A német HandyGames lassan 20 éve már, hogy kisebb-nagyobb játékokkal próbálja felhőtlen szórakozásunkat biztosítani, mind fejlesztőként, mind kiadóként. Portfóliójukban akadnak jobban (pl. Giana Sisters: Twisted Dreams) és kevésbé jól sikerült darabok is (khm, Jagged Alliance: Rage), így aztán nem túl magas elvárásokkal, óvatos duhajként vettem kezembe a Switchemet, hogy legújabb alkotásukról eldöntsem, mennyi is az annyi.
A játék címéből sejthetően itt most sárkányokat kell eregetnünk, mindezt rendkívül kompetitív módon. Lufikat pukkasztunk, szellemekre vadászunk, meteoritokat kerülgetünk, megpróbáljuk ellopni a másik farkát, méhecskét etetünk, légörvényektől menekülünk – összesen tízféle módon mérhetjük össze ügyességünket három másik, velünk egy légtérben tartózkodó ismerősünkkel (vagy akár vadidegenekkel – nem tisztem megítélni mások ismerkedési szokásait), ha van elég Joy-Conunk (egy fél elég egy embernek (?), ergo alapfelszereléssel bíró Switchen már ketten tudnak játszani).
Sárkányunk irányítása tulajdonképpen nem nehéz, viszont a környezet nem teszi egyszerűvé a dolgot. A játéktér széle felé haladva valahogy mindig lesz szél, ami visszafúj minket; aztán ott vannak az egyes játékmódok nehezítései (például a rakéták, légörvények, gesztenyék stb.), plusz a felszedhető power-upok jó része is arról szól, hogy kitolhassunk a másikkal, mondjuk egy kövér villám képében, amely instant a földre küldi könnyű kis repülő tákolmányunk. Tudunk boostolni is, ez jól jön, ha szorult helyzetből vágnánk ki magunkat, de mivel alapból kicsit talán túlérzékeny az irányítás, nem árt ésszel használni.
Ezt a katyvasznak tűnő valamit pedig egy sztori mód próbálja meg összefogni, ahol az általunk alakított vagány sárkányreptető srác kiáll a sárkányreptetést utáló polgármester ellen – és odáig persze kanyargós út vezet. Igen, elég bárgyú történet, de legalább egy pillanatig sem akarja magát komolyan venni – viszont kár, hogy a humora amolyan finoman cizellált átmenet a debil és a kretén között... A rajzfilmes grafikai stílus jól áll neki, a hangok és zenék szintén ezt az irányvonalat képviselik – jópofa, de igazából semmi különös.
Játék közben nekem egyre jobban a Mario Kart 8 ugrott be: tulajdonképpen ott is sok variációt kaptunk egy kvázi szimpla gokartversenyre. A Stunt Kite Party dettó ugyanez, csak sárkányreptetésre kihegyezve – no meg arra, hogy többedmagunkkal szórakozzunk egy jót rajta. Egyedül annyira szerintem nem buli, mert bár szeretem a kihívásokat, a cucc kicsit nehézre sikeredett, ráadásul nem lehet nehézségi szintet állítani. No meg nem árt, ha tévé is van a közelben, mert kézben tartva a konzolt elég aprócska is tud lenni egy ilyen sárkány...
A Stunt Kite Party az olcsó címek közé tartozik, és tulajdonképpen innen nézve nem csinálunk rossz boltot a megvásárlásával. Messze nem korszakalkotó, de szórakoztatni, kikapcsolni remekül tud az apróbb bakik ellenére is. Ennyiért érdemes beszerezni, ha a társaság már unja a már megszokott partyjátékokat.
