Az arcade versenyjátékok kategóriáján belül találjuk az antigravitációs versenyeket, mint amilyen például a WipEout széria, vagy akár a másfél évvel ezelőtti Pacer volt. Ebbe a szegmensbe érkezett most a 34BigThings 2016-os játékának folytatása, a Redout II is, amelyben 1000 km/h feletti sebességgel száguldhatunk össze-vissza kanyargó pályákon.
Kilenc helyszínen 3-3 pálya vár ránk, ami elég széles választékot jelent, ráadásul arcade módban rögtön az első indítás után bármelyiken futhatunk egy-két kört, a legjobb időeredmény elérését megcélozva. A távoli jövőben játszódó programban olyan helyeken rendezik meg a versenyeket, mint a Fuji környéke, a Mariana-árok vagy Old Cairo, a Mars Memorial vagy Neo Tokyo. A gravitáció is más és más, a pályák vonalvezetése pedig annyira kacskaringós, hogy azt néha egy-egy Trackmania-pálya is megirigyelhetné. Ráadásul egy-egy megszakadó résznél, ahol ugratnunk (vagyis inkább repülnünk) kell a folytatáshoz, elég könnyen kisodródhatunk, vagy rossz helyen landolva veszíthetünk értékes időt.
Más a helyzet a karrier módban: itt egymás után oldhatjuk fel az újabb és újabb kihívásokat, és a kihívás szót igencsak komolyan kell érteni. Kezdjük ott, hogy már maga az oktatórész is rendesen megizzasztja az embert, és ekkor még nehézségi fokozatot se állíthatunk. (Először azt hittem, én vagyok ennyire béna, vagy szoktam el a hasonló stílusú játékoktól, de a netes hozzászólások alapján kiderült, hogy egyáltalán nem vagyok ezzel egyedül...) Aztán ha elkezdjük a B ligát, már beállíthatunk könnyebnek jelölt szinteket is, de még itt se volt feltétlenül egyszerű egynél több csillagot szerezni (vagy tényleg béna vagyok ebben... :-D ). A B-t amúgy az A és S ligák követik, majd az SRRL Invitational megjelölésű versenysorozat.
Járművünk fejleszthető a játék során, a jó helyezésekért kapunk egy-egy újabb feloldott alkatrészt, amelyet akár azonnal fel is rakhatunk a járgányra, különböző paramétereit javítva ezzel. A verseny során rendelkezésünkre áll boostolás, valamint feltöltődése után extra boost is, ezektől azonban melegszik járművűnk, és ha nem figyelünk oda, fel is robban (aztán respawnol a pályán, miközben ellenfeleink jó eséllyel mind elszáguldanak mellettünk). Ezeken kívül gyorsítók is találhatók a pályákon, amelyeket érdemes kihasználni – és kombinálni az említett boostokkal, hogy ne maradjunk le a többiektől.
A kanyarodás mellett oldalazhatunk is a másik analóg karral, és a kettő kombinációja is jól jöhet néha. Emelkedő vagy lejtő esetében pedig a jármű orrát is megdönhetjük, hogy ne veszítsünk sebességünkből. A pályák szélén nem mindig van korlát, így az általam kedvelt „majd a kanyarban a fal segít” megoldás itt nagyon nem működik – különösen, hogy a falnak dörzsőlődés igencsak büntet, jelentősen lecsökkenti sebességünket. A már említett ugratásoknál pedig amellett, hogy általában célszerű rögtön a boostot is használni, előfordulhat, hogy a hosszanti tengely körüli elforgatásra is szükség van. Említésre méltó még, hogy egyes pályákon alternatív útvonalak is találhatók.
Akinek pedig nem elég az arcade és a karrier mód, az belevetheti magát a multiplayerbe, amelyből kezdetben az unranked rész érhető el, de a menü alapján lesz majd ranked is. Ezekbe azonban inkább nem is mertem belevágni. Van még fotó mód is, de ez tapasztalatom szerint nem működik túl jól. Oké, lehet a kamerát tetszés szerint mozgatni, meg a paramétereit is állítani, de például a mélységélesség szabályzása igencsak távol áll attól, amit más játékokban tapasztaltam – kb. annyi van, hogy be- és kikapcsolhatjuk a háttér elmosódását, de elég fura eredménnyel jár ez. Végül zavaró volt még, hogy PlayStation 4-en igencsak sokat töltött a játék – még akkor is, ha egy verseny közben egyszerűen újraindítást kértem. És míg pl. a már említett Trackmaniában ilyen esetben instant visszahelyez a starthoz, itt ugyanannyit töltött, mint amikor elindítok egy új pályát.
A Redout II célközönségét valószínűleg inkább a műfaj megszállott rajongói jelentik. Aki könnyed kikapcsolódásra vágyik egy ilyen játéktól, az úgy gondolom, jobban jár, ha valami mást próbál ki helyette.

























