26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Two Point Campus próbakör

Vajon sikerül jobb iskolát létrehoznod, mint ahova jártál?

Írta: GeryG

Ki ne gondolta volna iskolás vagy épp egyetemista korában, hogy ő bizony sokkal jobban csinálná ezt az egészet, mint az intézmény vezetői. Jobb lenne a szervezés, lennének szabadidős programok is a diákoknak vagy hallgatóknak, az egekig lehetne tornászni a diákok hangulatát, és persze az oktatás minőségét is lehetne emelni. Hogy a mosdók tisztaságáról vagy az étkezőasztalok számának növeléséről már ne is beszéljünk. Nos, egy egyetem igazgatása nem gyerekjáték, és a valóságban a fentiek pont nem is feltétlenül az egyetem vezetőjének feladatkörébe tartoznak. Csakhogy a Two Point Campuson semmi sem olyan mint egy hétköznapi egyetemen. Így te, kedves játékos, aki a saját egyetemed teljhatalmú ura lehetsz, te sem hétköznapi problémákkal fogsz szembe kerülni.

Two Point Campus próbakör

Már a Two Point Hospital is megmutatta, hogyan lehet egy hagyományosan komoly témából is komolytalan játékot faragni, ráadásul úgy, hogy a játékmenet mégis komoly tudjon maradni. A Two Point Games csapata immár második játékán dolgozik, ezúttal kórház helyett egy egyetemet bíznak a játékosok gondjaira. És bár a halasztás miatt a premierre csak augusztusban kerülhet sor, a fejlesztők a napokban lehetőséget adtak, hogy kipróbáljuk a játék jelenlegi változatát, benne több pályával és rengeteg lehetőséggel. Bizony, kis túlzással azt lehetne mondani, hogy a Two Point Campus már most is simán egy kész játék benyomását kelti, így ha a következő két-három hónapban még hozzá tudnak tenni ezt-azt, akkor csak még jobb lesz.

A Two Point Campust végtelenül kedves és humoros körítéssel tálalják, ahol már az is nagy élmény, hogy diákjaink és az egyetem dolgozóinak életét figyeljük. Mindenki nevesítve van, mindenkinek vannak gondolatai, igényei, véleménye, amit bizony érdemes meghallgatni. De a mókás külső mögött valójában egy ízig-vérig klasszikus tycoon játék lapul, annak minden jellemzőjével. A kampány során kapunk ugyan előre megépített egyetemi épületeket a különböző tematikájú pályákon, de természetesen ezeket teljesen a saját szánk íze szerint lehet faragni, alakítani, bővíteni vagy átépíteni. Általában egy teljesen üres vagy csak alig-alig berendezett épületet kapunk, amelyet aztán nekünk kell beépíteni, termeket, helyiségeket elhelyezni bennük. A termeket bútorokkal is meg kell töltenünk, minden tematikus helyiségnek vannak kötelező elemei (egy privát tanulószobában például egy íróasztal és egy tábla, míg a kollégiumi szobában az ágy és a szekrény a minimum berendezés). Rengeteg a bútor, berendezési tárgy és dekorációs elem, és ezek száma garantáltan csak nőni fog a jövőben.

Two Point Campus próbakör

Ami a játékmenet lényegi részét illeti – mert ugyebár nemcsak megépíteni kell az egyetemet, de üzemeltetni is – a játékosoknak elég sokrétű lesz a feladatkörük. Gondoskodni kell a megfelelő személyzetről, a tanárokról és előadókról, kiszolgáló asszisztenseket kell alkalmazni (például a büfékbe vagy a könyvtárba). Nekünk kell a diákok minden igényét kielégítenünk, büfét, ételautomatákat, mosdót, zuhanyzót, szemetest, asztalokat és székeket elhelyezni. Minél igényesebb, minél mókásabb, minél jobban felszerelt az egyetemünk, annál többen akarnak majd oda járni. Akik pedig már valamely kurzusunk aktív hallgatói, azoknak az elégedettségi szintjét is folyamatosan figyelnünk kell, és a felmerülő igényeket, ötleteket megfontolni és teljesíteni.

Persze az egész lényege – azon túl, hogy szerezz több diákot, a több diáktól pedig szedj be még több tandíjat – az, hogy ezt az egészet a lehető leglazábban, legviccesebben oldd meg. Mert lehet ugyan teljesen hétköznapi sulit is építeni, de abban mi a pláne? Pakold tele mindenféle őrült berendezési tárggyal, szervezz tematikus bulikat vagy épp tanulmányi versenyeket. És persze maguk a kurzusok se semmik! A teszt során csak korlátozott számban álltak rendelkezésre a témák, de így is belekóstolhattunk a varázslóképzésébe, a lovagok kiképzésébe, konyhafőnököket faraghattunk vagy épp a virtuális valóság jövőbeli szakértőit. Hogy a tudományos laborban folyó kalapálásról már ne is beszéljünk.

Two Point Campus próbakör

A Two Point Campus egy piszkosul hangulatos és könnyed tycoon lesz, amely azért kellően összetett, és bőséggel tartogat kihívásokat is, így a műfaj veterán kedvelőinek is garantáltan képes lesz nyújtani valamit. De az egyértelműen érződik rajta, hogy szívvel-lélekkel dolgoznak rajta, a cél pedig egy szerethető és vicces játék megalkotása. A játékkal töltött néhány óra alapján azt mondhatom, hogy a srácok nagyon jó úton járnak.

A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a Cenega Hungary biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Two Point Campus
  • Two Point Campus
  • Two Point Campus
  • Two Point Campus
  • Two Point Campus
  • Two Point Campus
  • Two Point Campus
  • Two Point Campus

Two Point Campus

Platform:

Fejlesztő: Two Point Studios

Kiadó: Sega

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés: 2022. augusztus 9.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!