
Valamikor a közelmúltban jelentek meg az egerek között az ultrakönnyű modellek, amelyek ahelyett, hogy teljesen zárt burát kaptak volna, telelyuggatott borítással rendelkeznek. Ezzel a megoldással a tervezők jelentős csökkenést tudtak elérni az egerek tömegét illetően, akár 50 gramm körülire redukálva azt. Ebbe az ultrakönnyű kategóriába érkezett meg a Trust Gaming új modellje, a GXT 960 Graphin.
Egy vezeték nélkül mindössze 74 gramm tömegű egérről beszélünk, amely a méhsejtrácsszerű kialakításnak köszönhetően elég masszív maradt. A lyukak alatt tejfehér műanyag borítást láthatunk, aminek legfőbb oka az RGB-s megvilágítás, rajta ugyanis több zónában szűrődnek át a LED-ek fényei. Másrészről ez a réteg védi az elektronikát a portól is – bár azért némi fenntartással viseltetek ez iránt, mert ha a legbelső részt nem is éri el a szennyeződés, a lyukak alatt azért 1-2 év után biztosan meglátszik, ha poros környéken élünk.

Az egyik egerek legfontosabb alkatrésze a szenzor, amely a GXT 960 Graphin esetében 200 és 10000 dpi közötti érzékenységre képes (ha minden igaz, egy PixArt PMW3325 teljesít benne szolgálatot). A letölthető szoftver segítségével összesen hat dpi-értéket választhatunk ki, amelyek között alaphelyzetben a görgő alatti gomb megnyomásával válthatunk – ezt az értéknek megfelelő szín felvillanása igazolja vissza tenyerünk alatt. A polling rate 125 Hz-től 1000 Hz-ig állítható, alapból 500-on van.

Összesen hat gomb található az egéren, ezekből kettő jut hüvelykujjunkra, alaphelyzetben előre/hátra funkcióval, a többi pedig a hagyományos bal/jobb és görgőgomb hármas, valamint a fentebb említett dpi-váltó. Mindegyik gomb tetszés szerint programozható, és akár makrókat is beállíthatunk rájuk. Alapvetően jól tették a dolgukat, bár a játék hevében néha kicsit furcsa hangot adott ki a bal és jobb gombok lenyomása, ha épp a szélén találtam el őket ujjammal.
Az RGB megvilágítás többzónás, és a szoftverben hatféle világítási üzemmód közül választhatunk – vagy teljesen kikapcsolhatjuk a lámpákat. Van például pulzálás, szivárványos animáció vagy statikus fény is.

Az egér jó csúszási tulajdonságú tappancsokat kapott, nem volt gond ilyen téren vele. Kis tömege miatt is könnyű volt mozgatni vagy akár megemelni, és a vékony, fonott borítású kábel se zavarta a használatot.
12 ezer forint körüli árával a Trust Gaming GXT 960 Graphin egy jól használható, belépő szintű gamer egér, amely valószínűleg egy profinak már kevés, hobbijátékosokat viszont jól kiszolgálhat, ha egy ultrakönnyű modellben gondolkodik valaki.