Nem tudom, kit mennyire ért meglepetésként, hogy a Ubisoft táncoltató őrülete 10 éve boldogít és izzaszt minket. Én tavaly kapcsolódtam be a táncikába, de azt a korábbi évek során láttam az EGX kiállításon, mennyien tolonganak az épp aktuális rész kipróbálásának lehetőségéért – és nem is csodálom. (Az objektivitás látszatának fenntartása érdekében azért megjegyzem, hogy az aktuális Call of Dutyhoz többen álltak sorba. :D)

A platformlista egész érdekesre sikeredett: az Xbox One – PlayStation 4 – Nintendo Switch trió nem okoz meglepetést, a Nintendo Wii annál inkább: igen jó eséllyel ez az utolsó játék erre a gépre. Emellett Google Stadián is tiszteletét teszi, amikor beindul az a szolgáltatás, amin azért meglepődtem kicsit. PC most sincs: ennyire nincs fantázia bennük, vagy ennyire lusták? Vagy csak szimplán a legtöbb gamer gép körül nincs elég hely ugrálni, míg a konzolok azért mégis a nappaliban vannak bőséges hellyel körülöttük? Hmmm...
A címképernyő után nagyon meglepődtem: ugyanaz a menü fogadott, mint tavaly. Én nem mondom, hogy minden alkalommal fel kell találni a meleg vizet a kávéhoz, de azért némi fazonigazítás legalább a látszat kedvéért jól esett volna. Sebaj, legalább mindenki otthon érzi magát, aki esetleg táncikált már az előző résszel. Tavaly fanyalogtam egy sort azon, hogy gyakorlatilag nincsenek játékmódok, most kaptunk egy All Star módot, amely egy történetszerűséget mesél el nekünk: tíz dalt kell végigtáncolnunk az elmúlt tíz év Just Dance játékaiból, majd a végén a jutalomszámot végigugrálva egy exkluzív dal lesz a jutalmunk a szabad játékban. Ebben a módban felül ajánlásokat kapunk, mit gondol a játék, mely számok tetszenének nekünk, illetve innen érhetjük el a játékhoz járó 40 dal mellett az Unlimited előfizetés kb. 500 számból álló gyűjteményét – 30 nap elérés most is jár a játékkal. A Kids mód is megvan, ez is bővült 8 új dallal, ahogy megmaradt a Sweat mód is (csak aztán ne csalódjunk nagyot, hogy David Guetta: Titanium számát végigpörögve kevesebb kalóriát számol a gép, mint szerettük volna... :D). Ami újdonság még bekerült a játékba, az a co-op mód: partnerünkkel közösen dolgozhatunk a minél több csillagért.
Idén PlayStation 4-re kaptam meg a tesztpéldányt, és érdekes tapasztalat volt kipróbálni más irányítási módokat. Switchen tavaly csak a Joy-Con rázása játszott, és bár nem volt rossz, azért éreztem, hogy ebből többet is ki lehetne hozni. Idén a PlayStation Camera volt a fő fegyverem, és bár ez sem tökéletes, a kézrázogatásnál azért pontosabb, és kicsit könnyebb is jobb pontszámot elérni így. Kipróbáltam az okostelefonos irányítást is – és sajnos azt kell mondjam, ez így azért nem adja olyan jól. Biztos függ a használt telefontól is a pontosság, de szerintem már csak egy átlagos okostelefon méretéből és tömegéből adódóan sem tud versenyezni egy Joy-Connal – „kézrázásos” technikával egyértelműen a Nintendo a nyerő. Az Xbox verzió a mobilos megoldás mellett támogatja még a gamepad+Kinect vezérlést is, de a Microsoft mozgásérzékelőjét ma már nem feltétlenül egyszerű beszerezni, így a PS4 érzésem szerint igencsak előnyben van ilyen téren (és a PS Move-val ki sem tudtam próbálni, mivel ilyen eszközöm nincs) – mögötte szorosan a Switch jön. Szerintem a Wii Nunchuk kicsit kényelmetlenebb lehet a Joy-Connál a tömege miatt, amúgy pontosságban valami hasonló lehet.

Just Dance 2019
A házibuli videójátéka. És a pszichedelikus punk pandamacié!

Amit tavaly írtam az akkori részről, az tulajdonképpen most is áll: ez még mindig egy táncolható Spotify. Jó dolog, hogy kicsit reszeltek rajta, került bele egy alap sztorimód is, jó ötlet a co-op is – de alapvetően egy kicsit frissített Just Dance 2019-et kapunk a pénzünkért. Ha nem vagyunk nagyon rágerjedve a 2020-szal szállított dalokra, nem biztos, hogy érdemes azonnal a boltokba rohanni érte – a 2020 dallistája már az Unimited előfizetés része lett, így idővel a 2019 tulajok is hozzájutnak ezekhez. (Az amúgy jópofa, hogy a 2019 Switches eredményeimet látja a 2020 PS4-en.)