Ifjúkorom legnagyobb kalandjait stoppolás közben éltem át. Keresztülstoppoltam a vén kontinenst, és közben nagyon sokféle emberrel és élménnyel találkoztam. Nagyon jó és nagyon rossz emberekkel is. Így aztán felkaptam a fejem, hogy mindebből játék készült. Persze ha megnézzük a HitchHiker trailerét, már akkor láthatjuk, hogy nem, ez a játék nem igazi stoppolásról szól. Viszont nagyon szerettem a Firewatch című játékot, amelyre ez grafikában és hangulatban is hasonlított.
Viszont most, hogy végigjátszottam és itt ülök 3 és fél óra játékidő után, nem igazán tudom, hogy mit is írhatnék. Pedig sosem szoktam híján lenni a szavaknak. És az sem jellemző rám, hogy ne tudnék mit kezdeni nagyon mély értelmű művészfilmekkel. Kedvencem amúgy is a Sztalker, ami szintén egy lélektani utazás saját lelkünkben. A HitchHiker játék után nem azonban mégse igazán találom a szavakat, és nem azért, mert annyira megérintett, hanem azért, mert fogalmam sincs, hogy miről szólt.
A játék jól indul. Sőt, egész jól halad. Aztán amikor hirtelen véget ér, akkor nem igazán van semmi. Pedig tényleg jó is lehetne. Az is nagyon jó, hogy nem túl hosszú. A grafika, a zene nagyon hangulatos. A párbeszédek – szigorúan művészi értelemben – izgalmasak. Csak nem sikerült rendesen lezárni. Vagy sokkal többet képzeltem bele játék közben, mint amit a készítők. Még ez lehet. És ezért nem értettem, hogy akkor mire is ment ki az egész.
Összefoglalva nem tudok se pro, se kontra semmit sem írni. Az, hogy én nem értettem, nem biztos, hogy számít. Lehet, hogy pont ettől jó, pont ezért érdekes a HitchHiker. Mindenesetre azért egy leárazást érdemes megvárni a bezsákolással. És még az is lehet, hogy életetek legjobb élménye vár. Főleg, ha nincsenek olyan elvárásaitok a játékkal szemben, mint nekem voltak. És remélem, legalább ebben segítettem ezzel az ismertetővel.
