A Shadow Warrior, mármint az eredeti, még 1997-ben látta meg a napvilágot, és mutatta be a világnak Lo Wanget, a Zilla Enterprises egyik izomagyát. A nagyszájú zsoldos besokall a sok gazság láttán és lelép, de aztán egy sor túlvilági lényen verekszi keresztül magát, hogy végül szembeszálljon egykori főnökével, a világuralomra törő Orochi Zillával. Le is győzi, de az nem hal meg, hanem bosszút esküszik.
Csakhogy a rajongók hiába vártak erre a bosszúra, ugyanis az eredeti játék sosem kapott folytatást. Ehelyett 2013-ban immár a Flying Wild Hog stúdió jóvoltából egy tisztességesen elkészített reboot epizódnak örülhettek, amelyben egy túlvilági kard megszerzése volt a feladat egy ősi démon segítségével. Egyértelműen a jobban sikerült rebootok közé tartozott a játék, amely így megágyazott a további folytatásoknak is. Vagyis a rajongók az eredetiből soha, a rebootból viszont kaptak folytatást, méghozzá 2016-ban. A második részben egy sor túlvilági kaland végén élhettük át újra az eredeti játék fináléját Orochi Zilla mechje ellen, más kérdés, hogy ez nem az utolsó harc volt. És megint más kérdés, hogy a második rész végén megjelent egy gigantikus sárkány is, aki végül...
De ugorjunk is át jelen írásom tárgyára, a nemrégiben megjelent Shadow Warrior 3-ra! A Flying Wild Hognak annyira bejött a reboot és annak folytatása, hogy meg sem álltak egy trilógiáig. A sztori nem sokkal azután játszódik, hogy az említett sárkány kiszabadult és lényegében letarolta a világot. Démonok leptek el mindent, és úgy általában elég pocsék hellyé vált a világ. Lo Wang pedig egy szál alsógatyában hisztizik egykori főhadiszállása romjain, nyafog Hoji maszkjának, és saját magát hibáztatja, amiért nem tudta legyőzni a sárkányt. Mindez némi flashback formájában meg is elevenedik, amely során szó szerint a sárkány hátán rohangálunk és kaszaboljuk a démonokat, míg végül az le nem ráz magáról, mint egy bolhát. Itt azt hihetnénk, hogy Lo Wang, akinek mindig, minden szituációra van egy olcsó poénja, feladja a harcot. És nem is tévednénk, csakhogy felbukkan Orochi Zilla, aki némi verbális fenékenbillentés formájában útnak indítja Wanget, hogy ugyan növesszen már zacsit és mentse meg a világot. Megint.
Mint azt már az első két részből megtanulhattuk, a Shadow Warriort nem a mélyen szántó gondolatokért, sem pedig a csavaros sztoriért szeretjük. Mert ezek nincsenek, van viszont helyettük tonnányi akció és hektoliternyi vér. Túlvilági démonok materializálódnak az orrunk előtt, hogy két jól irányzott vágással felszeleteljük vagy épp valamelyik agyament lőfegyverrel véres húsgolyókká lőjük őket. Csak a szokásos Shadow Warrior játékmenet. Van itt falakon futkosás és kötélen hintázás, látványosnak szánt, de inkább csak groteszk és öncélú kivégzések (amiknek legalább annyi haszna szokott lenni, hogy az adott szörny fegyverét egy rövid ideig mi is használhatjuk). Mindezt elképesztően, már-már túlságosan is színes környezetben.
Ez persze szubjektív, de nekem a fröcsögés már bőven kimerítette a túlzás kategóriáját. A harcok nagy részében csak rohangáltam fel-alá és vadul hadonásztam a katanámmal, mert tudtam, hogy előbb-utóbb a vértenger lecsorog a képernyőről, és látni fogom, mit műveltem. Mert menet közben nem nagyon lehet. Elhiszem, hogy valakinek ez bejön, sőt, azt is, hogy poénosnak tartja, de én nem. De mint mondtam, ez a dolog szubjektív része, szóval negatívumként mindezt felróni nem lenne tisztességes. Azt már könnyebb, hogy a játék olykor indokolatlanul is hajlamos akadozni, és a megjelenéskor az ultraszéles monitorokkal is meggyűlt a baja. Utóbbit szerencsére az óta orvosolták, de a beakadások még előfordulnak.
A Shadow Warrior 3 összességében korrektül néz ki, a pályák elég egyediek, erre nem lehet panasz. Ahogy a ránk rontó szörnyek sem feltétlenül a sablonból lettek előrántva, érződik rajtuk némi fejlesztői kreativitás, ha nem is túl sok. Ami pedig Lo Wanget illeti, nos, rá is érvényes az, amit az imént írtam: nekem sok. Emberünk annyira görcsöl azon, hogy ő legyen 2022 ügyeletes nagydumás akcióhőse, hogy az már simán átbillen kínosba. Még Deadpool sem dumál feleslegesen ennyit, arról nem beszélve, hogy a poénjai miatt amolyan olcsó, kínai Duke Nukem ájert áraszt magából. De lehet, B.J. Blazkowicz vagy akár Serious Sam is. De ide is érvényes a szubjektivitás rész is.
Nem mondom, hogy a Shadow Warrior 3 rossz játék lett, mert ez nem lenne igaz. Csak épp nem való mindenkinek, és így nekem se adot túl sok maradandó élményt. De tudom, hogy régóta megvan Lo Wangnek is a maga rajongótábora, ők pedig bizonyosan jókat röhögnek a játék poénjain. Na jó, egy-két jól elhelyezett beszólásnál volt, hogy én is mosolyogtam, na. Ugyanígy az agyatlan szeletelős-lövöldözős-robbantós játékmenetnek is bőven van létjogosultsága, főleg egy-egy nehezebb nap végén, amikor az ember már nem akar gondolkozni, csak darálni. Arra a Shadow Warrior 3 kiválóan alkalmas.
