Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Age of Empires III: Definitive Edition

Age of Empires III: Definitive Edition teszt

Rengeteg buggal érkezett meg a harmadik rész felújított változata.

2020.11.11. 22:30 | szerző: Wing | Ismertető/teszt

Kétségtelen, hogy az Age of Empires sorozat harmadik része a legkevésbé népszerű a játékosok körében. Ez részben köszönhető a korszaknak is: a korai újkor kevésbé mozgatja meg az emberek fantáziáját, mint a mindig is népszerű ókor, és a popkultúra által agyonromantizált középkor. Emellett azonban számos játékmenetbeli újdonság volt, amely nem feltétlenül nyerte el a játékosok tetszését: volt, akinek a „Home City” koncepciója nem tetszett, mások az egyszerűsítésekkel nem volt kibékülve (a peonjaink például nem hordták többé a nyersanyagot a raktárakba), de a legtöbb kritika a kártyarendszert érintette. Ahhoz, hogy valaki versenyképes maradjon multiban, rengeteget kellett grindolnia, hogy az összes bónuszt adó kártyát fel tudja használni, ez pedig elég sok frusztrációhoz vezetett, elvégre ki akar tucatszámra elveszteni olyan csatákat, ahol az ellenség már alapból előnnyel indul. Az első két rész „definitív” kiadásai után viszont hamar napvilágra került, hogy jön a harmadik rész remake-je is, így hát lehetőség adódott az immár 15 éves játék régi hibáinak kiküszöbölésére.

Age of Empires III: Definitive Edition teszt

Bevallom, roppant kényelmes helyzetben voltam a játék tesztelésekor, ugyanis a tesztpéldány megérkezése előtt már hetekkel az eredeti játék egyik kampányát toltam (igaz, a gyerekek miatt inkább csak fél, sőt negyedgőzzel), és már rögtön az elindítás után rájöttem, hogy az alapjáték remekül öregedett. Ennek ellenére a Definitive Edition kifejezés remekül megállja a helyét, ha a látványról van szó: az olyan apróságokon túl, mint például az épületek elforgatásának lehetősége, a játék atmoszféráján nagyot dobott a technológiai fejlődés. A gőzölgő mocsárvidékek, a dús vegetáció sokkal jobban mutat, mint korábban, ám ennek megvan az ára, köszönhetően sajnos az optimalizálatlanságnak. Egy átlagos konfigon, GTX 1060-as videókártyával közepes beállításon is gyakran erősen akadt, amit indokolatlannak találok, sőt, sokszor valamiért az fps limitálva volt 30-ra, ami szintén furcsa, és a fórumokból ítélve gyakori probléma ennél sokkal izmosabb gépeken is. De a grafikával nincsen gond, ahogy ez a képekből is átjön. Ugyanez vonatkozik a hanghatásokra is: új szinkronhangok és új zenék kerültek a játékba, ezzel is színesítve a repertoárt.

Age of Empires III: Definitive Edition teszt

De nemcsak az audiovizuális téren újult meg a játék, hanem egészen váratlan helyeken is. Mivel utóbbi időben a játékfejlesztők közt is egyre hangsúlyosabb lett a politikai korrektség (vagy egyes vélemények szerint annak túltolása), az Age of Empires III remake-jét sem kerülhette el némi érzékenyítő tréning. Ennek megfelelően nincs többé „Colonial” (gyarmatosítás) és „Discovery” (felfedezés) kora, helyette van „Commerce” (kereskedelem) és „Exploration” (kb. felderítés) kora. Nincs többé hatalmas tábortűz az indiánőslakos-táborokban, helyette van „Community Plaza”. Ugyancsak nincsenek többé irokézek és sziúk, helyettük „haudenosaunee”-k és lakoták vannak. A játék első indítása pedig egy hatalmas bocsánatkéréssel kezdődik, amelyben a fejlesztők homokot szórnak a fejükre, amiért offenzív módon, kellő körültekintés nélkül nyúltak egyes nemzetek történelméhez. Nem tisztem megítélni ezek szükségességét, mindenesetre egy olyan játékban, ahol a kampány során az örökéletet biztosító fiatalság forrását kell ágyúval szétlőni, és máltai lovagok nevében kell az újvilágban hadakozni egy titkos társaság ellen, kicsit furcsának érzem, hogy bizonyos történelmi pontatlanságok javítása ekkora hangsúlyt kapott – főleg, hogy ezekre tízezer másik, ezeknél súlyosabb történelmi pontatlanság jut. Például a németül megszólaló lengyel huszárok. Néhol ez a törekvés elég komikus megoldásokhoz vezetett: az őslakos indiánok már nem tudják a kincseket őrző állatokat a saját oldalukra állítani, helyette a kincseket őrző embereket tudják átcsábítani – nyilván történelmileg abszolút hiteles, hogy az észak-amerikai útonállók hirtelen beállnak egy lakota törzshöz. Az őslakosok többé bányászni sem tudnak, ehelyett szőrmekereskedelemmel foglalkoznak, ami ugyan abszolút hiteles, viszont a „piacokat” meglévő arany- és ezüstbányák mellé kell telepíteni, amelyek ugyanúgy kifogynak, és ekkor a piac automatikusan megsemmisül. Hát na.

Age of Empires III: Definitive Edition teszt

Sokkal izgalmasabb újdonság, hogy átdolgozásra kerültek a forradalmak is. Már az alapjátékban is lehetőség volt arra, hogy a IV. korszakba lépés helyett forradalmat robbantsunk ki a gyarmatunkon – ezzel lényegében beragadtunk a III. korszakba, telepeseink gyarmati milícává változtak (új nevükön forradalmárokká), és nem is gyárthattunk több telepest. Ezzel persze rövid időre jelentősen megnőtt a katonai erőnk, és ezt kihasználva, mindent egy lapra téve akár meg is fordíthattuk a csatát. Jó hír, hogy alaposan ki lett bővítve ez a játékelem, bekerült a játékba több új nemzet mellett Magyarország is, kaptunk huszárokat, hajdúkat, pandúrokat és határvadászokat, szép magyar nevükön granicsárokat. A magyar forradalmat egyébként vagy a törökökkel, vagy a németekkel, vagy meglepő módon az oroszokkal játszva robbanthatjuk ki, és ennek megfelelően változik az elérhető egységek és kártyák típusa is. Fontos, hogy új játszható civilizációként bekerült az inkák és a svédek, mindkettő elég gyorsan népszerűvé vált multiban. Ha már multi, szerencsére itt is komoly újdonságok vannak: Élő-pontszámon alapuló rangsorolás, P2P játék helyett dedikált szerverek, nagyobb stabilitás, és ami a legfontosabb: minden kártya elérhető multiban a legelső csatától kezdve! Nincs többé grindolás, mindenki egyenlő esélyekkel indul.

Age of Empires III: Definitive Edition teszt

És akkor jöjjön a feketeleves: a megjelenés óta kiadott patchek ellenére is hemzseg a játék a bugoktól. Épületekbe beragadó egységek, rendszeres összeomlások (főleg multiban), optimalizálatlanság, illetve talán a legsúlyosabb bug, amivel 25 éves játékospályafutásom alatt találkoztam. Ugyan ki lett javítva, és emiatt nem is említeném alapból, de ezzel kivételt kell tennem: az egyik hotfix, ami a gyakori összeomlásokat lett volna hivatott kijavítani, jelentős számú játékosnál súlyos, gyakran több száz gigabájtos adatvesztéssel, és teljes rendszer-újratelepítéssel járt. A probléma kezelése is gyalázatos volt: napokig tartó rádiócsend után egy gyors patch, illetve egy szűkszavú közlemény arról, hogy mi is történt. Hozzáteszem, elég sokan, köztük én is, inkább vártam pár napot, mire újból elindítottam a játékot. Nem árt, ha az ember rendesen backupol, mielőtt háborúzni kezd.

Age of Empires III: Definitive Edition teszt

Végszóként: eléggé felemás lett az Age of Empires III: Definitive Edititon, amit a jelenlegi Steam-értékelés is tükröz: 59%-os tetszési indexen áll, ami „Mixed”-nek felel meg. Ez messze a legrosszabb a három remake közül. Ha valakit nem mozgat meg a multi, érdemes talán várni még pár hónapot a vásárlással, főleg, hogy az eredeti játék még mindig teljesen rendben van. ■

értékelés

Age of Empires III: Definitive Edition

Pozitívumok
  • Remek grafika és hanghatások
  • Nincs többé grindolás multiban
  • Több új nemzet, köztük Magyarország
  • Új tartalmak
Negatívumok
  • Optimalizálatlanság
  • Súlyos bugok

A tesztpéldányt a játék kiadója, a Microsoft biztosította.

Age of Empires III: Definitive Edition tesztAge of Empires III: Definitive Edition tesztAge of Empires III: Definitive Edition tesztAge of Empires III: Definitive Edition tesztAge of Empires III: Definitive Edition tesztAge of Empires III: Definitive Edition tesztAge of Empires III: Definitive Edition tesztAge of Empires III: Definitive Edition tesztAge of Empires III: Definitive Edition tesztAge of Empires III: Definitive Edition tesztAge of Empires III: Definitive Edition tesztAge of Empires III: Definitive Edition tesztAge of Empires III: Definitive Edition tesztAge of Empires III: Definitive Edition teszt
Age of Empires III: Definitive Edition
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
Age of Empires III: Definitive Edition

hozzászólások (4)

neumark
neumark 2020.11.12. 07:19
Bocs, de nem bírok mellette elmenni: nem romanticizált, hanem romantizált. Ugye 100% hogy itt arról van szó, hogy romantikussá teszik a középkort és nem arról, hogy a romantikával mint irodalom-és művelődéstörténeti irányzattal foglalkoznak. :D
Dino
Dino 2020.11.12. 08:11
nemuark: Köszi az észrevételt.
Wing
Wing 2020.11.12. 08:13
Ez tök jó, köszi, hogy felhívtad rá a figyelmemet! Igyekszem odafigyelni, hogy hogy írok, és pont az ilyen apróságok teszik igényes(ebb)é a szöveget. Szólok is Dinonak, hogy javítsa ki ezt (meg az Élő-pontszámot írja vissza nagybetűre :)).
Wing
Wing 2020.11.12. 08:13
Lassú voltam :D
ajánlott olvasnivaló