Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Daymare: 1998

Daymare: 1998 teszt – Túltolt retro

A Plágium névre keresztelt nosztalgiavasútra váltottunk jegyet. A célállomás 1998.

2019.10.10. 22:42 | szerző: GeryG | Ismertető/teszt

Remekül indult az idei év, ugyanis a Resident Evil széria egyik legjobb epizódja, a Resident Evil 2 kapott egy zseniális remasterelt kiadást. Nemcsak grafikájában, de játékmenetében is pont úgy és pont annyit fejlődött, amennyire a sikerhez szükség volt, a sztori és a hangulat meg ugye eleve adott volt. Szóval a zombis túlélős játékok szerelmesei idén örülhettek egy remek játéknak. De örülhetnek-e még egynek? Lehet, de az nem feltétlenül jelen írásom tárgya, a Daymare: 1998 lesz. Jó-jó, nem kell egyből leírni a játékot, mert tulajdonképpen azt, amit kitűzött maga elé célul, azt maradéktalanul teljesíti is. Más kérdés, hogy ez jó-e nekünk.

Daymare: 1998 teszt – Túltolt retro

A Daymare: 1998-at fejlesztő Invader Studios már a 2016-os bejelentéskor sem rejtette véka alá, hogy ez bizony egy kalapemelés lesz a zombis túlélőjátékok királya, a Resident Evil előtt. A játékuk egészen pontosan a széria első és második részét vette alapul, azok játékmenetét és hangulatát próbálták meg lemásolni. Akkor persze még nem tudhatták, hogy a Capcom épp a második rész felújításán fáradozik, és végül olyan magasra teszi vele a mércét, amit piszok nehéz lesz bárkinek is megugrani. És a Daymare-nek már most elárulhatom, még alulról sem nagyon sikerült súrolnia ezt a bizonyos lécet.

Na, de ne legyünk ennyire szigorúak, lássuk, miről is van szó! Történetünk természetesen a címnek megfelelően 1998-ban játszódik. Adott egy szupertitkos katonai kutatóintézet, amelyet a Hexacor Biogenetics üzemeltet. Ebben a laborban egy olyan vegyszeren – mit szépítsük, vegyi fegyveren – dolgoznak, amely nemes egyszerűséggel vagy kiirtja egy város teljes lakosságát, vagy pechesebb napokon csoszogó, vérre szomjazó zombikká változtatja azokat. Ismerős? Menjünk tovább! Egy szép napon megszakad a kapcsolat a laborral, az utolsó adás pedig egy kétségbeesett segélykérés. Jön is a H.A.D.E.S. (Hexacore Advanced Division for Extraction and Search – imádom a játékfejlesztők névadási szokásait...) katonai egysége, hogy kimenekítse... na nem a túlélőket, hanem a dokumentumokat és a mintákat. A személyzet másodlagos, meg különben is, mire odaérnek a katonák, már úgyis mindenki zombi. Így is lett, első számú hősünkkel – egy Liev névre keresztelt, pökhendi, arrogáns, ultraantipatikus fazonnal – le is merészkedünk a létesítmény legmélyebb bugyraiba, hogy összeszedjünk minden bizonyítékot és szükséges anyagot a kísérletek máshol való folytatásához. Ez is ismerős, ugye...?

Daymare: 1998 teszt – Túltolt retro

Utunk során mindenféle biztonsági emberek, szkafanderes és fehér köpenyes kutatók, valamint egykor szép kosztümben feszítő irodisták még eleven porhüvelyei jönnek velünk szembe, akiket illik előzékenyen átsegíteni a túlvilágra. Csakhogy valamire való túlélőjátékhoz méltón lőszerből nem viszünk ám magunkkal túl sokat. Vagyis ez nem World War Z, hogy csípőből legéppuskázzunk mindent, ami mozog, nem érdekes, hogy a töltények 98%-a célt téveszt. Itt kérem, úgy fogunk örülni minden egyes megtalált tölténydoboznak, mint koldus a kiflicsücsöknek. A régi Resident Evilökhöz hasonlóan itt sem fog még a bugyinkról is tölténytár fityegni. Amikor egy szobában vagy folyosón az orrunk előtt tápászkodik fel egy vértócsába fagyott biztiőr, kétszer is meggondoljuk, hogy inkább diszkréten eloldalazunk mellette, még mielőtt végleg függőlegesbe (vagy görnyedtbe) küzdi magát.

A helyzetünkön az sem sokat segít, hogy hőseink – mert Lieven kívül még van másik kettő, Raven és Samuel is – nem szorongatnák meg Tell Vilmost egy célba lövő versenyen. Pisztollyal is képesek egy méteres távolságból is simán ellőni a felénk csoszogó zombi füle mellett. Szerencsére azonban a sima középosztálybeli élőholtak többsége két fejlövéstől meggondolja magát, és inkább visszacsuklik a földre. A játék eme részével nincs is különösebb gond. Van viszont sok minden mással. Karaktereink egy másnapos csiga sebességével közlekednek, kocogni még úgy, ahogy tudnak, de komolyabb sebességgel sprintelni – ennyit a különleges harci kiképzésről – legfeljebb 5-6 másodpercig képesek. Fürgeségüket csak a csuklósbuszokat idéző fordulékonyságuk múlja alul. Azt már meg sem említem (hopp, mégis), hogy karakterünk a képernyő nagyjából egyharmadát kitakarja, hogy még véletlenül se lássuk jól a környezetünket. Hol is láttunk ilyet korábban? Ja, megvan. A Resident Evil 2-ben...

Daymare: 1998 teszt – Túltolt retro

Van ám nekünk inventorynk, térképünk, életjel státuszunk és irattárunk is – mind integrálva a csuklónkra erősített monokróm kijelzőbe. Elhiszem, hogy a fejlesztők a ’90-es éveket akarták idézni játékukkal, de ennél elfuseráltabb megoldást ki se találhattak volna. A négy fő menüpont közötti navigálásnál már csak az inventoryban való navigálás körülményesebb. De már ezzel is találkozhattunk korábban: persze, hogy a Resident Evil 2-ben. Van viszont egy nagyon ötletes apróság, amit természetesen már láthattunk másol (kivételesen nem a RE2-ben). Fegyvereinket gyorsan és lassan is újra lehet tölteni. Lassan nyilván akkor érdemes, amikor épp nem lohol a nyakunkban egy zombi. Ilyenkor karakterünk komótosan tárat cserél, semmi érdekes. Ám a harc hevében kevésbé van idő a finomkodásra. A gyors tárazásnál a még bent lévő – nem feltétlenül üres – tárat egyszerűen kirántja a fegyverből és eldobja, hogy újat tegyen a helyére. Utólag ezeket a tárakat (még ha üresek is) nagyon fontos felszedegetni, mivel ezek nélkül idővel nem lenne mit a fegyverekbe tölteni. Tárak helyett ugyanis csak lőszeres dobozokat találhatunk, ezekből még nekünk kell átpakolni a muníciót a tárakba.

A Daymare: 1998 tényleg a ’90-es éveket idézi, és ezzel tehát teljesíti is eredeti célkitűzését. Teszi ezt a sok elemében darabos és nehézkes játékmenettel, és persze a Resident Evil epizódokat már-már pofátlanul másoló történetével. Lehet mondani, hogy jótól lopni nem bűn, de azért egy határt nem illik átlépni. Másfelől viszont azoknak, akik a januári Resident Evil 2-t már rojtosra játszották, viszont a zsánertől még mindig kellemes borzongás fut végig a hátukon, azoknak ez is nyújthat kellemes órákat. A grafika olyan, amilyen – se nem csúnya, se nem szép... áh, kit ámítok, a látványvilág is hűen tükrözi a 2000-es évek elejét... Az irányítás valóban az előző évezredből származik, épp csak a rögzített kamerakezelés nincs meg. A történet meg... hát Istenem... tényleg annyira követi a fent sokszor emlegetett széria forgatókönyvét, hogy már csak az Umbrellát helyettesítő Hood vállalat hiányzik belőle. Mondjuk a S.T.A.R. helyett kaptunk benne H.A.D.E.S.-t... ■

Daymare: 1998 teszt – Túltolt retro
Daymare: 1998 teszt – Túltolt retroDaymare: 1998 teszt – Túltolt retroDaymare: 1998 teszt – Túltolt retroDaymare: 1998 teszt – Túltolt retroDaymare: 1998 teszt – Túltolt retroDaymare: 1998 teszt – Túltolt retro

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

értékelés

Daymare: 1998

Pozitívumok
  • Tényleg a régi időket idézi
  • Egy ideig jól adagolt nehézség
Negatívumok
  • Nemcsak a hangulat, de a megvalósítás sok eleme is a ’90-es éveket idézi
  • Tökéletesen érdektelen történet még érdektelenebb hősökkel
  • A játék már-már pofátlanul koppintja a Resident Evil szériát, már csak a Hood nevű cég hiányzik belőle...
Daymare: 1998
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
Daymare: 1998

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló