Iván, egy kis falu kovácsa mindig is szerencsés embernek tartotta magát. Egészen addig, amíg egyik keze egy éhes banya levesében nem landolt. Persze nézőpont kérdése, hogy ez szerencsének vagy szerencsétlenségnek tekinthető-e, hiszen mindennél van rosszabb. A Breadcrumbs Interactive első játékában félkezű kovácsunk történetét alakíthatjuk hozzáállásunkkal, döntéseinkkel és cselekedeteinkkel.
A Yaga egy olyan akció-RPG, ami valóban RPG. Igen, első hallásra hihetetlennek tűnik, hogy ez a műfaj képes kilépni a Diablo sorozat árnyékából, és a szerepjátékelemek nem merülnek ki annyiban, hogy karakterünknek fegyvereket és felszerelést válogathatunk össze, valamint hogy szintet lép és új képességekre tesz szert. Eldönthetjük, milyen ember Iván, és annak megfelelően alakulnak majd az események. Küldetések közben, de szülőfalunkban császkálva is szóba elegyedhetünk bajba jutott emberekkel, mesékbe illő karakterekkel, akik vagy be akarnak csapni minket, vagy segítséget kérni, vagy csak simán megtréfálni. Persze hogy a három közül épp melyikről van szó az adott szituációban, csak túl későn fog kiderülni. A beszélgetések közben fejlődik Iván jelleme, lehet agresszív, igazságos, kapzsi, bugyuta vagy semleges. Bármelyik mellett kötelezzük el magunkat, az kihatással lehet az adott küldetésre, Iván reputációjára, szerencséjére és képességeire is. Baba Yaga és a többi vasorrú bába hatalmas üstjüket kevergetve bírálják el minden döntésünket.
Miután elveszítjük karunkat, és nevünket a balszerencse szinonimájaként kezdik el használni, a cár mindenáron meg akar szabadulni tőlünk, így lehetetlen küldetésekre küld minket, hátha az egyiknél otthagyjuk a fogunkat. Babuskánk irányít minket Baba Yagához, hogy kérjünk tőle segítséget. Ezen kívül a falu ügyeibe-bajaiba is beleüthetjük az orrunkat, és direkt vagy véletlenül ronthatunk vagy javíthatunk rajtuk. Különösen tetszett, hogy a lakosok kérései sokszor morálisan megkérdőjelezhetőek. Egyik első küldetésünk során egy szegény farmer kér minket arra, hogy találjuk meg iszákos bátyját, és védjük meg pénzét mind a szomjas torkától, mind a banditáktól. A szerencsétlenre részegen találunk rá, és az váltig állítja, hogy kirabolták, mi meg eldönthetjük, hogy hiszünk-e neki, és lemészárolunk egy seregnyi (ártatlan?) banditát a pénzért vagy sem. Szerencsére nem mindig lehetünk benne biztosak, hogy kinek van igaza és ki hazudik, nem derül fény a teljes igazságra, mi csak Iván hozzászólásaival és jellemével alakíthatjuk azt.
Az akció-RPG részből bevallom, nekem az RPG jobban tetszett. A teljesíteni kívánt küldetések alatt egy labirintusszerű pályán kell végigverekednünk magunkat. Kovács lévén kedves kalapácsunk lesz fegyverünk is, amivel addig püföljük majd az ellent, amíg ketté nem törik egyik vagy másik. Merthogy felszerelésünk törik, és ha nem javítjuk meg időben, vagy nem készítünk újat, akkor búcsút mondhatunk a sikernek. Titkos barlangokat vagy templomokat felfedezve juthatunk fémekhez, rúnákhoz és varázstárgyakhoz, amiket kalapácsunkba építve erősíthetjük azt. Például ezüstből kovácsolt fegyverünk nagyot üt az élőhalottakra, ha meg bekenjük fokhagymával, akkor menekülnek is előlünk. Ezen kívül nem emlékszem egyetlen videójátékra, amelyben a főhőst karja elvesztése bármiben is akadályozta volna, és itt sem teszi. Különböző harcban is használható szerkezetekkel pótolhatjuk Iván elvesztett testrészét.
A játék során amire még oda kell figyelnünk a szokásos életerő- és staminamérőn kívül, az a szerencsénk. Ha elérjük a balszerencse fokozatot, akkor szörnyek kezdenek el vadászni ránk, és kikapcsolnak bizonyos áldásaink is, amiket papoktól vagy boszorkányoktól szereztünk. Ezen kívül felszereléseink is elkezdenek a lehető legrosszabb pillanatokban kettétörni.
Az indie stúdió nagy kanállal merített a szláv mesevilágból, mítoszokból és folklórból. A párbeszédek sokszor versbe szedettek vagy rímelnek, ami nem válik hosszú távon sem unalmassá vagy irritálóvá. Egyszerűen érdekesen és szellemesen vannak megírva, és az élvezeti faktort csak tetőzi a profi szinkron. A grafika színes, és többnyire szépen, stílusosan kidolgozott. Olyan érzetet kelt mintha egy mesekönyvet lapozgatnánk.
Sajnos a Yaga szenved pár apróbb, „quality of life” hibától. Egyszerre csak egy fegyverünk lehet a kezünkben, és nem is lehet a görgővel lapozni közöttük, pedig pont úgy van kialakítva a harcrendszer, hogy folyamatosan cserélgessük felszerelésünket. Ezen kívül néhány párbeszédből nem lehet visszalépni. A már említett szegény farmernek én odaadtam volna a pénzét, de pár kopek híján nem volt meg az összeg, és amikor szóba álltam vele, már csak azt lehetett mondani, hogy sajnálom, nincs meg a pénz, amikor visszalépve és egy-két tárgyat eladva összejöhetett volna a teljes összeg. Ezen kívül még mindig nem tudom, hogy Iván melyik kezét veszítette el, mert amikor megfordul a karakter, a modelljét egyszerűen csak tükrözik, így hiányzó keze is folyamatosan cserélődik. A menü nehézkesnek érződik, ahogyan Iván is harc közben – mintha lassúak lennének az animációk, és ez jó pár kellemetlen pofon bekapásával jár.
A Yaga akciójátékként nem emelkedik ki az indie középmezőnyből, de az RPG részek, beszélgetések és az egész grafikából, stílusból és történetből származó atmoszféra miatt mégis nagyon jól szórakoztam vele. A legjobbat viszont direkt a végére hagytam. A Yaga zenéje szerintem nagy eséllyel indulhatna a 2021-es legjobb videójáték-zene díjáért. A popzene és a szláv népdalok szerelemgyerekét két hete nem tudom megunni, pedig éjjel-nappal képes vagyok hallgatni. Arra bíztatok mindenkit, hogy nézze és hallgassa végig a trailert, mert már egyedül a muzsikája miatt is érdemes kipróbálni a Yagát.
