Azon tűnődöm, hogy a „sétaszimulátor”, mint műfaj, mikor is jelent meg... Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha az 1995-ös Myst című játékot teszem meg az ősapának, hiszen itt egy szigetet járhattunk be nagyjából szabadon (amennyit a kor technikai színvonala megengedett), csak itt még bőven akadtak fejtörők – amik a 2012-es ősanya Dear Estherből már teljesen hiányoztak. A portlandi 12 East Games új sétaszimulátora visszahozta a puzzle elemeket, egy kis csavarral megfűszerezve.
Ez a csavar pedig nem más, mint a szövegbevitel klasszikus módja – azaz kicsi ujjacskáinkkal pötyörésznünk kell a billentyűzeten. Az érettebb ifjúság képviselői biztos emlékeznek még azokra a régi-régi kalandjátékokra, ahol a parancsainkat begépelve adhattuk ki (open door, pick up bucket stb.) – a Trackless valahol ennek állít egy sajátos emléket, illetve próbálja (jobb szó híján) rebootolni. Hogy csavarjon még egyet a dolgon, egyetlen szót írhatunk be csupán az adott helyeken, mégpedig igéket. Többféle megoldás is lehet, és annál több pontot kapunk, minél kifejezőbb szót találunk, illetve ha nem ismételjük magunkat. Pont emiatt ugyan közepes angoltudással is játszható a játék, de igazán élvezni és kimaxolni csak alapos nyelvismerettel lehet. A megfelelő kifejezés beírása oldja meg a feladványokat, így haladunk tovább a történetben; és attól függően, milyen ügyesen játszottunk a szavakkal, kapjuk meg a háromféle befejezés egyikét (egy végigjátszás egyébként olyan két és fél-három óra körül van).
A látvány is megér egy misét: igen erősen képregényszerű, és kissé régimódi is, de szándékosan. Emlékeztek még a Doom vagy a Duke Nukem mindig a játékos felé forduló „papírmasé” tárgyaira, hulláira? Itt is ugyanez van a szereplők és pár tereptárgy esetében, csak ezúttal nem a technikai korlátok, hanem a művészi hatás miatt. Nekem nagyon bejött ez a kissé minimalista stílus, akárcsak a zene. Nem ismerem a Makeup and Vanity Set nevű formációt, ami elkövette a játék dallamait, de ezen igyekszek majd változtatni, mert tökéletesen összepasszol a látvánnyal, a hangulattal és persze a történettel.
A Trackless újabb kiváló példája annak, hogy a független kis fejlesztők kísérletezései bizony nem hiábavalóak – egy újabb gyöngyszem született a megszokott taposómalomból történt elszökés következtében. Ennek ellenére mégsem merem bártan, csak félve ajánlani, mégpedig két okból: egyrészt a kvázi megkövetelt angol nyelvtudás miatt, másrészt a kvázi megkövetelt nyitottság miatt – nem vagyok benne biztos, hogy minden játékos a helyén tudja kezelni ezt a fajta játékmenetet és atmoszférát.
