaira. Oké, lehet mondani, hogy két héttel a premier előtt már nem lehet belenyúlni a játék tartalmába. De épp most, amikor a premiernapi frissítések korát éljük, azt hiszem, ez nem lehet kifogás. Már csak azért sem, mert rengeteg igazolás már sok-sok héttel ezelőtt lezárult, így ezeket könnyedén be lehetett volna tenni a játékba is. Talán majd jön egy frissítés később, ami ezt korrigálja, de így kimondható: tartalom terén a Pro Evolution Soccer 2018 nem több mint az újraskinezett PES 2017.

Pro Evolution Soccer 2018

Oké, kimorogtam magam a szokásos tartalmi hiányosságok felett. Ezeket a PC-s változatban, ha más nem, hát a rajongók biztosan javítják majd. Persze ettől még a PES 2018 nem rossz, sőt. Aki szereti a széria kissé „szimulátorosabb” játékmenetét, az idén sem fog csalódni benne. Grafika terén érezhető némi előrelépés. Az arcok valamivel részletesebbé váltak, bár az ismertebb játékosok eddig is felismerhetőek voltak. Sajnos a LoD (level of detail) jó focis szokás szerint most is elég elnagyolt, vagyis amíg egy játékos közelről nagyon élethű, addig a távolabbi kameraállásnál (amit a meccsek 99%-ában használunk) már csak baltával faragott pálcikaemberkék szaladgálnak a pályán.

Pro Evolution Soccer 2018

Kinek ajánlanám a Pro Evolution Soccer 2018-at? Leginkább a széria rajongóinak. Azoknak, akik túl tudnak lendülni a sorozat hiányosságain, akiknek a szimulátorjellegű játékmenet sokkal fontosabb a tartalomnál. Ők biztosan idén is megtalálják számításukat, hiszen a PES már évek óta elég magas szintet képvisel. Kaptunk ugyan apróbb fejlesztéseket, amelyek jól is működnek (például az új 3 vs 3 kooperatív mód), de az igazán nagy fejlesztésekről idén le kell mondani. Talán jövőre...

A Pro Evolution Soccer 2018 PC-re, PlayStation 4-re és 3-ra, valamint Xbox One-ra és 360-ra jelent meg. A cikk a PS4-es verzió alapján készült.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Kooperatív játékmód.
  • Szokásos, magas színvonalú játékmenet és pontos irányítás.
Negatívumok
  • Szokásos hiányosságok tartalom terén.
  • Érdemi fejlesztést nagyítóval is alig találni.
  • Az egésznek újraszínezett PES 2017 feelingje van...

További képek

  • Pro Evolution Soccer 2018
  • Pro Evolution Soccer 2018
  • Pro Evolution Soccer 2018

Pro Evolution Soccer 2018

Platform:

Fejlesztő: Konami

Kiadó: Konami

Megjelenés:
2017. szeptember 15. PC
n/a: PS3, PS4, X360, X1

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!