Ismertető/teszt

Revita teszt – Pixel Peti roguelite kalandjai a metróban

A 16-bites időket idéző, pixel art indie játékot teszteltünk.

2022.05.16. 18:00 | szerző: gregmerch | Ismertető/teszt

Annak idején, még a ’80-as évek végén, ’90-es évek hajnalán a pixelhalmokra épülő grafikájú játékok voltak „a számítógépes játékok”. Akkor még abból állt a különbség a képi világ terén, hogy hány képpontból állt a felbontás (na nem kell ám sokra gondolni!), és hányféle színt volt képes megjeleníteni a monitorunk (egyet, kettőt, négyet, tizenhatot, esetleg kétszázötvenhatot). A stílusok közül a kaland- és szerepjátékok mellett kiemelkedő helyet foglaltak el a platformerek is. Ma, sok évvel és számos technológiai fejlesztéssel később az indie játékok reneszánszát éljük, és ez a hajdani éra rendre visszaköszön. Nincs ez másképp a Ben Star által fejlesztett Revita esetében sem, amely ugyanezt az irányvonalat képviseli, némi csavarral.

Revita teszt – Pixel Peti roguelite kalandjai a metróban

A játék egy magányos fiúról szól, aki elveszett emlékeit keresi valahol a metró alagútjaiban. Nem sokat tudunk róla, csak azt, hogy valamiért szomorú, és hogy az óratoronyba feljutva próbálja megtalálni a válaszokat önmagáról. Ez az út tízemeletnyi kapaszkodást és liftezést jelent, amelynek során számos csapdán, akadályon, és ellenfélen kell átverekednie magát. A legyűrt dögök lelkeit bezsebelhetjük, amit léleksávunk jelez. Amikor az betelik, gyógyíthatjuk magunkat, vagy a szívekkel szimbolizált életerőnket növelhetjük. Ez utóbbi azért fontos, mert a játék egyik legnagyobb ötlete az, hogy ezeknek a szíveknek, vagyis saját életerőnknek a rovására vehetünk fejlesztéseket, illetve mindenféle bónuszokat adó cuccokat. Ezek vagy ránk, illetve fegyvereinkre, vagy ellenfeleinkre hatnak különbözőképpen. A táposabb eszközök persze több erőnlétbe kerülnek, ami egyfajta döntési kényszert és némi menedzselést is csempész a programba.

Maga a játék egyébként egy oldalnézetes, 2,5D-s platformer, ahol néha a háttérben is meglapulnak ránk ható elemek vagy átléphető ajtók, amelyek némelyikéhez kulcsra is szükségünk lesz. A játék során rengeteg elhalálozásra és újjászületésre kell számítsunk, ami az ehhez hasonló roguelite játékok velejárója. Ha elhullunk, metrójegyünkkel a Memória állomásra jutunk, ahol egy titokzatos öregember lát el tanácsokkal. Innen újrakezdve az egészet szerencsére nem ugyanazokon a pályákon kell végigverekednünk magunkat a procedurális pályagenerálásnak hála.

A kezdeti készlet- és képességfelhozatal persze igen gyengusz, amit kizárólag idegtépő, kitartó játékkal tudunk feltápolni. Az egyes szinteken rendszerint tennünk kell valamit, hogy továbbmehessünk a következőre, míg a tizedikre eljutva érjük el az aktuális főgonoszt. Ellenfeleink érintése, lövedékeik bekapása természetesen energiánk elfogyását eredményezi, így legjobb, ha mindent elkerülünk. Ennek érdekében ugorhatunk, becsúszhatunk vagy átcsúszhatunk azokon, illetve lövöldözhetünk magunk is. És persze minél többet és minél eredményesebben toljuk a programot, annál nagyobb eséllyel vesszük a különböző akadályokat.

Az egyszemélyes „fejlesztőcsapat” jó munkát végzett, illetve végez, a játék stílusához, és annak független voltához mérten. A 16-bites korszakot idéző, pixel art grafikájú alkotás nem fest rosszul, és a régi időkkel ellentétben természetesen nagyobb színpalettát és magasabb felbontást, no meg némi effektet (mint pl. a köd) is támogat. A bezsebelhető cuccok, a szintek vagy ellenfeleink sajnos nem túl változatosak, nem is feltétlenül túlzottan ötletesek, de azt hiszem, mindent összevetve ez belefér. A zenei világ is a több évtizeddel ezelőtti hangzást idézi, de az is rendben van. Szinkron nincs, helyette feliratokkal adja a program a tudtunkra, amit feltétlenül kell. Ezen kívül különféle jelzéseket is látunk a falakon, amelyek az irányítással kapcsolatos tudnivalókat vagy bizonyos elérhető funkciókat jeleznek.

A vezérlés kifejezetten kontrollerre van szabva, amire fel is hívja a figyelmünket a készítő, aki a default beállítást javasolja alkalmazni. Ez a mozgáshoz a bal, célzáshoz a jobb analóg kart alkalmazza (ezért is twin-stick típusú ez a játék, ahogy az az ajánlásokban is áll), amelyeken kívül a kontroller egyéb billentyűit is használnunk kell. Ez egyszerűbbnek hangzik, mint ahogy kivitelezhető, főleg, hogy a célzó kurzor igencsak gyorsan cikázik. Nekem ajánlás ide vagy oda, az alap kiosztás nemigen állt kézre, de próbáltam hozzászokni, ami előbb-utóbb sikerült. Haladásunkat és a frusztráló játékmenetet némi beépített segítség (gyors újrakezdés stb.) is segítik, de ettől még alaposan meg kell küzdenünk a sikerért. Aki szereti a többjátékos mókát, az ne itt keresse, mert a program szigorúan egyszemélyes.

Ben Star roguelike, oldalra scrollozós platformjátéka, a Revita a régi idők képi világát képviseli, amelyet némi modern feature-rel fűszerez. A stílus ugyan régies, de a program egyáltalán nem idejétmúlt. A játékba belevágók számos elbukásra és újrakezdésre számíthatnak. Jelenleg 17 euróért lehet hozzájutni PC-n, ahol már tavaly óta elérhető volt a játék korai hozzáférésben. Az 1.0-s verzió azonban a hetekben lett kész, és vele együtt az aktuális Nintendo platformra is megjelent a Revita.

Száz szónak is egy a vége: aki szereti a kihívásokon és keserű tapasztalatokon alapuló, a régi időket idéző játékokat, az most jutányos áron juthat hozzá ehhez a mai szemmel nézve is remek alkotáshoz. ■