26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Egyéb

A Cyberpunk 2077 világa – Látlelet a jövőről

Betekintés a kulisszák mögé, avagy ez vár december 10-étől.

Írta: Sityi

Jómagam 1994. körül csöppentem bele a Cyberpunk 2020 világába, a barátaim és magam által szervezett középiskolai szerepjátékklub révén. Nem kis izgalommal kísérem már figyelemmel évek óta, hogy a CD Project RED mire lesz képes, mit tud a klasszikus pen&paper RPG-ből kihozni. Nos, erre még egy kicsit várnom, vármunk kell, de addig is kaptunk egy könyvet, ami a játék hátteréről mesél, nem is keveset. Hogy nekem különleges lesz ez az utazás, eddig is biztos volt – és most már még inkább az lesz, mivel könyvkritikát eddig még nem írtam. :-)

A bemutatásra kerülő könyvet láthatóan a tartósság jegyében tervezték. Az egyik fotón ott a régi Cyberpunk szabálykönyvem, ami puhafedeles, és sima papírra nyomtatták, csupán fekete-fehér illusztrációkkal. Nos, a keményfedeles A Cyberpunk 2077 világa ennek gyökeres ellentéte: jó minőségű fényes papírra került a sok szöveg és még több szép színes kép – és nem ragasztott, hanem kötött, ezzel is növelve a nívót. Persze nem akarom bántani azt a kb. 25 éves könyvet sem, csóró gimisként örültem, hogy azt meg tudtam venni.

A Cyberpunk 2077 világa – Látlelet a jövőről

Ami a tartalmat illeti, szép merítést kapunk. Szó esik a történelemről, nagyjából a ’90-es évektől; bemutatót kapunk a technológiákról, kezdve a járművektől a fegyvereken át a kiberverekig; szó esik Night City egyes negyedeiről; látleletet kapunk a társadalmi hierarchiáról; a legfontosabb bandákat és csoportokat is bemutatja nekünk a könyv; végül egy kis ízelítőt kapunk a cyberpunk életérzésből. Hogy mennyire lett részletes? Alapvetően nincs különösebb okom a panaszra, mert messze nem felületes az anyag, bár néha volt olyan érzésem, hogy egy-egy témát ki lehetett volna fejteni valamivel részletesebben. De ez könnyen lehet, hogy csak amiatt volt, mert én a régi szabálykönyvhöz is mértem valahol tudat alatt – az pedig azért más műfaj, hiszen alapvetően egy szabálykönyv dolga pont a szabályok elmagyarázása. De még ha ezt félre is tesszük, van pár részterület, amit a YouTube-on a Night City Wire kicsit jobban ki tudott bontani. Ennek ellenére (vagy épp ezért is) ez a könyv nem pótlék azokhoz a videókhoz, sőt, épp ellenkezőleg: ez érződik az alapnak, amit azok a videók bontanak ki specifikusabban a játékhoz. Én legalábbis nagyon reménykedem benne, hogy a most megjelenő Cyberpunk 2077 csak a kezdete lesz egy elképesztő sorozatnak.

A Cyberpunk 2077 világa – Látlelet a jövőről

A grafikai munka is remekül sikerült: kapunk screenshotokat a játékból, sok koncepciórajz is kidolgozásra került olyan szintre, hogy az szép illusztráció legyen a könyvben. Mókás, ahogy a reklámok ide is bejöttek, remekül adnak a hangulathoz. Nekem tetszettek az olyan apró részletek is, hogy lett reklám az eredeti szabálykönyvben a kibervereknél csupán említés szintjén felmerült Mr. Stud és Midnight Lady márkákhoz; de az is jópofa, hogy az impresszumban feltüntették, hogy a kiadvány a Night City Városi Tanács engedélyével jelent meg.

A Cyberpunk 2077 világa – Látlelet a jövőről

Azt hiszem, ezzel a könyvvel tökéletesen elüthető a kicsit hosszabbra sikerült várakozás a Cyberpunk 2077 megjelenéséig. És nem mellesleg játék közben, főleg az elején remek támpontot fog nyújtani a városi dzsungelben való túléléshez: melyik bandával ne akasszunk bajuszt, melyik terület mennyire biztonságos akár nappal is és így tovább. Persze tudom én, játék közben felfedezni ezeket maga is élmény – de karakterünk előélete alapján (nagyjából) helyi, így már tisztában van bizonyos dolgokkal. E remek könyv segítségével még jobban tudjuk a szerepünket játszani, és mindenképp kötelező a polcra tenni mindenkinek, aki nemcsak a játékot várja, de amúgy is rajongója a cyberpunk stílusnak, műfajnak.

A Cyberpunk 2077 világa – Látlelet a jövőről

A bemutatott könyvet az Fumax Kiadótól kaptuk.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Cyberpunk 2077

Platform:

Fejlesztő: CD Projekt RED

Kiadó: CD Projekt

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés: 2020. december 10.

Minimális rendszerigény: Több szint lett meghatározva, így talán egyszerűbb, ha itt nézitek meg.

» Tovább a játék adatlapjára

Sityi

Sityi
Örökifjú hardvertudor, csúcsamatőr fotelpilóta, botcsinálta zenészkezdemény. De amúgy békés majdnemmindenevő. Vonzódik a kerek dolgokhoz: legjobban a kormánykerék és a DJ-kontrollerei mögött érzi magát.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!