
Utálok közhelyeket puffogtatni, pláne egy cikk kezdésekor, de az egészség bizony drága kincs. Sajnos erre sok esetben későn jövünk rá, hiszen amikor fiatalok vagyunk, szinte sebezhetetlennek érezzük magunkat. Aztán ahogy eljön a negyvenes határ és elkezdenek jelentkezni ilyen-olyan gondok, az ember átértékeli a dolgot. Nekem például a látásommal kapcsolatban jelentkezett probléma az év elején, s habár szerencsére megoldódóban van, azért mindenképp figyelmeztető jel. Így hát amikor kiderült, hogy lehetne tesztelni egy kékfény-szűrős szemüveget, akkor jeleztem, hogy érdekel a téma.
A hozzám hasonló régi motorosok még bizonyára emlékeznek a kilencvenes évekre, amikor a monitorokra igen gyakran képernyővédők voltak applikálva. Különösen azok számára volt ez nagy segítség, akik naponta huzamosabb időt töltöttek el számítógép előtt, mondjuk egy gyenge minőségű CGA képernyőt bámulva. Szerencsére a mai megjelenítők sokkal minőségibb módon vannak összerakva, ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a probléma már nem áll fenn. Többfajta, átfogóbb védelmet csak a profibb (és ezzel egyenesen arányosan drágább) eszközök nyújtanak a szemnek, s habár rengeteg alternatív módon tehetünk az egészségünkért (megfelelő háttérfény, tervezett szünetek stb.), azért jó, ha akad más lehetőség is.

A Way of Sniper monitorszemüveg a kék fény szűrésében segít. (A forgalmazó oldala szerint ennek 74%-át, míg az UV400 100%-át kiszűri.) Akinek nap végére gyakran megfájdul, vagy kiszárad a szeme az irodai, képernyő előtt töltött munkaórák után, az most megszólítva érezheti magát. Az eszköz többféle tanúsítvánnyal és mérési igazolással rendelkezik (például CE és FDA jóváhagyással), így semmiképp sem lehet rásütni a sarlatánság bélyegét. Ráadásul nem csak a számítógép révén találkozhatunk a jelenséggel, nagyon sok irodának van rossz megvilágítása, melóból hazafelé pedig sokan le sem szakadnak a mobiljukról, és otthon is lerogynak a TV elé – ez a megoldás ilyen esetekben is segíthet.
A szemüveg kialakítása kellemes, súlya észrevehetetlen, így nekem (aki nem visel ilyesmit a hétköznapokban) sem volt kellemetlen, mondhatni kényelmes viseletnek bizonyult. A termék egy igényes, szép fadobozban érkezett, amely megóvta a szállítás közben esetleg bekövetkező sérülésektől, így utazáskor mindenképp jó szolgálatot tehet a későbbiekben is. A mindennapi használathoz viszont talán túlságosan bumfordi, így ajánlott keresni egy könnyebb, mobilisabb tokot neki... A csomag részét képezi még egy törlőkendő, amely értelemszerűen a szemüveg tisztítására szolgál.

Bátran kijelenthetem, hogy a tesztidőszak alatt, a szemüveg használata során semmilyen szemfáradtság és szemszárazság nem jelentkezett nálam – de úgy korrekt, ha elárulom, hogy nélküle sem. Ilyen szempontból talán nem voltam „jó” alany, hiszen nincs gond a szememmel, azt azonban azért elmondhatom, hogy jó esély van rá, hogy azoknál is kedvező hatása lehet, akik szenvednek ilyen problémáktól. A szemüveg ugyanis habár színtelen, átlátszó lencsét tartalmaz, azt tapasztalhatjuk a használata során, hogy egy nagyon gyenge, meleg színszűrőt alkalmaz. Ennek hatására a látottak kicsit befogadhatóbbá válnak, pláne ha egy homogén, fehér felületet bámulunk (szövegszerkesztő, weboldalak, táblázatkezelő). De kipróbáltam játékoknál és filmekkel is, a tapasztalat ugyanaz volt, hogy egy kellemesebb, melegebb árnyalatot adott a látványnak, ami elképzelhető, hogy sokat segíthet azoknak, akiknél huzamosabb idő után szoktak szemproblémák jelentkezni.

Sniper gamer szemüveg – Remek és hasznos kiegészítő járt nálunk
Kipróbáltuk egy hazai gyártó profi gamer szemüvegét.
A Way of Sniper monitorszemüveg nem ördögtől való dolog, elsősorban azoknak ajánlott, akinek a mindennapi képernyő nézés problémákat okoz, de azok számára is ideális lehet, akik megelőző jelleggel szeretnék használni. Az ára a cikk írásának pillanatában kedvezményes, ráadásul 30 napos visszaküldési lehetőség is van, ha nem lennénk elégedettek. 12 000 Ft-ot azt gondolom, könnyedén elkölthetünk csak úgy is, ezzel meg talán tehetünk a szemünk egészségéért.
A tesztpéldányt is felajánló forgalmazó egy extra dologgal is kedveskedett még olvasóink számára. Aki meg szeretné vásárolni a szemüveget, kuponkódnak a playdome szót beírva oldalukon további 2000 forint kedvezményben részesül – még a fenti, akciós árból is.