Ki nem álmodott még soha arról, hogy jóbarátaival lerohannak egy falut, lemészárolják a helybéli parasztokat és a katonákat, kifosztják a templomokat és a raktárakat, majd dolguk végeztével felgyújtják az egészet? Azt hiszem, ez az egyetlen mondat elég lenne, hogy néhány amerikai anyuka a játék betiltását követelje, pedig ha tudnák, hogy e mellé még rengeteg vér és leszakadt testrészek is társulnak! A Chivalry II dióhéjben amúgy ennyi, pontosan az, ami az elődje, illetve az elődjének az elődje, az Age of Chivalry névre hallgató Half-Life 2 mod volt. És borzasztóan szórakoztató.
A Chivalry egy multiplayerre kihegyezett középkori hentelés, ahol kardokkal, lándzsákkal, buzogányokkal és íjakkal felszerelkezve kell rendet raknunk valamilyen tipikus középkori környezetben. A pályák változatosak (bár főleg az európai középkoron alapulnak), nagy terek és szűk folyosók váltogatják egymást. Eközben feladatokat kell teljesítenünk, ahogy támadunk vagy védekezünk: létrákat kell felállítani az ostromhoz, egy híres hadvezért kell kiszabadítanunk vagy épp ostromgépeket kell a helyükre tolnunk, miközben folyamatosan támadnak minket. Mindezért és persze az ölésekért pontokat kapunk, ráadásul karakterosztályunk fejlődik is, minél többet játszunk vele.
Ezekből amúgy négy nagy csoport van, ami három-három alcsoportra oszlik, tehát összesen 12 féle karakterrel lehetünk. De ezeken belül (ha játszunk velünk), újabb és újabb elsődleges és másodlagos fegyvereket szerezhetünk meg, így a repertoár elég nagy. Kedvencem az alabárdos volt, aki hosszú fegyverével már messziről eléri az ellenséget, sőt ha épp vad közelharc megy, akkor is át tudtam szúrni vaktában egyet a „falon”, ami sokszor hozott egy-egy killt a konyhára. De emellett vannak pajzsos, íjász meg mindenféle egyéb középkori harcosok, akikkel lehetünk, sőt a harc közben is felvehetünk elejtett fegyvereket, ha úgy adódik. De ha nincs más, a templom gyertyatartójával is remekül lehet küzdeni. A lényeg, hogy tényleg mindenki megtalálhatja a hozzá legjobban passzoló harcmodort. Lehet nagy, nehéz kétkezes karddal harcolni, de amolyan tolvaj kasztként rövid és gyors zöldségszeletelő késsel is. A mindenféle gyúlékony anyagokról nem is beszélve.
Mindez persze nem lenne elég, ha a harc körülményes lenne, de erről szó sincs. Kontrollerrel iszonyú jó móka az egész, és amit az első Chivalryban szerettem, az itt még inkább megvan: az érzés, hogy az ember valami nagy és nehéz fémtárggyal hadonászik a levegőben. Egy-egy suhintás, főleg, ha még az ember kicsit el is forgatja a joyt, hogy extra sebességet adjon neki, félrelöki a pajzzsal felszerelt ellenséget is, ha szúrunk, akkor érezzük, hogy mikor lesz találat, és íjjal lőni is „realisztikusan” kell. Nem bonyolult a harcrendszer, de gyakorlást igényel, hogy érezzük, mikor melyik irányba kell blokkolnunk, mikor „jó” az időzítés az ellencsapásra és így tovább. Mindez őrületesen szórakoztató és nagyon addiktív.
A hangulatot fokozzák a horrorisztikus hanghatások egy-egy találatnál, a nagyobb csetepaték közben óhatatlanul kialakuló káosz (gondolom, a valóságban sem lehetett nagyon másképp), a pillanat, amikor az ember rájön, hogy túlságosan elkavarodott az övéitől, és hirtelen ellenséggel körülvéve, majd gerellyel a hátában találja magát. A 64 fős küzdelem egyébként meglepően gyorsan összejön a nap bármelyik szakában, ritkán kellett 5-10 másodpercnél többet várni.
Ami talán kevésbé tetszett, az a relatíve körülményes menü: szerintem a szükségesnél sokkal-sokkal többet kell kattintgatni, leokézni, visszamenni stb. Főleg a kasztok testreszabásánál éreztem ezt. Némi balanszírozásra is szükség lenne, mert volt egy-két pálya, ahol szinte mindig ugyanaz az oldal nyert, de hát ez egy multis játék, nyilván része ennek az egyensúly(talanság) folyamatos korrigálgatása. De ezek szinte semmit nem vonnak le a játékélményből.
Az egész Chivalry II-t áthatja ugyanaz a kettősség, ami az elődeit: itt egy borzalmasan véres játék, ami a történelem egyik legkegyetlenebb időszakát mutatja be, mégis az egész egy komédia, amin rengeteget lehet röhögni, talán pont azért, amiért egy Postal vagy egy GTA is vicces volt mindig is. Márpedig a játékok lényege a szórakoztatás, abban pedig a Chivalry II mindenképp elsőrangú.
