26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Horizon Forbidden West teszt – Szebb, több, nagyobb!

Aloy útja a Vadkeletről ezúttal a Tiltott Nyugatra vezet.

Írta: gregmerch

A Sony tulajdonában lévő Guerrilla Games eddigi legnagyobb szabású, számomra legkedvesebb alkotása a 2017-ben eredetileg PlayStation 4-re, majd tavaly nyáron PC-re is megjelent Horizon Zero Dawn volt. Noha a programban számos más sikerjáték ötleteit ötvözték a holland készítők, az mégis egy olyan egyedi, nagyon jól eltalált elegyet alkotott, hogy senki nem róhatta ezt fel neki. A játék nyílt világa, a lore, a történetvezetés, a játékmenet, a csúcs megvalósítás, amely mögött egy bő fél évtizedes fejlesztési munka állt, az első pillanattól az utolsóig magával ragadták a játékosokat. Nem is csoda, hogy ez volt a nyolcadik generációs Sony vasak egyik legnagyobb példányszámban eladott címe, amely – minő meglepetés – hamarosan megkapja a maga második felvonását.

Horizon Forbidden West teszt – Szebb, több, nagyobb!

A Horizon Forbidden West nem, hogy megtart mindent, ami az első részt feledhetetlenné tette, de azt meg is fejeli egy jókora markolókanálnyi lapáttal. A játék nem titkoltan a PlayStation 5 erejére és speciális feature-jeire építve, alapvetően arra a masinára készült, de azért még az eggyel régebbi Sony konzolok tulajdonosai számára is elérhető lesz néhány nap múlva. Jómagam abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a szaksajtó képviselőjeként már jó előre megkaphattam a program tesztpéldányát, ami az előző epizódhoz hasonlóan már a nulladik pillanatban rabul ejtett. No de lássuk, hogy miért is írom ezt!

A remekül megírt, grandiózus történetről nem szeretnék sokat elárulni, így csak az alapfelállást vázolom fel. A sorozat cirka tizenegy évszázaddal játszódik a mi korunk után, amit csak az „ősi világnak” neveznek azon kevesek, akik egyfajta ősközösségi, törzsi jellegű társadalmat alkotva élnek. Hősnőnk, az egyik ilyen törzs kitaszított tagjaként felnőtt és harcos amazonná cseperedett Aloy az előző epizódban megfejtette saját eredetét, a régi világ vesztének okát, és néhány társával megakadályozta az egykori USA keleti részének pusztulását. Nemigen dőlhetett azonban nyugodtan hátra ezután, mert csakhamar kiderül, hogy Meridián (a néhai Colorado területén lévő birodalom) megmentésével korántsem hárította el a földi civilizáció újabb, ezúttal véglegesnek szánt lenullázását.

Horizon Forbidden West teszt – Szebb, több, nagyobb!

Hírek jönnek, hogy valahol az ismeretlen, Tiltott Nyugaton valami nagyon nincs rendben: egy titokzatos, vörös kórság terjed, ami a békés gépállatokat is pusztító fenevadakká teszi, ami éhínséghez, pusztuláshoz és halálhoz vezet, soha nem látott viharokat és egyéb időjárási anomáliákat okozva, ami viszályt szít az egyébként békésen élő törzsek között is, és amelyet – természetesen – csak Aloy tud megállítani. Neki is indul hát a nagy ismeretlennek, hogy ott olyan felfedezéseket tegyen, amelyek örökre megváltoztatják a mindenségről szerzett eddigi tudását, és amelyek minden eddiginél nagyobb próbatétel elé állítják őt.

Minden szempontból, szebb, több, nagyobb az előző résznél.A Horizon Forbidden West minden szempontból, szebb, több, nagyobb az előző résznél. Az akció- és parkour-elemekkel, rejtvényekkel tűzdelt szerepjátékban a szabadon bejárható terület hatalmas. Kiterjed a mai Utah, Nevada és California államokra, és olyan nevezetességek is felfedezhetők benne, mint a Yosemite-völgy, vagy az addigra az enyészeté lett San Francisco romjai. A táj és az azokon élő törzsek ennek megfelelően igen változatosak: buja erdők, virágos rétek, hófödte csúcsok, ördögszekér és porlepte kopár területek, sivatagos részek szegélyezik utunkat. A régi ismerős törzsek mellett természetesen újakkal is találkozunk, akik hol barátságosak, és a természet egyensúlyára törekednek, hol ellenségesek – nem, hogy velünk, de egymással is „házon belül” –, hol dolgosak és a munka élteti őket.

Horizon Forbidden West teszt – Szebb, több, nagyobb!

Ugyanez igaz az NPC-kre is: van köztük régi ismerős, de akadnak friss arcok is szép számmal. És van egy csoportosulás, egy, a Tenakth törzsből kivált lázadó, renegát tömörülés, akiket egy Regalla nevű vad „hölgyike” vezet, és nem elég, hogy mindent és mindenkit porig akarnak égetni, valahogy szert tettek a robotállatok átprogramozásának tudományára, ráadásul a miénknél jóval fejlettebb szerkóik vannak. Szerencsére viszonylag korán, az egyik komolyabb bossfight során szerzünk tőlük egy eszközt, amit vagy egyfajta holo-pajzsként, vagy a magasból leugorva siklóernyőként használhatunk. Ez, és a játék legelején szerzett kampónk segítségével az eddigieknél sokkal szabadabban és technikásabban mászhatunk fel mindenre, ami a fejlesztők nem titkolt játékmenetbeli újításai közé tartozik. Így ugyanis sokkal több irányba, több, és nem egy előre kijelölt úton kutathatunk át egy-egy nagyobb helyet, vagy juthatunk el A-ból B-be.

Nekem ez a szabadabb parkour metódus egyfelől nagyon is bejött, mert nagyon szeretem az ilyesmit a játékokban, másfelől a hajam téptem tőle, mert sokkal több volt a hibalehetőség is általuk. Ha nem atompontosan ugrunk át valahova, vagy véletlenül rossz gombot nyomunk meg, annak idegtépő böjtje lesz. (A kör pl. az elugrás, így peremről való elrugaszkodás gombja itt alapból, amelynek az irányát mi szabályozzuk, és a négyszög a leereszkedésé, de ha szinte minden másik játékban a kör a leereszkedés/leesés triggere, az ember nehezen szokik át erre, ami irgalmatlan mennyiségű hibázást és anyázást eredményez.)

Horizon Forbidden West teszt – Szebb, több, nagyobb!

Gépekből szintén jóval többféle van, mint eddig, és szó szerint földön-vízen-levegőben, sőt, a víz alatt és a föld alatt is megtalálhatók.A játék során rengeteg feladatunk akad: a fő-, és mellékküldetések mellett kaphatunk feladatokat, megbízásokat, de ha unatkozunk, simán bóklászhatunk is ősi romok után kutatva, vagy gyűjtögethetünk, de akár a helyi arénákban is megmérettethetjük magunkat a keménylegények és -leányok, vagy akár gépek ellen is. Gépekből szintén jóval többféle van, mint eddig, és szó szerint földön-vízen-levegőben, sőt, a víz alatt és a föld alatt is megtalálhatók. Vannak viszonylag egyszerűbbek, de akadnak brutális méretűek is, mint pl. a „robot-baziliszkuszok”, amelyek irgalmatlan méretű kígyók, és akár a homok alól is előugorhatnak.

A szabadabb, fejlettebb parkour-rendszer, és a többféle bejárási, megközelítési lehetőségen kívül immár a víz alatt is kutathatunk a Horizon Forbidden Westben, amihez idővel persze légzőkészülékünk is lesz. Ez szintén új feature, és tovább emeli a játék mélységét, a szó minden értelmében. A tábortüzeknél való mentési- és gyorsutazási lehetőség (amely utóbbi nem mindig ingyenes) nekem többet segített, mint a hátasok beszerzése, mert azok rendszerint ott maradtak, ahol hagytuk őket, és nem jöttek oda semmilyen füttyszóra, így folyton újakat kellett átprogramozni, ami nagyobb macera volt, mint gyalogolni.

Horizon Forbidden West teszt – Szebb, több, nagyobb!

Elvégzett dolgaink után itt is szintet lépünk, amiért ügyességi pontokat kapunk, amelyeket ezúttal hatféle perk-fán oszthatunk szét, ami jóval változatosabb és taktikusabb karakterfejlesztési rendszert eredményez, mint az előző részben. Összegyűjtött vagy másképp beszerzett dolgainkból az ugyancsak új munkapadoknál bütykölhetjük és fejleszthetjük szerkónkat, amelyeket több szinten át upgrade-elhetünk, és tekercseket beléjük helyezve különböző módosítókkal is felszerelhetjük őket. Tarisznyánkat, ruhánkat, illetve páncélunkat, főzeteinket is itt készíthetjük el, ami mellett a gyors, akár harc közbeni fabrikálás és eszközváltás is megmaradt, mint például a csata hevében kifogyott nyílvesszők vagy gránátok készletfeltöltése, füstbomba bevetése, vagy gyógyulás – már ha van hozzá elég cuccunk. Felesleges dolgainkat eladhatjuk a többféle és többfelé fellelhető árusnál, akiktől természetesen vásárolhatunk is, de a fontosabb vagy értékesebb holmijainkat a világszerte elérhető tárolókban is elhelyezhetjük.

Számos nehézségi fokozat közül választhatunk, amelyek közül a két legkönnyebb esetén rengeteg dologban segít a játék. Ilyenkor például nem kell még életében lekapni egy dög fenekéről az energiatartályt a halálos csapás bevitele előtt a dárdánkra szerelendő gyutacs legyártásához, azt a már leterített robotokból is kinyerhetjük. Ezekben a módokban az osonás, cserkészés, figyelemelterelés, lopakodás, taktikázás szintén kis, vagy legalábbis kisebb jelentőséget kapott, amelyekhez minimum közepes nehézségen érdemes belevágni a játékba.

Horizon Forbidden West teszt – Szebb, több, nagyobb!

Ami jó volt az előző részben, az most is az, sőt, még jobb, több, sokoldalúbb, összetettebb és változatosabb.Szenzorunkat természetesen most is használhatjuk, sőt, gyakran csak annak segítségével tudunk továbbjutni. A fegyverválasztási tárcsa, a morális döntési helyzetek, és egyéb, már ismert metódusok szintén megmaradtak, illetve esetenként kicsit átalakultak, mint ahogy fegyver- és eszköztárunk is. Sok mindent írhatnék még erről a nagyon kiterjedt, igen tartalmas játékról, de akkor hol maradna a felfedezés öröme, másfelől három cikk is kevés lenne hozzá. A lényeg az, hogy ami jó volt az előző részben, az most is az, sőt, még jobb, több, sokoldalúbb, összetettebb és változatosabb, a megfelelő nehézségi szinteken taktikusabb és nagyobb lett minden!

A grafika lélegzetelállító!A Horizon Forbidden West megvalósítása, kezdve a képi világtól – amihez a Decima Engine egy módosított, HDR-re is jobban kihegyezett változatát használja –, folytatva a zene- és hanganyagon át egészen a PlayStation 5-specifikus funkciók és lehetőségek integrálásáig, valami elképesztően jól sikerült. A grafika lélegzetelállító! A természet, a tájak, a fények, az árnyékok, a megvilágítás, a textúrák, a mo-cap, a szereplők, az arcok, az átvezetők minden eddigit felülmúlnak, legalábbis a sorozatban. Azt hiszem, nem is írhatná le jobban a helyzetet, mint amikor a feleségem bejött a szobába, ahol épp leállítottam az egyik átvezetőt, és ő teljesen komolyan megkérdezte, hogy ez melyik film? Csak angol szinkronnal játszottam a játékkal, de ott az ajakszinkron is abszolút tökéletes, gyakorlatilag leolvasható minden az emberek szájáról.

Horizon Forbidden West teszt – Szebb, több, nagyobb!

A játék teljeskörű magyar feliratot kapott.Azért persze nem voltam mindig mindentől elragadtatva, így például a kamerakezelés problémái, a lebegő emberek vagy a tárgyakon átlógó dolgok nem feltétlenül csaltak üdvrivalgást az arcomra, de számos problémát fog az ígéretek szerint kezelni a day one patch. A programot amúgy foltozgatják szorgalmasan a holland szakik, így menet közben már nekem is frissült a játék, amely jelenleg az 1.03-as verziónál tart. Az előző rész gyönyörű, fülbemászó, érzelmeket megmozgató zenevilága itt is visszatér, amiért természetesen ismét Joris de Man és kiváló társai a felelősek. A szinkront profi hollywoodi színészekkel vették fel, akik között olyan nevek is vannak, mint Angela Bassett vagy Carrie-Anne Moss. Aloy hangja vagy külleme csak kisebb kozmetikázáson esett át, így a már jól megszokott szereplővel vághatunk neki kalandjainknak. A játék teljeskörű magyar feliratot kapott, ami ráadásul nem is sikerült rosszul, így az idegen nyelven kevésbé beszélő felhasználók is teljes mértékben élvezhetik a játékot.

A PlayStation 5 változatban a konzol technikai erejét minden téren felhasználták a késztők.A PlayStation 5 változatban a konzol technikai erejét minden téren felhasználták a késztők. Az SSD-nek hála minimálisak a töltési idők, és a részletesség is sokkal nagyobb lett, mint eddig. A megvilágítás, az árnyékok, a skinek, a textúrák, a felszínek, a csillogás, a visszatükröződés mind nagyon jól festenek. Én a maximális részletességű grafikai módot választottam, és ott sem volt gondom sem megakadásokkal, sem később betöltődő textúrákkal vagy tereptárgyakkal, sem a sebességgel, pedig 4K felbontáson játszottam. Van emellett teljesítmény-orientált grafikai mód is, ami biztosítja a stabil 60 fps-t UHD felbontás mellett, igaz, némi kis áldozat árán.

Horizon Forbidden West teszt – Szebb, több, nagyobb!

A DualSense vezérlő haptikus rezgései és spéci funkciói szintén emelik a játékélményt, ami akkor lesz a legteljesebb, ha a készítők tanácsára közvetlenül a kontrollerbe csatlakoztatunk egy jobb fülest, mert egyébiránt csak limitált lesz ez az élmény. A vezérlést én magam nagyon nem találtam minden ízében kedvemre valónak, ami részben a már fentebb említett, továbbfejlesztett parkour-rendszer bonyolultabb vezérlésének is volt köszönhető, de ez szubjektív vélemény. Egyfelől irgalmatlan mennyiségű beállítási lehetőségünk van, amelyekbe rendesen bele is nyúltam, és lehet, hogy nem mindig a megfelelő módon, másfelől amellett, hogy többféle preset beállítás van a vezérléshez, mi is kioszthatjuk szabadon a billentyűket, amit én nem tettem meg, szóval magamra vessek e kérdésben.

Emlékszem, annak idején mennyire nagy hatással volt rám a Guerrilla Games és a Sony egyik legnagyobb, akkor még kifejezetten PlayStation 4-exkluzív dobása, a Horizon Zero Dawn. Akkor azt írtam és gondoltam, sőt, most is azt gondolom, hogy annak a konzolgenerációnak az volt az egyik legnagyobb alkotása. Most, újabb öt esztendővel vénebben, a kilencedik generációs PlayStation 5 birtokában szintén hasonló gondolatok járnak a fejemben. Eddig sok nehézség volt a konzol beszerezhetőségével, ami mostanában kezdett helyre rázódni, így nem is nagyon jöttek ki rá orbitális, AAA+ kategóriás platformexkluzív címek – illetve csak meglehetősen limitáltan. Ennek ellenére bátran megkockáztatom, hogy a Horizon Forbidden West kb. annyira lesz meghatározó címe ennek a mostani konzolparknak, mint 2017-ben annak első része volt az akkorinak.

Horizon Forbidden West teszt – Szebb, több, nagyobb!

A Guerrilla munkatársai kiváló munkát végeztek, és egy nagyon nagyszabású, rettentően tartalmas, nagyságrendileg egy The Witcher 3 hosszúságú és kidolgozottságú játékot tettek le a digitális asztalra, amely abszolút kiaknázza a mai PlayStation 5-ös hardverek erejét, és amely még kiváló magyar feliratozást is kapott. A játékon végigrohanva is több tízórányi játékidőt, és ami még fontosabb, remek és tartalmas időtöltést tudhatunk magunk mögött. Én mindenesetre kiválóan szórakoztam a tesztelés hosszú órái alatt, és biztosan nekivágok még majd Aloy kalandjainak. Még az is lehet, hogy a legeslegelejéről!

A tesztpéldányt a Sony Computer Entertainment Europe biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Minden téren több, nagyobb, szebb, tartalmasabb, mint az előző rész
  • Ilyen egy AAA+ játék 2022-ben
  • Magyar felirattal is játszható a program
  • Teljes mértékben kiaknázza a PlayStation 5 erejét
  • Kiváló megvalósítás minden téren
Negatívumok
  • Kamerakezelési baki
  • Kisebb grafikai bugok
  • A vezérlés valamivel bonyolultabb lett, amit a veteránoknak is szokni kell

További képek

  • Horizon Forbidden West
  • Horizon Forbidden West
  • Horizon Forbidden West
  • Horizon Forbidden West
  • Horizon Forbidden West
  • Horizon Forbidden West
  • Horizon Forbidden West
  • Horizon Forbidden West
  • Horizon Forbidden West
  • Horizon Forbidden West
  • Horizon Forbidden West

Horizon Forbidden West

Platform:

Fejlesztő: Guerrilla Games, Nixxes Software

Kiadó: Sony

Megjelenés:
2022. február 18. PS4, PS5
2024. március 21. PC

» Tovább a játék adatlapjára

gregmerch

gregmerch
Amióta az első kvarcjátékát meglátta kb. 6 éves korában, mindennél jobban érdekelték az elektronikus játékok. 2010 óta árasztja el cikkeivel a magazin oldalait.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!