Közel egy éve kaptuk kézhez az egyik legszórakoztatóbb kanapékooperatív programot a Moving Out képében. Többedmagunkkal kirámolni a kecókat kellemes élmény volt, így nagyon megörültem a beharangozott sztoris bővítménynek, a Movers in Paradise-nak, amely egy szigeten játszódik, a természet lágy ölén. Régen kapcsoltam be az alapjátékot, így meglepetésként ért néhány változtatás.

Ajándékba érkezett pár karakter, és minden szint kapott egy megszerezhető platina medált is, amely időeredmény elérése igazi kihívás lehet a stuff ismerőinek is. Továbbá az összes helyszínen megjelent egy opció, hogy az elvitt tárgyakat visszapakolhatjuk az eredeti helyükre, miközben az épületeket a lehető legjobban megkíméljük a hurcibálás alatt (magyarul most nem az ablakon fogjuk visszadobálni a bútorokat, és nem csapdossuk le az ajtókat a zsanérjukról). Ez az extra ugyan imponáló, de picit szembe megy a bolondos eredeti szellemiséggel. Ajándék lónak ne nézzük a fogát, inkább térjünk rá a fizetős tartalomra!
A sztori szerint a fura nevű cég vakáció címén elutaztatja dolgozóit, hogy egy kis munkával vezessék le a feszültséget. Semmit nem veszített a humorából a játék, már a kezdésnél újra kell vizsgáznunk, hiszen a főni véletlen beleejtette papírjainkat a tengerbe. A gyorstalpalóban a már ismerős készségeinket eleveníthetjük fel, de mivel egy kvázi kétgombos játékról beszélünk, így tényleg csak átrohanunk rajta. Két teljesen új játékmechanikai elemet vezettek be, a forgatható paneleket és a tutajként használható deszkákat, létrákat. Az előbbivel ajtókat nyithatunk ki, platformokat állítgathatunk, esetleg a vizet engedhetjük le vagy tölthetjük fel vele a környezetet. Jópofa ez az újdonság.

Négy új költöztető áll rendelkezésre a meglévők mellé, akik 13 pályán bizonyíthatják rátermettségüket. A kiürítésre váró új területeket megspékelték egy kincskeresős történettel, ami egész érdekesen fut ki a végére. Ezeken is adott időkereten belül kell felhányni a teherautónkra a kijelölt dolgokat, de a kisegítő módot választva még a ketyegő óra fenyegetése alól is mentesülünk. A hardcore gamereknek a már említett platina idők is rendelkezésre állnak, de persze az arany elérése lenne az elsődleges cél. Ismét három titkos alfeladattal rendelkeznek a helyszínek, amelyeket frappáns félszavakból kéne megfejtenünk.

Moving Out teszt – Kanapékooperatív költöztetős móka
„Józsó, akkor most egyenesen háttal kidobjuk ezt a kanapét az ablakon!”
Az új pályák ötletesre sikerültek, volt olyan, ahol ősi romok között kellett melózni, de közben indák tartották vissza a mozgatható bútorokat. Máskor pedig egy tavacskát leengedve és feltöltve lehetett deszkalapokból építgetni hidakat. Egy bizonyos részen három erőszakos kecskével is birokra kelhettünk, akik folyamatosan próbáltak felöklelni. A bónuszfeladatok utáni zsetonokból megint feloldhatunk extra jutalmakat a játéktermi automatán, amelyek élvezetes kihívásul szolgálnak. Az eddigi maximálisan elérhető 112% most 205-re nőtt, így az újdonságok és a DLC igencsak kitolták a szavatosságot.

A Moving Out Movers in Paradise kiegészítője már szinte megállja a helyét egy új epizódként is – ha tetszett az eredeti, irány a pénztár!